Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Várgesztestől Szárligetig

2018. február 15. - fovarosi.blog.hu

Kilátás Várgesztesre az Oroszlán-kőről, az ismeretlen Rockenbauer Pál-emlékfa, az újjáépülő Vitányvár, egy erdei temető és egy új kilátó - megannyi ismeretlen csoda került elém ezen a szakaszon.

Várgesztesről (térkép itt) reggel időben elindultam, fél 9 körül elhagytam a szállást. De a faluban elbolyongtam még, mert először a Nemzeti Dohányboltnál kerestem a bélyegzőt, az meg csak délben nyit. Szemben, a buszmegállóban egy lány elmondta, hogy van bélyegző az ABC-nél is. Így - egy rövid templomnéző kitérő után - elindultam a kék jelzésen. Hamarosan meg is lett az ABC (Gesztes Market, 2017-ben nyitva: H-P: 7-18, Szo: 8-16, V: 8-13), bélyegeztem is, és be is vásároltam. (Délutánonként az udvarban van söröző is.) 

20170821-027-ZsigmondKo-Vargesztes"A helyet 1231-ben,a  várat 1326-ban említik először oklevelek. A várgesztesi vár tagja volt a Neszmély - Tata - Vitány - Gesztes - Oroszlánkő - Gerencsér - Csókakő védelmi vonalnak, amely a Vértesben épült ki. Sokáig királyi vadászkastélyként működött. Falai között megfordult 1388-ban Mária királynő, Zsigmond király 1399-ben, Albert herceg 1435-ben, és II. Ulászló 1495-ben. Miután a törökök az ország középső részét meghódították, a gesztesi várat is elfoglalták és 1588-1605 között megszállva tartották. (...) A XVII. században az Esterházy család kezére került a vár és a hozzá tartozó várbirtokok és 1945-ig az ő tulajdonuk is maradt. Ez alatt az idő alatt a vár nem pusztult el úgy, mint a többi magyar vár és jelentős részei megmaradtak. A II. világháborúban azonban romlott az állapota. (...) 1960-63 között folyt a feltárás és az építkezés. (...) A tetőről csodálatos kilátás nyílik a vár alatt elterülő falura, a Vértes erdőrengetegére s jó időben a távoli Tata és Tatabánya környéke is látható. A falu lakói máig őrzik német nyelvüket, hagyományaikat; működik nemzetiségi dalkör- és ifjúsági néptánccsoport. Jelenlegi templomukat 1872-ben építették. Az 1990-es évek második felében épült fel a 125 házból álló, minden igényt kielégítő üdülőpark a falu határában. (...) Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően kialakításra került egy horgásztó 0,8 hektáros területen, mely rekreációs pihenőhelyként is működik. (...)" A falunapot júniusban, a Vendel napi búcsút októberben tartják Várgesztesen. (A buszmegállónál található információs tábla szövege, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

A falu végén van egy mesterséges tó, ennek partján reggeliztem meg. Szóval jól eltöltöttem az időt a faluban, na :-) 

20170821-015-Vargesztes-To

A tó partjáról már fel lehet nézni arra a sziklára, amelyre felvisz a jelzés, így lehet előre szörnyülködni, hogy aszongya "Én? Oda? Na neeee!"

20170821-014-Vargesztes-To

Javaslatom: mivel a tó körül kövezett sétány fut, a szalagkorlátos földút viszont eső után dagonya, a kék jelzés kerülje meg a sétányon a tavat.

20170821-017-VargesztesFelett-Csigahaz

A tó után ne a széles úton indulj el felfelé, hanem a vasbeton villanyoszlop és a padok közötti kis ösvényen. Ezen jó meredek emelkedő jön a völgyben. Amikor hatalmas, vastag gyökerű fákhoz érsz, jobbra térj ki a kék háromszög jelzésre.

20170821-019-NagyFaknalElkanyarodas

Ez a jelzés csak egy rövid kitérő, ami felvisz a Zsigmond-kő nevű sziklafal tetejére. Innen csodás kilátás nyílik a falura és az egész környékre a reggeli, délelőtti órákban:

Utána visszatértem a kékre, és folytattam az utat felfelé. Felérve egy fiatal, sűrű erdőben kell balra kanyarodni, innen szintben visz tovább az út. A nagy balra elágazásban egy Zsigmond királyos fa is felbukkant.

A kék négyzet jelzésre tettem egy kitérőt a Robinson-kunyhóhoz. Hát, nem egy nagy szám, három gazos faldarab az egész:

20170821-044-RobinsonKunyho

Szóval ezt nem gond, ha kihagyod. Visszatérve a kékre, ereszkedtem tovább. Egy szép, gombákkal benőtt kidőlt fa után hamar meg is érkeztem a Mátyás-kúthoz:

20170821-046-MatyasKut20170821-047-MatyasKut

A víz teljesen jó, iható, töltsd meg itt a vizespalackokat! Fentebb van egy 1971-72-ben épült házikó is, de az használaton kívüli lehet a sok pókhálóból ítélve. Innen a kerti budi felett meredeken emelkedő út visz tovább. Az emelkedést enyhe lejtés váltja, míg leértem egy aszfaltútra. Ez egy nagyobb kereszteződés, de jól telepakolták jelzésekkel. Először picit balra, majd jobbra lefelé kell menni - ha megtalálod az ÁFOR 72 feliratot, akkor hajrá, ott le, a föld alatti gázvezeték mentén. Ez vitt le a következő pihenőhelyig, a Szarvas-kútig. 

20170821-053-SzarvasKut

Itt sok szemetet találtam, néhány padot, és egy kiapadt kutat, aminek a vize amúgy sem iható

Innen pár lépés volt csak felfelé egy kövesút, amit csak keresztezni kell, és egy jó mélyre kivájt úton menni tovább. Az út hamarosan sokkal szebb lett, szóval te se aggódj. A zöld jelzés elérése után, a két jelzés közös szakaszán találtam rá a Rockenbauer emlékfára:

Innen már csak egy rövid ereszkedés jött, és leérve el is köszöntem a zöldtől. A (csak) kéken csak 50-100 métert kell menni, de ez egy különleges szakasz, sok kidőlt fával. Ha recsegő hangot hallasz, felfelé nézz! :-)

20170821-070-KidoltFak

A szakasz végén egy fehér kőszórt ösvényre érsz fel, itt jól ki van írva, hogy balra visz ki az út a várhoz. 

A várnál nem találtam meg az információs táblát (pedig van), de a Wikipedia szerint a vár építésének pontos ideje nem ismert, de 1379-es irat már említi. A következő évszázadokban sokszor cserélt gazdát, többen is zálogként adták, vették. 1543-ban foglalták el a törökök először, majd kiűzésük után 1559-ben másodszor is, majd újabb kiűzésük után 1567-ben harmadszor is. 1597-ben szabadította fel Pálffy Miklós serege, és a következő évben a várat felrobbantották, megakadályozva, hogy újra török kézre kerüljön.  A 18. századtól az Esterházy családhoz tartozott. Anyagának jó részét építési célokra használták fel, de így is maradtak bőven ma is álló falai. "A belső várnak két 2,5 m falvastagságú tornya és a kettő között egy udvara volt, melynek külső falai mintegy 6 m magasan épültek. Az északnyugati torony északnyugati oldalán egy további épületrész is a belső vár része lehetett. További kisebb épületrészek az udvarban a védőfalak mellett helyezkedhettek el. A 20. század végéig mindkét torony a részben falkorona magasságáig (helyenként kb. 15 m magasan) állt, felül a védőoromzat maradványaival. Nagyméretű ablaknyílásaiban kőkeretes, gótikus ablakok láthatók. Ma is megfigyelhetők az emeleteket elválasztó fafödémek helyei és boltozatok nyomai."

A vár helyreállításán dolgoznak, és egy baráti kör is segíti a műemlék megőrzését, állagmegóvását. Tavasszal és ősszel szerveznek vármentő programot. A felújítás miatt csak egy része volt látogatható, de így is jól bejárhatónak bizonyult. A szép időben csodás élmény volt ezt a várat látni!

Az innen továbbmenő út mentén sok fát kitermeltek, a munkagépek miatt jó saras úton kellett felmennem. Felérve egy tisztáshoz értem, itt balra ment tovább az út, majd a Körtvélyes csúcsát kerültem meg. A tisztás végében figyelj a jelzésre! Több keresztező (jelöletlen) földút után elértem az aszfaltutat. Ezen csak kb. fél kilométert kellett enyhén lefelé tartva haladni, és újabb kereszteződéshez értem. Itt egy csomó tábla és jelzés van, könnyű megtalálni, hogy hol ágazik ki jobbra a kék kör jelzés, ami a Béla forráshoz jelent kitérőt, egy csomó kiszáradt fenyő mellett is elhaladva:

20170821-096-BelaForras

Az előző napi eső dacára alig csordogált a víz, és ráadásul nem is iható, szóval szerintem nem igazán érdemes a gazos ösvényen megtenni a kitérőt. 

Annál érdekesebb volt a kereszteződés után néhány perccel elért körtvélyesi erdei temető!

20170821-099-KortvelyespusztaTemetoje

"A temetőről az 1800-as évek kezdetétől találhatók feljegyzések. Körtvélyes-puszta egyházközösségi gondozását 1815. július 17-től bízták a felsőgallai plébánosra. A körtvélyesieken kívül - esetenként - ide temették Csákányos-, Szt. Tamás- és Kapberekpuszta német és magyar ajkú lakóit is. (...) A síremlékek évtizedek óta az enyészet örök fogságában várják elmúlásukat. Tiszteljük méltósággal, óvjuk eleink végső nyughelyét! (Részlet a helyi információs tábláról)

A temetőnél a kék és a kék kereszt együtt halad. Amikor szétválnak, érdemes kitérőt tenni a kék kereszt, majd kék háromszög jelzéseken, és felmenni a Körtvélyesi-kilátóhoz. A 16 méter magas, 2015-ben épített kilátóból szép kilátás nyílik Tatabánya, a Nagy-Csákány (487 m) hegye, és a Tatai-medence felé. 

Egy szendvics elfogyasztása után visszasétáltam a kékre. Ekkor vettem csak észre az innen induló Mária-szakadékra utaló, meglehetősen bizarr látványt nyújtó Mária ábrázolást az első fán. Mondjuk rá azt, hogy naiv művész alkotása. 

20170821-129-MariaSzakadek

Ez a szakadék, azaz inkább szurdokvölgy a Béla-forrás egykor bővebb vizének eredménye, ma sziklás, kidőlt fákkal teli, kb. fél kilométer hosszú szurdok - a túra egyik legszebb szakasza. A közepe táján van egy nagy sziklafal is az ösvény és a fenti autóút között:

20170821-132-MariaSzakadek

A szakadékból kiérve, a kék kereszt újbóli becsatlakozása után balra éppen csak felbukkan a fák között a Csákányosi Turistaház, majd pár perccel később ennek az altábora. (Gondnok: (30) 550-5752) Ezután egy kopár síkságon tekereg tovább az út: 

20170821-144-CsakanyosegyhazaTemploma

Egy pár perces kitérőt megér még a két fakereszttel jelölt, már csak térdig érő külső falak képében létező csákányosegyházai templom. A magaslatról a következő száz méter is jól belátható a gazdasági épületek felé:

20170821-141-CsakanyosegyhazaTemploma

20170821-142-CsakanyosegyhazaTemploma

A gazdasági épületeket elérve juhok legelésztek az így remekül "lenyírt" fűben. Hamarosan két kicsi, de annál lelkesebb pásztorkutya is előkerült. Az egyik nagyon játékos, fiatal keverék volt, a fekete kis pumi viszont engem is vicsorítva akart visszaterelni a nyájhoz, pedig jó nagy ívben kerültem a fűben az egész nyájat. Ne aggódj, nem harap, csak dolgozik, és téged is birkának néz. :-) A túloldalon érdemes még egy pillantást vetni a híd tövében álló hatalmas fűzfára is.

Frissítés: a nyomvonal 2018-ban módosult, ez az új térkép:

utvonalvaltozas-201805-szarliget.jpg

Ezután földútra értem ki az 1-es főút keresztezése, és a bezártan, üresen álló egykori Birka-csárda érintése után. A nagy facsoporttól jobbra, majd a táblák között enyhén emelkedve jutottam egy romos hídhoz, azután pedig a focipályához. Szárliget elején még volt egy utolsó megtekinteni való: egy csille és egy lőre kocsi között a régi bányászatról olvashatunk egy kétoldalas tablón. 

20170821-149-Szarliget-BanyaszatiEmlek

A modern stílusban, 1994-ben épült templom után már csak egy cukrászdai pihenő következhetett. Az almás-csokis kocka nagyon finom volt, és a kávéjuk is jó! Utána egy székely kapus fatelep előtt haladtam el, amíg el nem értem a vasútállomás felüljárójának lépcsőit. Óriási szerencsém volt, 1 perc múlva jött is egy vonat! Így ért véget a Bodajktól Szárligetig tartó OKT-10 szakasz bejárása a Vértesben. 

Ezt a szakaszt 2017.08.21-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr7912925669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2018.02.16. 01:35:50

Jártam arra régebben montival túrázva. A Birka-csárdától tekertem felfelé a betonúton a körtvélyesi temető felé, és mielőtt bekanyarodott az erdőbe az út, odafentről visszanéztem. Feltűnt, hogy a füves lankákon szabályos "hullámok", egyfajta óriási fodrozódás-szerű képletek futnak egymással párhuzamosan, sokszáz méter hosszan. Mintha egy óriás megrázta volna a dombokdalt, mint egy hatalmas lepedőt, és a hullámok belemerevedtek volna a tájba. Számomra érthetetlen, nem találom a geológiai magyarázatát. Neked nem tűnt fel? Mi a véleményed róla?

lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2018.02.16. 19:57:57

Hú, de jó kis blog, gyorsan be is állítottam követésre!
Fogok még errefelé jönni. :)

adam01 2018.02.19. 07:38:27

A Béla forrás melleti kiszáradt fenyőerdő azóta ki lett vágva.Érdekes és egyben szomorú tény hogy a fenyveseink nagyon fogyatkoznak a változékony idő miatt.Egész fenyőerdőtelepek száradnak ki egyik évről a másikra.Persze ezek rendszerint nem őshonos fafajok az országban kivéve alpok alját de azért szép képet adnak főleg télen a sok komor csupasz fa mellett.