Bakonykútiban reggel nyolckor hagytam el a Petőfi utca 3. alatti szállásomat (képek a lenti képgaléria első képei között), majd az Ady Endre utcán át a kis falut is. Az utolsó ház után vannak a fűben padok, mellette egy elhagyatott focipályával. Itt ültem le egy kicsit reggelizni, majd bevettem magam a fák közé. A kavicsos, köves út a fák között emelkedik. Felérve az út jártabb ága jobbra tér, ellentétben veled, kedves kéktúrázó, aki balra térsz, a puszta gazdasági épületei felé.

Innen szinte végig a kopár fennsíkon halad az út (legalább is a Gúttamási előtti aszfaltútig), úgyhogy akkor jársz jól, ha korán indulsz - vagy ha felhősebb napon jársz erre. Tíz után nekem már nagyon tikkasztó volt a kánikula, bár fotózni remekül lehetett. A jelzéseket fokozottan kellett figyelnem, mivel sok a kis ösvény, szekérút, de ritkább a jelzés. A száraz fűben, csenevész bokrok között nehéz jelfestésre alkalmas követ, fát találni. A puszta épületei után két szomszédos dombról is remek kilátás nyílik, először a puszta (részben romos) gazdasági épületei, később az Isztimér - Gúttamási vonal irányába. Sőt, egy kicsit kitérve az útról, még Tapolca felé is van kilátás!

Két helyen ki lehet térni 20-30 métert egy-egy nagyobb "gödör", sziklafal kedvéért: az első inkább valami meddőhányónak tűnt, a második gyönyörű sziklafalas:

Pár lépés kitérő csak ez a sziklafal, nagyon szép kilátással

Isztimér felé nézve

Kilátás Gúttamási felé

Felfelé menetben figyelni kell az Y-elágazásra, ezt nehéz meglátni, de itt kell jobbra, hegynek fel kitérni. Felérve az emelkedősebb részek tetejére, egy idő után elértem a térképen is jelzett padokhoz, de ezek kint vannak a tűző napon, így nem ültem le. 

A padok után már ereszkedik az út. Lejjebb érve egy keskeny autóúthoz értem le. Erre ne térj rá, hanem balra kanyarodva menj be a fák közé. Itt végre erdősebb, árnyasabb szakaszok jönnek. Az országútra leérve először jobbra, majd úgy 150-200 méter után balra kell letérni. A sorompó alatt átbújva folytatódik az út. Idővel megjelent a piros jelzés is egy kisebb kereszteződésben, innen a kék és a piros együtt megy le egészen a tóhoz. A fák közül kiérve lesz egy balra kanyarodás, erre figyelni kell, de amúgy errefelé már jól jelzett az út. Az eleinte kopárabb, naposabb részt idővel erdősebb szakaszok váltják, benne egy jobbkanyarral, míg a nagyfeszültségű vezeték alatt elsétálva, majd egy-kettőt kanyarodva a következő aszfaltútnál el nem értem a víztárolót.

Itt is vannak padok, de nem ültem le, csak lenéztem a partra, aztán vissza az aszfaltútra. Innen az egyik gát zsilipje mellett átsétáltam, majd szűk ösvényre tértem rá a víz felett. Rozsdás korlát mentén, majd egy nagyobb ház (üdülő?) előtt pár fokot lelépcsőzve, egy alsóbb ösvény vitt el az első házakhoz. Itt elvileg van egy kis kocsma, ennek a falán van a bélyegző. Van szálláshelyük is. A kocsma csak hétvégén van nyitva, de akkor is igyekezni a berúgással. (P: 14-18, Szo-V: 7-12, 14-18. Szállás tel.: +36 (30) 448-5772.) Ezután balra kell letérni, és aszfaltutakon kanyarogni lefelé. Én az acél adótorony előtt kitértem jobbra a kék négyzet jelzésre. Ezen lehet besétálni a temető, majd egy bazi nagy első világháborús emlékmű érintésével, a postánál jobbra kanyarodva a fehérvárcsurgói kastélyhoz. 

"A fehérvárcsurgói kastélyt magába foglaló birtok története meglehetősen régre nyúlik vissza. 1834-ben a Perényi család zálogosította el Károlyi György grófnak ami 1853-ban, vásárlás útján végleg a Károlyiak kezébe került. A csurgói kastély építése annak a Heinrich Kochnak a tervei alapján történt aki az angol klasszicista stílusú pesti Károlyi palota átépítését is végezte. A Bécsben élő építészt Ybl Miklós képviselte, aki mint a Károlyi család építésze a művezetéssel kapcsolatos tervezésben vett részt. Gróf Károlyi György 1877-ben bekövetkezett halála után Csurgót a másodszülött fiú, Viktor örökölte, korai halála után pedig a kastély tulajdonosa idősebbik testvére, Károlyi Gyula lett. Az ő idősebbik fia volt Károlyi Mihály a fiatalabbik pedig Károlyi József, aki a jelenlegi vagyonkezelő nagyapja volt. A kastélyt a családnak 1944-ben el kellett hagynia. A háború alatt katonák használták,majd a második világháború után a kastélyt és birtokot államosították, ezt követően először üdülőként, majd gyermekotthonként üzemelt. 1980-ban kezdődtek meg az állagmegóvási munkafolyamatok, és 2007-ig helyreállították a két pavilont és két szárnyat, majd 2011-ben a főépület is átadásra került." (Forrás: https://karolyikastely.accenthotels.com/hu/rolunk/a-kastely-tortenete)

A kastélyban az év minden napján tartanak vezetést, és az én kedvemért elindult aznap egy 1 fős túra is, úgyhogy tényleg nagy dicséret jár a helyi csapatnak az odaadásért! 

A látogatás után siettem vissza a toronyhoz. Onnan a víztároló gátján indult tovább az út, az egyik zsilip érintésével. A következő sorompónál le kell térni jobbra, és innen jön a legfeleslegesebb kitérők hosszú sora. A kék mehetne tovább a parton a tó, majd a patak felett a parkolóig, de nem. Ehelyett ez van most: Először menj be a mezőgazdasági táblák közé (minek?), utána mássz fel egy meredek útvonalon a hétvégi házas telkek között. Ezek között egy szebbet találni, az összkép inkább szoci-gagyi. Így felérsz a tetején jobbra nézve egy olyan erdőhöz, amelynek a bejárati kapuja után csak az első keresztútig van rendes út, utána egy meredek lejtőn, a fák kiirtása miatt a napon fogsz ereszkedni. Érdemi látnivaló nincs itt se, így érthetetlen, hogy ezt a hegyet minek kell megmászni. Amikor leérsz, a kék egy olyan helyen kanyarodik le balra, amit jó eséllyel észre sem veszel. Csak rájössz, hogy lejjebb már csak a piros jelzés van, így hát visszafordulsz. Ez a szűk út további kerülőkkel, fenyves vegyes erdő szűk ösvényén visz el előbb újabb hétvégi házakig, majd vissza a fenyős ösvényre. A végén egy jó meredek úton leérsz, és hopp, már ott is van az aszfaltút, amire jobbra rátérve eljuthatsz a nagy parkolóig. Na, ez a szakasz a gát végétől a parkolóig egy felesleges kitérő szerintem úgy, ahogy van. 

A parkolóban balra a zsírgazdagok vadászmurijai számára alakítottak ki luxusszállót, te pedig jobbra, a kis fakapun át mehetsz tovább. Széles út vezet a milleniumi fa nevű helyhez, ahol vannak fedett padok és napközben büfé is. 

Ezután jött a túra egyik legszebb része, a Gaja-patak völgye. 

"A régi fényképek és idősek elmondása szerint két öreg tölgy állt itt, a Gaja partján. Az erdősebb, nagyobb termetűt Ádámnak, a kisebbet Évának nevezték. A többszáz éves fák közül az Éva nevet viselőnek nyoma sem maradt, a nagyobb, Ádám a 60-as években tűz áldozata lett és kidőlt, azóta természetes hídként működik a patak felett. (...) Az Alba Regia forrás nevét Székesfehérvár város 1000 éves fennállásának tiszteletére kapta a Fejér megyei Természetbarát Szövetség 1971 októberében tartott bodajki találkozóján. Régebben Borjúkútnak nevezték. A térség dolomit rengetegében szerény, de állandóan csörgedező vizével egyedül képviseli a forrásokat. A Vaskereszt gróf Károlyi Viktor (1839-1888) emlékére készült. A szájhagyomány szerint szerelmi bánatában ezen a helyen hajtott le fogatával a mélybe. A család szerint öngyilkosságát pillanatnyi elmezavara okozta. A Károly kilátó helyét a terület főerdésze fedezte fel, aki eredményes muflon vadászata után itt pihent meg. Az ide érkező ember úgy érzi, mintha lebegne a völgy felett! Innen a Gaja-völgy mindkét irányban teljes hosszában látható: távolban az egyik irányban víztároló tükrözi az ég kékjét, vagy a fellegeket, a másik irányban Balinka község látszik." (Részlet az egyik információs tábláról, több információ a helyszínen!)

 Gaja-patak 

Ennyi maradt az Ádám-Éva fákból - a fa helyett egy új fahídon lehet átkelni a patak felett

Ez az útszakasz valóban nagyon szép, szuper jó itt túrázni. A végén kifejezetten sajnáltam, hogy csak kb. másfél km ez a szakasz az Ádám-Éva fa maradványaitól a Varjúvárig. Ott figyelni kell, mert egy szűk lépcsőn visszafelé, hegynek fel indul tovább az út. Meredeken emelkedtem, de a végén nem bántam meg, mert fent egy kis kék háromszög jelzésnél, a Károly kilátónál remek kilátás nyílt a völgyre:

Egy újabb fakapunál elköszöntem a völgytől, és nemsokára a sípálya meredekén ereszkedtem lefelé. A lábaim előtt hevert Bodajk: 

A sípálya alján van egy barna faház, ez a melegedő épülete, itt bélyegző is van, ne hagyjuk ki! Innen a kék mellé újra beér a piros jelzés, a kettő együtt hoz le a főútra. Itt megkérdeztem egy helyi srácot, hogy merre van buszmegálló Székesfehérvár felé. Mondta, hogy rögtön itt, ezen az úton, és azért rohan, mert 2 perc múlva jön a busz. Együtt rohantunk tovább, és pont el is értük. A túra legnagyobb mázlija volt!

Ezt a szakaszt 2017.07.31-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!