Három hegyen át, így csodálatos panorámákkal teli ösvényeken visz az út Badacsonytól az Országos Kéktúrán: a Balaton-felvidék boraitól vulkáni kúpokon át kilátókig és egy mosogató csapteleppel felszerelt napelemes kutyaólig élvezhetjük a programot.

Csütörtökön munka után autóval mentem fel Budapestig, majd onnan a Kék Hullám nevű, egyszerre sebes és InterCity (!) vonattal Badacsonyra. (Nem, a vonat nem a Balatonba fulladtak emlékét őrzi.) A hegy oldalában volt a szállásom, a Kisfaludy utcában található Majsa Irén vendégházban. (Egyszerű berendezésű, rendszerváltás előtti időket idéző szállás, egy éjszakára ott aludni tökéletes, de luxust ne várj.)

Pénteken olyan korán felkeltem, hogy már a napfelkeltéről is tudtam képeket készíteni. A ház teraszáról szép a kilátás, a Balaton túlpartja még hajnali ködben úszott. Azért ilyen mozi mellett reggelizni sokkal jobb, mint egy bárgyú politikai műsor mellett! 

Lesétáltam Badacsony vasútállomásra, de a vonat úgy negyed órával előtte ment el, úgyhogy maradt időm még egy második reggelire is (jó hobbit módjára), aztán pedig a vasútállomás melletti megállóból átbuszoztam Badacsonytördemic-Szigliget bejárati útig. Onnan már csak egy rövid séta a vasútállomási bélyegző, majd a házak között fel a hegynek.  

A szőlők között emelkedve időnként érdemes visszapillantani. Szép kilátás nyílik a Szent György-hegy felé, a távolban Tapolca is feltűnik az Y-házakkal. Feljebb elértem a Dongó-kutat - először egy pincelejáró-szerű bejárattal, pár lépéssel feljebb vasbeton, kerek kúttal, de le van zárva, mert a vize nem iható. 

Feljebb egyszer csak felbukkant balra egy terméskőből kirakott lépcsősor - innen indul a Bujdosók lépcsője:

A 464 lépcsőfokból álló lépcsősor 1935-ben épült és II. Rákóczi Ferenc Rodostói éveit idézi fel. (1935-ben Rákóczi-emlékévet tartottak a kuruc vezér halálának kétszázadik évfordulójára, ekkor épült a Rodostó turistaház és a lépcső.) Pihenőkkel elválasztott szakaszait a kuruc kor nevezetes személyeiről nevezték el, sorrendben így haladtam felfelé: Zrínyi Ilona, Lorántffy Zsuzsanna, Csáky Krisztina, Mikes Kelemen, és legfelül a Czinka Panna pihenőhely. Közben érintjük az újra megnyitott Rodostó Turistaházat is. 

Ezután az út már nem kapaszkodik tovább lépcsőkön, hanem kitér oldalra. Itt kilátópontok egész sora következik, lehet válogatni, hogy melyiknél pihenjük ki a kapaszkodót. Az egyiknél Mária Henrietta belga királynéról emlékezhettem meg, aki 1871-ben vígan danolászott és gitározott itt jókedvében. Eggyel arrébb padokat tettek ki, csodás kilátás mellett ülhettem le. Továbbhaladva hamar elértem a Balaton-partról is látható Ranolder-keresztet: 

Az egymásra helyezett talapzatok miatt elég bizarrnak hat a kompozíció, mintha teleszkóposan összecsukható lenne az egész, de a tövében érdemes elidőzni, mert egy csomó régi feliratot véstek a talapzatába.

Éjszakára napelemes rendszerrel világítják ki a keresztet, alatta pedig egy szélesebb kilátóterasz található. Itt nagylátószögű, és erősebb zoom objektívvel is el lehet időzni, van bőven fotótéma. Kinéztem jobbra Szigliget és kikötője felé, lenézve megkerestem a szállásom épületét, és a korábbi posztban már említett Laposa pincészet modern íveit:

Nekem innen tetszett a legjobban a kilátás, de van még egy kilátópont, az Egry József-kilátó, ami nem egy magas épület, inkább csak egy lapostetős, teraszos izé. A terasznál balra elkanyarodik a K jelzés, bementem a fák közé. Fentebb egy szikla áttörés tetején egy kopott emléktábla hirdette Dr. Jugovics Lajos vulkanológus emlékét, aki sokat küzdött azért, hogy Badacsony hegyét ugyan ne bányásszák már el. 

Lejjebb egy pici kitérőt érdemes tenni a Hertelendy Ferencre emlékező pihenőhöz, innen ugyanis a másik irányba, Ábrahámhegy és a Balaton felé nyílik remek kilátás:

Visszatérve a kékre tovább emelkedik az út, a kék háromszög jelzés becsatlakozása után már a csúcs megtámadása következik.  A Badacsonyi elágazás nevű kereszteződésben egy üresen álló pici kunyhó áll, ez felett nem sokkal egy hibás új táblát találunk, ami három irányba is kék jelzést mutat, elfeledkezve arról, hogy a kilátóhoz az utolsó 80 méteren a kék és piros háromszög jelzések visznek, nem az országos kék.

A rövid kitérő persze kötelező, muszáj volt felmennem a 2011-ben emelt Kisfaludy-kilátóhoz is.

Kilátás csak a legfelső szintjéről nyílik a jókora fák miatt, de megéri felmenni, mert gyönyörűen körbe lehet látni. Innen érthető meg a legjobban a környék hegyeinek földtani története,  ahogy egymás után sorakoznak a középen felmagasodó sziklafalú, kétoldalt lankás szőlősökkel teli hegyek a Szent-György-hegytől Csobáncig. 

Mint ezen a képen is látható, előre is nézhetünk, hisz a Balatonnal szembe eső irányban már látszik a két további megmásznivaló: előttünk Gulács hegye, jobbra mögötte Káptalantóti, a Gulács mögött balra Csobánc hegye, tetején a várrommal: 

A kilátóból visszatérve a kékre hamarosan lejteni kezdett az út - elindultam a hegy túloldalán lefelé. Egy-két kanyar után egy sziklásabb részhez értem. Az oldalt fallal támasztott út a 2011-ben felújított Kőkapu, ahol egy kőtengerbe vájt úton ereszkedtem le. A leírások szerint innen remek a rálátás a sziklafal bazalttömbjeire, de a sűrű növényzet miatt én ebből semmit nem láttam. Télen talán jobb...

"A Kőkapu a Badacsony legszebb bazalt oszlopsora. A felszínre tört láva gyorsan hűlt ki. A hirtelen hő- és térfogatcsökkenés hatására a láva függőleges és vízszintes síkok mentén szilárdult meg. Az így kialakult oszlopokat a szél és a víz formálták, mállasztották. A bazalt oszlopok alatt elterülő kőtenger a leomlott és mai folyamatosan omló-málló kövekből jött létre." (Idézet a kihelyezett információs tábláról)

Lejjebb egy sorompóhoz érve balra elkanyarodik az út. Ezután nem sokkal ismét szőlőskertek közé értem, mondhatni már a szokott séma szerint, mint minden itteni hegy alsóbb részein. Itt jobban kell figyelni a jelzéseket! A Köböl-kútban csalódnom kellett: már nem ad vizet, a kereszt melletti egyik fába viszont hatalmas darazsak fészkelték be magukat. Itt elkanyarodik az út, figyeljük a jelzéseket! Az aszfaltút előtti szakaszt nemrég elegyengették, egészen sima földúton jöhettem le. Az autóúton 2x2 sávon kell átkelni, óvatosnak kell lenni.

A Gulácsra felkapaszkodó út már nem olyan gyilkos, mint a Badacsonyra felkapaszkodni. Egyrészt, mert a Badacsony 438 m, a Gulács már csak 383 méter magas (Csobánc: 376 m); másrészt pedig a tetejére ugyan felmegy egy kék háromszög jelzés, de csak a közepe táján van némi kilátás, a hegy tetején csak fák vannak, kilátás nincs. Én ezt a kék háromszöget így ki is hagytam, kilátásból így is volt bőven elég a nap során. A kékhez hamarosan csatlakozott a zöld jelzés is. Ahol teljesen ellaposodik már az út, és egy kis tisztás nyílik, nézzünk vissza - ritka látvány a Badacsony hátsó oldala, az egykori kőbányával:

Az országútra kiérve jobbra egy idő után feltűnik az Istvándy pincészet bejárata a Tóti-hegy aljában, ide is be lehet térni enni-inni, akár szállást is tudnak adni (honlap: istvandy-pinceszet.hu, facebook itt). Én inkább bementem Káptalantótiba. Az első néhány ház egyikén remek csengőket találni - az egyik izzós, a másik meg... háááát...

"A Tapolcai-medence és a Balaton-felvidék határán fekvő község területéről rézkori, késő bronzkori telepnyomok, illetve római kori leletek is előkerültek. Első írásos emléke 1256-ból származik. Eredetileg udvarnokok és királyi szakácsok lakta várföld volt, majd a győri káptalan birtoka lett. Csobánc várának közelsége miatt többször feldúlták. A közeli Sabar hegyen ma is látható a 13. században román stílusban épült templom romja. Főterét Németh Dezső alkotása, egy 200 éves körtefából faragott, magyar ősanyát mintázó szobor díszíti." (Idézet a kéktúrás tábláról)

Káptalantótiban a Reál boltban csak tartós élelmiszert árulnak, szóval nagyon szegényes a kínálat. Kicsit tovább, a Kert büfé sárgára vakolt épületében van a bélyegző, itt legalább a fagyasztóból elő tudtak kapni egy melegszendicset, pizzát. A falu temploma egészen egyedi homlokzatú, egy kicsit egy indítóállványra helyezett, kilövésre kész űrrakétára hajaz. Ne felejtsük el megnézni a lépcső tövének két oldalán az "árányozott" szobrokat, valami elképesztőek!

Eddig a Badacsonyi utcán jöttünk be, a templom előtti tértől Csobánc utca néven halad tovább az út. Ezen egyenesen hagytam el a falut, egészen az út végéig, ahol egy keresztnél kell jobbra kanyarodni, majd pár száz méter után balra, le az aszfaltútról. Itt már felbukkant Csobánc várának romja az orrom előtt. A szőlősbe érve óvatosan kell menni, figyelni kell a jelzéseket! Egy balkanyar után külön kis tisztáson találtam meg a Vár-kutat. A régi kút le van zárva, de mellette egy napelemes kutyaólból gombnyomásra jön a víz - egy mosogató csaptelepből. Olyan szép ez az összeállítás, hogy egy szürrealista sem álmodhatna ennél többről.

Felfelé haladva egyre keskenyedik az út, és egyre kopaszabb a hegy növényzete. Viszont egyre jobbá válik a kilátás, amíg végül el nem érjük a hegy tetejét. Itt keskeny, néhol már leszakadó ösvény vitt el a várromig. Innen szépen vissza lehet nézni a már bejárt útra, Gulács és Badacsony felé: 

A vár közvetlen környezete elég elhanyagoltnak tűnt, felnőtt a gaz, kidőlőfélben vannak az információs táblák, és elkelne még néhány pad és irányjelző tábla is.  

Csobánc várát a Rátót nemzetséghez tartozó Gyulaffy család építette a XIII. sz. második felében és 400 évig birtokolta. A hegy tetején még ma is fellelhetők azok a várárkok, amelyeket G. Turco olasz hadmérnök XVI. században készült térképe is jelez. A várat a törökök 1599-ben sikertelenül ostromolták. 1669-ben vásárlás után a herceg Esterházy-család tulajdonába került. A török kiűzését követően a vár a bécsi Udvari Haditanács által lerombolásra ítélt várak listájára került, de ennek végrehajtását megakadályozta a Rákóczi-szabadságharc kirobbanása. A vár történetének legfényesebb napja 1707. február 25-én volt, amikor Jean-Louis Rabutin császári tábornagy mintegy ezer fős osztaga sikertelen ostromot intézett Csobánc ellen. A várban Szász Márton kuruc hadnagy harminc gyalogos puskás hajdúja, ugyanennyi bemenekült fegyveres nemesember, asszonyaik és lányaik alkották a védősereget. Az ostromlók mintegy 400 főt vesztettek, köztük 52 tisztet és az osztagot vezénylő Kreutz ezredest. A kuruc hadiszerencse múltával 1709-ben a vár ismét császári kézre került, s rövidesen bekövetkezett robbantásokkal történő lerombolása. (Források: a Cartographia 2016-os kiadású Kéktúra II. térképe és a helyszíni tájékoztató tábla)

A várat a hegy túloldalán kell elhagyni, de a hegy oldalában tekergő szűk ösvény hamarosan visszakanyarodik, esélyt adva arra, hogy még egyszer ránézzek az egyre távolabbra eső Balatonra a hegyeken túl:

Hevenyészett lépcsőn kanyarodtam vissza az úton, így viszont pár perc múlva már Diszel felé nyílt remek kilátás:

Az út hol erre, hol arra kanyarodik, így nem annyira meredek lefelé. Lejjebb érve egy romos kőépületet pillantottam meg. Ez a "Rossz templom".  Falai, tetőoromzata még áll, de tető már nem fedi:

Ha innen akár jobbra, akár balra indulunk tovább a templom alatt, a zöld jelzésre tévedünk át. Ehelyett menjünk vissza pár tíz métert, majd balra vessük be magunkat a gazos ösvényre ott, ahol egy fán kék jelzést látunk. Ezen kellett végigveszekednem magam. Az aljánál becsatlakozik a zöld jelzés is, onnan már egészen jól járható az út. Kicsivel lejjebb egy jobbra kanyarodásnál kellett még figyelni, de azért jól tudtam haladni. Siettem is, így az aszfaltútnál elhagyva a kék jelzést, időben beértem Diszelre. A kőhídnál jobbra felbukkant az Első Magyar Látványtár. Diszel nem esik a kék túra vonalára, de itt volt szállásom, így kitértem. És ha már kitértem, betértem a Látványtárba, ahol évente új tárlat várja az egykori Sztankovics-malomból átalakított galéria látogatóit (Diszel, Derkovits utca 7., honlap: latvanytar.com, nyitva: nyáron 10-18 óráig, télen csak előzetes egyeztetés alapján. Tel: +36 (30) 536-5456, +36 (87) 414-120.) 

Innen még visszasétáltam a kereszteződésig, a Derkovics utca - Szabó Ervin utca sarkánál beültem a kocsmába. (Színvonalas hely, gyönyörű cserépkályhával, jó kis kerthelyiséggel, csak sajnos enni nem nagyon lehet semmit.) A szállásom a Kéknefelejcs vendégházban volt a Babits utcában. A tulaj bácsi a pince feletti szobáig tartó úton olyan dumát nyomott le János apánkról és a rendszerváltás utáni időkről, na meg Napóleonról és a történelemről, hogy pislogni alig bírtam. De már nem is érdekelt annyira, akkor már nem pislogni akartam, hanem aludni. A szállást egyébként most újítgatják fel, szóval egyre jobb lesz, az alatta levő pincében pedig a ház urának borát is meg lehet kóstolni, vagy akár vásárolni. Na, jó éjszakát, innen folytatom másnap, azaz a következő posztban! 

Ezt a túraszakaszt 2016. augusztus 26-án jártam be. Ha azóta változás történt az útvonalon, kérlek, jelezd nekem kommentben. Köszönöm!