Esős napon is lehet sokat túrázni - pláne, ha közben vulkáni láva emléke, remek források, szurdokvölgyek és barlang színesítik az utat.

Kora reggeli ébresztővel, gyors összepakolás után ezúttal autóval mentem le Nagybárkányig. Otthagytam az autómat pár napra. Nagybárkányban mászkáltam már kicsit az odaérkezéskor, így csak a forrásnál megtöltöttem a vizes palackomat, és indultam is tovább. Az utolsó házakat elhagyva füves fennsíkon vezetett fel, majd az aszfaltúthoz le az út. 

"A települések nevében megjelenő Bárkány nevet a kutatók szláv személynév eredetűnek tartják. Bárkányt 1220-ban említette először oklevél. A falu plébániáját már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék is említette. Nagybárkányon keresztül halad az Országos Kéktúra útvonala, amely - főként nyaranta - igen sok turistát vonz. A környező erdők nagyvadban gazdagok, kedvelt vadászterületek. A falu közelében levő Nádas-tó (más néven Feneketlen-tó) és a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben lévő tőzegképző mohás értékes természetvédelmi terület." (Idézet a helyi információs tábláról. Még több információ helyben!)

Az aszfaltútra leérve jobbra kellett fordulni, át a szalagkorlátos hídon. Hamarosan el is értem egy geológiai bemutatóhelyhez. 

"A Sámsonháza környéki 15 millió éves vulkanizmus lávakőzetét jó hasadása, nagy szilárdsága miatt már a középkorban is bányászták. Az andezitet a XIX. századtól útépítésre használták. Az ország első kőbányakatasztere alapján az 1900-as évek elején 200 m3/év andezitet termeltek ki a bányából, melynek mennyisége az 1970-es évek elején (a bánya bezárása előtti időszakban) 2200-11800 m3/év között ingadozott. A kőbánya híres bemutatóhellyé vált, a falában feltáruló, szórt vulkáni törmelékes és lávakőzetek, valamint a rájuk települő sekélytengeri mészkő rétegek látványos rétegződése miatt. A rétegek 20-25 fokos, DK-i irányú dőlésűek. Az egykori környezet leginkább a jelenleg is működő Stromboli vulkánéhoz hasonlítható. (...)" (Részletek az információs tábláról, több információ a helyszínen érhető el)

Ezután már csak egy perc séta, és be is értem Sámsonháza első házaihoz. 

"A legenda szerint a XII. század elején a völgyben birtokos főúrról, Sámsonról kapta a nevét a falu, aki 1132-ben II. Béla ellenfelének, a trónkövetelő Boricsnak volt a híve. A szájhagyomány szerint ő építette a falu fölé magasodó hegyen Fehérkő várát is. Az erődítményt 1409-ben említették először az oklevelek, de 1472-ben már romokban hevert. 1439-ben Tari Lőrinc fia, Rupert lett a birtokosa. 1633-ban a váci nahije községei közé tartozott, 1715-ben pedig hat háztartást írtak össze Sámsonházán. A falut részben szlovákok lakják. A helyi evangélikus egyház főfelügyelője Kossuth Lajos volt, aki 1871-ben fogadta el a tisztséget. A község határában álló kőfejtő földtani értékei miatt természetvédelmi oltalom alatt áll. A falunak óvodája, művelődési háza és könyvtára van. Az idegenforgalom fellendítésére egy üresen álló épületben turistaszállást alakítottak ki. A környezeti adottságok ideálisak a falusi vendéglátás fejlesztésére." (A helyi információs tábla szövege)

A fő utcán beljebb haladva balra nyílt egy kék L jelzés, ezen kitértem a Fejérkő várhoz. A vár csak pár falmaradványt jelent, ráadásul azt a keveset is nagyon ellepte már a gaz - szóval nem egy óriási látványosság, de egy kitérőnek szóba jöhet. Fentről szép a kilátás a falu felé

"Nógrád megye egyik korán elpusztult középkori vára a sámsonházai Fejérkő. A vár történetéről úgyszólván hallgatnak az írott források, egyetlen említése 1328-ból való, de ekkor csak nevét tudjuk meg, történeti viszonyairól itt sem szerepelnek információk. 1406-tól, mikor legközelebb hallunk róla, a vár már elpusztult, mint "Fejérkő vár helyét említik csak a források, mely a Kókai Kacsi család, a Tétényi család, Cillei Borbála királyné, majd a Tari család birtokában volt. (...) két évadban a régészek összesen négy helyen végeztek kutatást a várban: az északi palotaszárnyban, a vár déli felén és a falszorosban, a déli várárokban és a külső kapunál. A régészeti feltárás feltárta, hogy Fejérkő építését megelőzően a várhegyen már állt egy korábbi, egyszerűbb, fából épült erődített épület. Egy helyen előkerült a cölöpszerkezetű védőfal részlete, a várhegy tetején pedig egy vesszőfonatos falú, agyagtapasztásos épület omladéka és feltételezhető alapfal-maradványa (...) Az a Sámson, aki az írott forrásokban a XIII. század második felében szerepel a környéken, lehet a vár és falu alapítója, de lehet annak hasonló nevű leszármazottja is. (...) Valamikor a XIII. század második felében a várhegyen a korábbi, egyszerű erődített ház helyén nagyszabású építkezésbe fogott a birtokos: a messze környéket uraló, hatalmas, erős kővár épült fel, mely az építkezéshez használt, a környéken ritka hófehér kőről a Fejérkő nevet kapta. (...) A vár kettős védelmi övvel épült fel. A belső várfal 2,5 m vastag, magassága jelenleg a 7 métert éri el, eredetileg 10-12 m lehetett. A vár külső védőöve falszorosként vette körül a várat a támadásnak legjobban kitett keleti és déli oldalról. A külső kapu az északi oldalon nyílt, a bevezető út innen a falszorosban megkerülve a várat, a délnyugati oldalon elhelyezkedő belső kapuhoz vezetett. Ennek a kapunak a hely még nem pontosan tisztázott. A vár belső területéről eddig az északi palotaszárnyat, valamint a mellette elhelyezkedő ciszternát ismerjük. A palotaszárny, melynek északi fala - a belső várfal északi szakasza - ma is legépebben áll, legalább két emeletes volt, födémeit sűrű kiosztású fagerendák tartották, nyílásáthidalói téglából készültek. (...) A vár nyugati szélén helyezkedett el a ciszterna. A ma is látható, sziklába vágott üreg közepén kerek, faragott kövekből falazott vízgyűjtő volt, amit egy régebbi amatőr ásatás tárt fel, ám ezt követően visszatemetődött. A ciszternából ágyúgolyók, kard és edénytöredékek kerültek elő, ezek helye ma ismeretlen. (...) Fejékő valamikor a XIV. század közepe előtt, tehát néhány évtizeddel felépítése után ismeretlen körülmények között elpusztult. (...) A romok pusztulása, elhordása egészen a XX. század közepéig tartott. A XIX. század végén Könyöki József még a mainál jóval több falat látott és ábrázolt alaprajzán, melyet a jelenlegi kutatások részben igazoltak, részben pontosítottak. (...) (Részletek a helyszíni információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

Visszatértem Sámsonházára, és újra a kéken folytattam az utam. Egy sárga-piros kerítésű háznál kellett balra letérni. Földút vitt a villanypásztor mellett. Egy kék kör jelzésnél forrást is találtam, de ennek a kifolyója egy mocskos műanyag palack volt, nem volt hozzá gusztusom. 

Feljebb jobbra tért az út, majd később újfent jobbra - ezek jól ki voltak jelezve. A második jobb kanyar után, a nagyfeszültségű távvezeték alatt kellett balra ismét betérni az erdőbe. Az egyik fán jól láthatóan jelezték a kitérő kék kör jelzést, ami a Forró-kúthoz jelent 220 méteres kitérőt, de ezt kihagytam. Egy gázvezeték jelölő táblái mentén, a 38-as számtól a 35-ös előttig emelkedett lassan az út, itt már csak kék jelzéssel. A 35-ös számú jelzés előtt kellett balra letérni. A következő kereszteződés előtt nagyon elkezdett esni az eső, de szerencsére a keresztút felett volt egy kis házikó, ennek az előtetője alatt elfért egy Toyota terepjáró is, meg én is. Itt dekkoltam több, mint egy órát, mire kissé alábbhagyott az eső, és folytathattam az utamat. Pár lépéssel később már a kék és a zöld közös szakaszán jártam. Itt egy fára felcsavarozott, 20 km/h sebességkorlátozást feloldó KRESZ-táblára lettem figyelmes. Mint megtudtam, ez a "Kucu" becenevű hajléktalan tanyája, ő hordta ide ezeket a holmikat.  

Ezután hamarosan megérkeztem ahhoz a kék kör jelzéshez, ami az út alatti patakhoz, és annak három forrásához vezetett le:

 Lejjebb egy búbos kemencére hajazó újabb forrásház és egy fahíd következett, ezután visszavitt az út a fentebbi ösvényre.

Az út másik oldalán nyílt a Szent László hasadék. Ide is érdemes volt betérni. 

"(...) Egyik alkalommal a kunok a Cserhát őserdőiben, a hegyek között kerestek menedéket. Szent László seregének zöme a Zagyva mentén táborozott. Ő, mint jó hadvezér, egy kisebb csapat kíséretével maga is hírszerző útra indult. Itt, ezen a helyen, a mai Szentkút völgyében haladt előre, kissé megelőzve kíséretét, amikor a szomszédos hegyoldal sűrű erdejéből rátörtek a kunok, hogy elfogják. (...) Szent királyunknak azonban igen jó lova volt, s ami ennél is fontosabb, égi segítő is védte. Amikor látta a közelgő veszedelmet, sarkantyúba kapta Szög nevű paripáját és egy vakmerő szökkenéssel átugratta a szakadékot. (...) Szent László lovának patája a kemény kőbe úgy belesüppedt, mintha az viasz lett volna. Még a patkószegek nyoma is világosan látszott. A patkószegek nyomából, vékony sugárban, kristálytiszta víz tört elő. Ez volt a Szt. László forrás. (...) (Részletek a helyi információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

Lejjebb érve egy kőkereszt jelölte Szentkút kezdetét. Ez egy hatalmasra kiépített katolikus központ. Ottjártamkor éppen a környékbeli romák százai voltak ott búcsún. A színpad mellett áll a templom, azután pedig egy hatalmas zarándokház, benne a Szent Jakab étteremmel. No meg persze az elmaradhatatlan kegytárgy boltok. A szabadtéri színpad és a templom között indul a hegyre fel egy út, ez visz a Remete-barlanghoz. 

A zarándokház után még jön egy némiképp a budapesti Pasaréti téri végállomásra hajazó épület, de a kék jelzés ez előtt már nem halad végig, hanem előtte elkanyarodik jobbra, hegynek fel. Emelkedős rész jött, a Csapás-tetőn és az Őr-hegyen át. 

A távvezeték alatt átsétálás után, egy kőkereszt elérésekor már nem volt emelkedő, bár cserébe még mindig borús maradt az idő. 

Az erdőből egy tisztásra értem ki. Itt jobbra egy sírkő látható, az alig kivehető ösvény pedig átlósan vág át a kéktúrás oszlopig. Ezután egy csalános, bozótos ösvény vitt le Mátraverebélyre, ahol először a temető bukkant fel, majd balra a valóban régi, középkori gótikus templom. Ezt érdemes megnézni! (Templomkulcs Mengyi Károly gondnoknál kérhető, előzetes egyeztetéssel: (30) 9775-763)

Ami ez után jött, az a település gettójaként írható le. Csóró emberek, düledező házak, borzasztó látvány egészen a 21-es út keresztezéséig.

A másik oldalon szebb arcát mutatta Mátraverebély. A Zagyván átkelve a Csülök Sörözőben ittam egy kólát, aztán mentem is tovább. A vasúti megállóhely végében, egy nagyobb fán találtam rá a bélyegzőre. Az ez utáni részen nagyon kell vigyázni, mert a réten át, bokrok mentén haladva nagyon kevés a jelzés, és az sincs kitáblázva, hogy hol kell jobbra térni, és egy erősen parlagfüves földúton jobbra térve bemenni az erdőbe. Csak az első fákon lesz újra jelzés. Innen az ágasvári turistaházig többnyire emelkedő útszakaszok jöttek, nagyobb kitérők és érdekességek nélkül. Helyenként nagyon bozótos, vagy éppen nagyon csalános szakaszok is voltak benne. Egy kerítéshez felérve már némi kilátás is nyílt. Az Agyagos-tetőnél pár pad van kitéve, itt lehet rövid pihenőt tartani, és az itteni erdőfelújításról olvasni. Még feljebb érve már kezdett előbukkanni a nap.

A Kőkapu feliratú táblától már nem volt volt sok hátra a turistaházig.

Először a kék kereszt jelzés csatlakozott be, majd egy rövid időre a piros is. Így értem el a turistaházhoz, ahol bélyegző van a bejárat előtti OKT táblán is, és a benti büfében is. (2018-ban nyitva: H: -, K-P: 10-18, Szo-V: 8-18)

Ha van időd, innen el lehet sétálni a Csörgő-lyuk barlanghoz (piros barlang jelzés), a Kőkapuhoz, vagy az Ágasvárhoz. (Frissítés: az ágasvári turistaházat 2021-ben felújították.) A délelőtti eső és a sárban caplatás miatt nekem ezekre már nem maradt időm. A további úton jobbra szép kilátás nyílt: 

Ott, ahol a kékről balra, hegynek fel ki lehet térni a kék háromszög és a "cikcakkos kék M" közös szakaszára, felmentem. Pár lépéssel feljebb jobbra nyílt kilátás a sziklakövek tetejéről. Akkor jöttem rá, hogy ez itt a Newton-kő, amikor megláttam a feliratát: "Newton hitétől mentsen meg az isten". A szöveg évszáma, szerzője, értelme nem ismert, de innen szép a kilátás - és végre a nap is előbukkant!

(A kéktúrás táblán csak a fentebbi Szamár-kő van feltüntetve, a Newton-kő nem.)

Innen már inkább ereszkedni kezdett az út, nagy emelkedő már nem volt. Egy sorompó mellett kereszteztem egy kőszórt földutat, majd egy jó kilométerrel később be is értem az első házakhoz - jobbra a mátraszentistváni síparkra nyílt kilátás. A Montem vendégház lenti udvaráról, a fűről még jobb a kilátás:

Mátraszentistván utcáin besétálva, egy kis térnél a villanyoszlopon találtam rá a bélyegzőre. (Kicsit tovább, a 3 Patak nevű hely kapuján is van egy bélyegző.) Innen még átsétáltam Mátraszentlászlóra, ahol a meredeken felfelé kapaszkodó út tetején már a mátraszentimrei szállásomra is ráleltem. Ez a három település már egy egységgé nőtt össze. Éjszakára a Belle-Aire panzióban szálltam meg. (www.belle-aire.hu) A hosszú, esős nap végén nem kellett sok bárányt megszámolnom, hogy elaludjak...

Ezt a szakaszt 2018. július 7-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!