Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Alsópeténytől Becskéig

2019. március 15. - fovarosi.blog.hu

Az új Prónay-kilátó is felkerült a látnivalók közé, de van templom és sztupa is ezen a szakaszon.

Reggel a 8:15-ös vonattal mentem el Vác-Alsóvárosig, onnan pedig a büfé épületének elülső oldalánál levő buszmegállóból volt buszom Alsópetényre. Ott újra elsétáltam a milleniumi emlékmű, a kastély, az 56-os emlékmű, majd a fogadó épülete előtt, és a buszmegálló után el is kezdtem emelkedni a Béke útra jobbra térve. Az utolsó házakat elhagyva, a hegy oldalában emelkedve balra egy-két ponton szépen ki lehet nézni Alsópetény felé:

20180630-07-AlsopetenyFelulrol

A Korpa-hegyet megmászva az emelkedő lejtősebbre váltott - itt ki is léptem kicsit. 

20180630-08-KorpaHegy

A Kékesi vadászház kis épületét zárva találtam, de legalább láttam egy szarvasbogarat.

20180630-10-KekesiVadaszhaz

20180630-11-Szarvasbogar

Ahol egy elágazásban balra kellett kitérni, pár lépéssel később megláttam (a sárga kereszt után) egy kék háromszög jelzést. (A 2016-os és korábbi térképek még nem hozzák.) Innen 360 méteres kitérővel elérhető a Prónay-kilátó, amely 2017 óta áll itt. 

A Prónay-kilátó. A Romhányi-hegyen, a mára teljesen elpusztult korábbi kilátó helyének közelében, a Kecske-kő 421 m magas csúcsán, egy természetesen megnyíló tisztáson épült fel az Ipoly Erdő Zrt. beruházásában. A minden évszakban és napszakban szabadon látogatható építmény 23 méter magas, a környező tölgyerdő fáinak koronája fölé magasodó kilátóteraszáról zavartalan kilátás élvezhető szinte teljes körpanorámával. Nyugat-északnyugati irányban a Börzsöny, északon a Selmeci-hegység a Szitnya csúccsal és a Polana, kelet felé a Szandavár, illetve a távolban a Karancs, Mátra hegyvonulatai, délről a Gödöllői-dombvidék lankái, majd délnyugati irányban a Naszály és a Pilis-Visegrádi hegység csúcsai is láthatók. A kilátó egyszerűsége mellett is izgalmas képet mutató, négyzetes alaprajzú, szép arányú, áttört fa szerkezetű építmény. Homlokzatai a négy égtáj felé tájoltak, a földszinti bejárat az észak-keleti sarkon nyílik. A torony az Országos Kéktúra útvonalán található. (Idézet a helyszíni információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható) 

Utána többnyire lejtős, könnyen járható út vitt el a Romhány feletti pihenőhelyig. 

20180630-32-RomhanyElott

A pihenőhely után pár lépéssel balra már fel is bukkant egy búzamező - innen szép kilátás nyílt Romhányra:

20180630-33-Romhany

Nemsokára, a temetőnél már be is értem Romhány első házaihoz. 

20180630-34-Romhany-Temeto

Romhány elején, a Batthyány utcában áll egy Bereczki Máté emlékhely a gazban. Máténak nem semmi élete volt!

"Az emlékmű helyén egy kis parasztház állt. Itt született Bagyinszki Máté (...) 1824. szeptember 22-én. (...) 14 évesen végezte el Romhányban az elemi iskolát egy év alatt, majd 1839-ben László Imre plébános ajánlásával került a váci piarista gimnáziumba. A tanulás mellett tanítványokat vállalt és ezek korrepetálásából tartotta fenn magát. A gimnázium elvégzése után Pesten jogot tanult. Itt ismerkedett meg Vasvári Pállal és a márciusi ifjak körében kötött barátságot Jókaival és Petőfivel is. 1848. március 15-én tevékenyen részt vett a pesti forradalmi eseményekben. Ott volt a Nemzeti Múzeumnál és Táncsics Mihály kiszabadításánál is. Március 16-tól Teleki Blanka leánynevelő intézetében tanított és ez idő alatt belépett a nemzetőrségbe. Innen több levelet írt haza Romhányba, melyekben felhívta figyelmét ismerőseinek és barátainak a helyes politikai cselekvésre és a haza iránti kötelességre. (...) 1851-1857-ig barátai és ismerősei rejtegették. Munkával, gyümölcsfák oltogatásával hálálta ezt meg. (...) A bujdosás alatt használt álnevét (Romhányi Máté) az osztrák hatóságok nem engedélyezték, így amnesztiája után újabb névváltoztatásra kényszerült. Ekkor vette fel a Bereczki nevet, amit haláláig viselt. (...) Az 1860-as évek közepétől német, belga és francia tudósoktól levelezés útján gyümölcsfajtákat rendelt és 1871-ig közel 1200 fajt szerzett be ily módon. Közben megírta a Gyümölcsészeti vázlatok című négy kötetes művét, mely az aradi kiadást követően egész Európa példa nélküli kiadványa lett. Itt találkozunk először a jonatán almafajtával, melynek leírását ő teszi meg először. Ez a faj hazánkban több, mint száz évig szinte egyeduralkodó lett gyümölcsöseinkben. (...) Kunágotán nemesíti ki legmaradandóbb gyümölcsét, a máig is nevét viselő Bereczki "bőtermő" birset, amely jelenleg is ilyen néven szerepel gyümölcs katalógusainkban. A szaklapokban 1895-ig minden hónapban jelennek meg írásai. 1895. december 9-én hunyt el Kunágotán. (...)" Részletek a helyi információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

Az itteni szobor azonban eltörpül a pár perccel később megtalált szoborhoz képest, amely egyszerre idézte fel bennem Tim Burton marslakóit, az amerikai indiánok temetkezési kultúráját és az általános ezmegmiafene érzését. 

20180630-37-Romhany-Szobor

20180630-38-Romhany-Szobor

Továbbsétálva a Lila presszó épületénél kék bélyegző jelzés hívja fel a figyelmet a bélyegzési lehetőségre. Itt inni lehet csak, ha enni is akarsz, akkor a régi híd után jobbra pár lépés csak a Fáradt Vándor (Dió utca 2., honlap: www.faradtvandor.hu). Bélyegző van ott is, az oldalsó teraszon. 

Amikor viszont a régi hídtól már nem jobbra, hanem balra fordultam, akkor fel tudtam sétálni a romos állapotú kastélyhoz, és a (zárva talált) templomhoz

20180630-47-Romhany-Kastely

"A történelmi nevezetességű Romhány Nógrád megyében, a Cserhát hegység nyugati peremén, a Börzsönytől 18 km-re, keletre található. (...) A települést először a XIII. században említik írott források. (...) Később különböző földesurak osztoztak rajta addig, amíg Kaszin nógrádi bég meg nem vetette itt a lábát. Újkori történelmének legemlékezetesebb eseménye a Rákóczi-szabadságharc utolsó nagy csatája volt, 1710. január 22-én. (...) Romhány délnyugati szélén áll Rákóczi Ferenc fája. A több évszázados (kb. 250 éves), gyönyörűen fejlett törökmogyorófa botanikai érdekesség. (...) Az 1750-es években a Lókos-patakra egy szép, három nyílású barokk kőhidat építetek. 1795-ben Nepomuki Szent János szobrot állítottak a híd mellvédjére. Az 1770 táján épült késő barokk Prónay-kastély tetőszerkezetét új tulajdonosa felújította, vele átellenben található a klasszicista stílusú, önkormányzati tulajdonú Laszkáry-kúria. (...) A Polgármesteri Hivatal előtt áll a megye egyetlen milleniumi emlékoszlopa. (...)" (Részletek a helyszíni információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható.)

Ezután visszatértem a kékre. Romhány után sokáig nincs jelzés, de itt lehetetlen eltévedni, ugyanis az aszfaltúton kell haladni. Végig aszfaltúton, és szinte végig a házak között vezet át az út Kétbodonyra. (Ha ott szállnál meg, van egy Bagolyvár apartmanház és egy Bakancsostanya turistaszálló is.) Aztán amikor elértem a zöld tábláig, ott kellett balra, "Magyarnándor 10" irányába letérni, és még vagy fél kilométert felfelé sétálni. A buszmegálló után tér jobbra a jelzés. Ha ebben a központban egyenesen továbbmész, ott lesz a kis büfénél a bélyegző (a Hangi ABC utáni épület). Ha balra, a Jókai utcára térsz ki, akkor a kisállat simogatóba lehet elugrani. (Jókai utca 5., előtte oda kell telefonálni: (20) 9949-152). Én az állatsimogatót kihagytam, egy rövid ábécés kitérő után folytattam az utat. Kétbodony végében egy mezőgazdasági telephely felé hagytam el a házakat. A telephely végénél, a sarkon három felé ágazik el az út:

20180630-61-KetbodonyUtan-HarmasElagazas

A legelső balra, a kerítés oldalában a zöldút Z jele. Az egyenesen haladó levisz a Szécsénke és Kétbodony közötti aszfaltútra. Tehát azt, a középső utat kell választani, ami a gerincen felfelé indul. Az első két-háromszáz méteren egy jelzést sem találtam, de feljebb csak előkerültek. 

20180630-62-Bukovina

Innen szinte végig, Becskéig ez a tolólappal letolt, szélesebb földút volt a meghatározó. 

20180630-65-OregHegy

20180630-66-Cser-hat

Az emelkedés után az Öreg-hegy oldalában jól lehetett haladni, így be is gyorsítottam kicsit. 

Egy részen elég brutális erdőirtás nyomára bukkantam, később pedig egy vadászleses rét bukkant fel jobbra:

20180630-69-Tisztas

Innen indul ki a régi kisecseti út, de arra persze nem tértem ki. Később még egy vadászles bukkant fel, innen szép kilátás nyílt egy félig elhordott hegy felé: 

20180630-71-KilatasJobbra

20180630-73-KilatasJobbra

De engem hamar újra beszippantott az erdei út. Pár perccel később elértem a vasútvonalat is, ezen átkelve jobbra folytatódott az utam. Az ezt követő szakaszokon egy csomó érett búzát fotóztam. 

20180630-75-Buza

20180630-76-Buza

A búza jócskán elvarázsolhatott, mert itt valahogy elvesztettem a jelzést is, így nem Becske déli végében, hanem Becskétől északra, az országúton kötöttem ki. Így onnan sétáltam be Becskére, közben megpillantva a sztúpát is. 

20180630-79-Becske-Sztupa

Becskén egy kúria épületre találtam, nagyon romos állapotban. Beljebb érve megtaláltam a régi kőhidat is: 

20180630-83-Becske-Kohid

Felsétáltam a templomhoz is, de zárva találtam a nagykaput. Ezután az Ady Endre úton át elhagytam Becskét, a szállásom ugyanis Bercelen volt, kb. 5 km-rel arrébb. Sikerült stoppolni, így csak a felét kellett lesétálnom - amúgy errefelé is érdekes a táj...

20180630-86-BercelFele

20180630-87-BercelFele

20180630-88-BercelFele

A szállásom Bercelen a Rózsakert Fogadóban volt. Hátul vannak a szobák, középen egy rendezvényterem, elől pedig az étterem - minden egy helyen. 

Ezt a szakaszt 2018. június 30-án jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr9114101657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.