Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Cserhátsuránytól Hollókőig

2019. május 15. - fovarosi.blog.hu

Cserhátsurány jobb sorsra érdemes épületeitől Nógrádsipek szép faluközpontján át Hollókő váráig sokféle látnivalót tartogatott ez a szakasz is.

Már előző nap lementem Cserhátsurányba. Tulajdonképpen a bélyegzőhelyen aludtam, ugyanis a Flamingóban van egy kis presszó elöl, meg három kiadó szoba hátul. Így egy kicsit körül tudtam sétálni Surányban. Sajnos a fenti nagy templomot csak kívülről láttam, pedig ez valóban egyedi. A korábbi, kisebb templomot úgy bővítették ki az 1930-as években Lux Kálmán vezetésével, hogy a korábbi főhajó közepére merőlegesen épült egy új főhajó. Így viszont most a templomtorony az oldalhajó végében van. 

20180703-01-Cserhatsurany-Templom

20180702-02-Cserhatsurany-Templom

Az iskola a katolikus egyházé, ennek egyik épületét is megnéztem kívülről:

20180702-04-Cserhatsurany-Iskola

De a legnagyobb épületegyüttes a Jánossy-kastélyé. Ezt is csak körbejárni tudtam - nem is tudom, lakják-e egyáltalán. Ez a falu is csökkenő lakosságszámú sajnos, pedig az épített öröksége többre érdemesítené. 

A kastélyhoz az az út vezet, amelynek az elején a fa utcatáblán az van felírva, hogy Petőfi u. 14. 16. 26. 28. (Ezek házszámok, nem IP cím :-) )

Másnap reggel nagyon korán felébredtem, így már hat óra után nekivágtam a túrának. Eleinte még fáztam is, bár ez az emelkedőn hamar elmúlt. Az orvosi rendelőnél indul felfelé a kék jelzés. Itt van egy Coop élelmiszerbolt, de még feljebb, a kisebb templomnál is van egy kisbolt. (Nóra vegyeskereskedés, H-Szo: 5-19, V: 6:30-12) A falu utolsó házai után egy kőkereszt és egy hatalmas nyárfa mögött kellett hegynek felfelé indulni:

20180703-03-KeresztEsFa

Itt több út is megy erre-arra, el is keresgéltem egy ideig az irányt. Az a jó út, amin úgy indulsz felfelé, hogy balra a fák, jobbra a szántóföldek jönnek. Az út széli fasor kivágása miatt ezen a részen, a mező mentén összesen egy jelzést találtam. De menj csak, fent az erdőben már jól jelzett az út. Fentebbről szép kilátás nyílt visszanézve:

20180703-05-CserhatsuranyFelett

20180703-06-CserhatsuranyFelett

Fentebb, a Szilvágy táblájánál elértem a piros jelzést is, de az egy idő után elment másfelé, majd pár perccel később a zöld zöldút jelzés is. A Hegyes-hegyen emelkedve egy irtásnál nyílt jobbra szép kilátás, bár ez a felnövő facsemeték miatt megszűnőben van. 

20180703-10-Kilatas

Itt nagyon durva kaptatók nélkül, jól haladtam, csak a nagy sár akadályozott néhány ponton. A kék négyzet becsatlakozása után nem sokkal kiértem a gabonaföldekhez, erre jobbra rákanyarodva, majd fentről visszanézve volt szép a látvány. Ezután elértem az első gazdasági épületeket, majd beértem Nógrádsipekre. A faluban van egy csinos parasztház, ami szálláshelyként funkcionál (Tornácos Vendégház, Kiss Márton: (30) 496-7307).

20180703-19-Nogradsipek-Vendeghaz

"Nógrádsipek a honfoglalás korában a területen élő szlávoktól kapta a nevét, amely vadrózsát jelent. Első írásos emléke 1265-ből származik. Történelme során több család birtokolta a települést és környékét, s a török uralom sem kerülte el a községet. Látnivalók: Az 1745-ben klasszicista stílusban épült templom, illetve a szomszédságában, valamint a vele szemben található neobarokk Nagy- és Balás-kúria." (A falu térkép táblájának szövege)

A falu központjába beérve csinos kis parkocskát találtam, majd a Coop élelmiszerbolt után a Balás-kúriára találtam rá. 

A falu túlsó végénél még volt egy kis kitérőm a kék bélyegző jelzésre. A Korona Presszóban bélyegeztem, ittam egy pohár sört, és mentem is tovább. Érdemes visszapillantani a a falu elejét jelző táblára, csodás a betűtípusa. A sár mellett a kanyarodásokra, leágazásokra is kellett figyelni, de errefelé már jól jelzettek az utak, nem tévedtem le. 

A kék kör elágazása után több kitérőt is tettem, vegyes eredménnyel. Először a kék L jelzésre tértem ki. Ez a Pusztavár romjaihoz vitt, de pár bokáig érő falmaradványon túl semmi érdekes nincs itt. Szerintem nem éri meg a kitérőt. 

20180703-39-Pusztavar

A Keresztes-hegy tábla után jobbra kanyarodva, egy kis tisztáshoz, kereszteződéshez érve a kék háromszög jelzést is megnéztem. Ezzel nem sokan lehettek így, mert az ösvény idővel elfogy a gazban, a jelzés pedig egy sziklafal tetejénél véget ér a semmiben.

20180703-46-KekHaromszog

Szóval erre egyáltalán nem érte meg kitérni. Amerre viszont megérte, az a sárga jelzés. Ezen elindulva, majd a sárga háromszög jelzésre kitérve egy geodéziai toronyhoz lehet eljutni. Nincs kilátóvá átalakítva, nem is engedélyezett hivatalosan a bejárása - pedig a turista térkép leírása is látványosságként említi. A Dobogó-tetőről szép kilátás nyílt körbe. 

A sárga jelzés érdekessége, hogy 1979 előtt még erre jött az országos kéktúra. Egy régi, megkopott kékre rá is találtam:

20180703-55-DobogoTeto-GeodeziaiTorony

Visszatértem a kereszteződéshez, és folytattam az utamat a kéken. Hollókő előtt voltak még emelkedős szakaszok. Itt egyszer csak egy vadmalac csörtetésére lettem figyelmes, meg is láttam a bozótosban. Picit meg is ijedtem, hogy hát az ilyen csöppségek ritkán járnak egyedül, mindjárt megjön a százötven kilós anyuci is, és akkor én nem szeretnék kettejük között állni. De nem került elő egyetlen további vaddisznó sem, pár perc után mentem is tovább. Az erdőt először csalános, gazos irtás követte, majd kiértem egy kopár hegyoldalba.

20180703-58-HollokoElott

20180703-60-HollokoElott

A napsütötte domboldal tetején kerítés bukkant fel balról, majd több tanösvényt is érintettem. Egy fapallós kis hídon átkelve, majd újra kopárabb, napsütötte réten emelkedve jobbra felbukkant a vár:

20180703-66-Holloko-Var

Egy T (tanösvény) jelzésen erről is fel lehet jutni a várba. Én maradtam még a kéken, először benéztem Hollókő Ófalu részébe. 

"(...) A Cserhát ölelő karjai úgy védték meg a völgyben meghúzódó kis házakat, hogy a falu megőrizhette eredeti képét. A XX. század elejéig fából épült és zsúptetővel fedett palóc házak gyakran leégtek. Az 1909. évi tűzvész után viszont vályogfallal és cseréptetővel építették újjá a házakat. A látogatók az ófaluban végigsétálva megcsodálhatják a fennmaradt népi építészet remekműveit. A jellegzetes fehérre meszelt tornácos, deszkamellvédes, kontyolt nyeregtetős palóc parasztházak három jól elkülöníthető helyiségből állnak: pitvar (konyha), tisztaszoba és kamra. Fatornyos, zsindellyel fedett római katolikus temploma 1889-ben épült és harmonikusan illeszkedik a védett faluképhez. Tornyán az apostoli kettős kereszt jelzi, hogy valamikor a középkorban bizonyos kiváltságokkal rendelkezett e parányi település. (...)" (Részlet az egyik információs tábláról) 

Az Ófalu túlsó végénél van a Hollóköves kávézó, ennek a bejáratánál van (az egyik) kéktúra bélyegző. Ha pedig innen a lépcsőn felmész a fentebbi utcára, jobbra van egy kis vegyesbolt is. (Az Ófaluban két étterem is működik, plusz kávézó, dohánybolt, fagyis, szóval van vendéglátás bőven.)

Innen mentem fel a parkolón át a szállodáig, mert a tavalyról bent ragadt SZÉP-kártya pénzemet az itteni Castellum szállodában (www.hotelholloko.hu) égettem el. Ott csak gyorsan lepakoltam, aztán mentem is fel a várhoz. Vigyázz, a vár korán, fél hatkor zár!

"(...) Szinte uralja a tájat Hollókő vára, amely a XIII. századból származik. A Kacsics nemzetség ősi birtoka volt a környék. A tatárjárást követően kezdték el építeni a község fölé magasodó erődítmény ötszögletű öregtornyát. A Kacsicsok leszármazottai az Árpád-ház kihalása után a felvidéki kiskirály Csák Máté hívei voltak, ezért Károly Róbert elkobozta birtokaikat, s Hollókőt 1313-ban Szécsényi Tamásnak adományozta. 1552-ben kerül török kézre, és végleges felszabadítására mindössze 1638-ban kerül sor. A csaknem teljes egészében helyreállított vár 1996-ban megnyitotta kapuit és azóta időszaki kiállításokkal várja látogatóit. (...) (Részlet az egyik információs tábláról - a teljes szöveg a helyszínen elolvasható) 

A vár programjairól, nyitva tartásáról információ: www.hollokoivar.hu és (30) 597-8952

A vár bejárata előtti kis tér oldalában szerény tábla jelzi, hogy onnan indul a kék kör jelzés a Várkút-forráshoz. Ide érdemes volt lemenni, mert szépen kiépített a környezete, és nagyon finom, érdekes ízű a vize!

20180703-91-Holloko-VarkutForras

20180703-92-Holloko-VarkutForras

A vár bejárata előttről indul egy olyan földút, ami szintben marad - ezen megnézhetjük a ma már egyre romosabb, nem használt szabadtéri színpadot. 

20180703-93-Holloko-SzabadteriSzinpad

Ennek az útnak a végében van a buszparkoló, mellette játszótérrel és turista információs épülettel. Itt nem csak mosdót, de még zuhanyozót is kiépítettek!

Az estét már a szállodában töltöttem. Korán lefeküdtem aludni, hogy másnap korán kelhessek. 

Képgaléria a napról - kattints a képre!

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr4814102253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.