Egykor üveghuta köré kiépült kis faluból indulva, az egykori kisvasút vonalán haladva vezet az út a szinte teljesen visszaépített füzéri várig, alatta remek étteremmel.
Kishután a Huta vendégházban aludtunk meg. Éjfél előtt csatlakozott be még három ember, így öten mentünk. Reggel a velünk egy házban lakó kisgyerekes család vert fel minket álmunkból. Kilenc után vághattunk neki az útnak. A Jäger vendégház felé mutató táblánál ment el a kék jelzés egy kis utcára, ezen indultunk neki. A Szuha Panziót elérve jöttünk rá, hogy úgy elbeszélgettük az időt, hogy közben elhagytuk a jelzést. Visszasétáltunk, korrigáltunk, és a patak túloldalán mentünk tovább. Bózsva előtt egy kisebb szurdokvölgybe értünk, majd vörösfenyők tűlevelein lépkedtünk be Bózsvára.
Bózsván először a Bózsvai-szikla fogadott minket, amiről az a legenda járja, hogy IV. Béla király lovának patkónyomát őrzi a sziklafal. A falu központjában egy kupacban megtaláltuk a Kőbérc Panziót (bélyegző, kávé, büfé van már délelőtt is, délután és este étterem is, tel: (20) 916-1856), a régi református templomot, egy kis (privát) tavacskát, és az éppen nyitva lévő, 1999-ben épült új katolikus templomot is.
Innen a főúton indultunk tovább, majd balra letérve, egy antenna torony tövében emelkedett az út legelők, földek mentén. Innen balra nézve a távolban már felbukkant a füzéri vár fehérlő tömbje is. Az egykori Füzérkomlós - Sárospatak vasútvonal helyén, a töltésen vezetett tovább az út.
A Hegyközi Kisvasút 1924-ben készült el Sátoraljaújhely - Füzérkomlós között, 1927-ben a Sátoraljaújhely - Sárospatak szakasz átadásával összekötötték az 1913-14-ben épült Bodrogközi Gazdasági Vasúttal. 1930-ban a Kenézlő - Balsa kisvasúti Tisza-híd megépítésével a hálózatot az 1905 óta működő (2009-ben bezárt) Nyírvidéki Kisvasút Balsa - Nyíregyháza vonalához kapcsolták. Az egységes közlekedési rendszer 1944-ben felbomlott, mivel a visszavonuló német csapatok a Tisza-hidat felrobbantották. Soha nem épült újjá. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció a vasúti mellékvonalak, gazdasági kisvasutak felszámolását, forgalmuk közútra terelését irányozta elő. 1976-ban bezárták és felszedték a bodrögközi kisvasutat, a hegyközi vonal még 1980. november 29-ig, országos botrányt kavaró, még ma is fájó megszüntetéséig szállíthatta a követ, a fát, a Hegyköz falvainak lakosait és a turistákat. "A vonat legutolsó útját temetéshez illő hangulat kísérte, a sínek mentén a házak ablakaiban gyertyák égtek, a lakosság könnybe lábadt szemmel integetett a sötétbe vesző szerelvény, életük egy eltűnni készülő, szívükhöz nőtt darabja után, a mozdony kürtje folyamatosan, szívbemarkolóan szólt... Sátoraljaújhelyen, átadása után azonnal, éjjel 1 órakor megkezdték a vágányok feltépését." (Dr. Lénár György emlékező sorai a Zempléni-hegység turistakalauzból). A kivasút töltését, hídjait 2008 óta - Sárospatak felől szakaszosan - kerékpárút építésével hasznosították. (...) (Részlet a Cartographia Kéktúra I. térképének leírásából)
A sokszor felgazosodott, erdős részből kiérve egy aszfaltútnál találtuk magunkat.
Innen egy learatott lucernaföld szélén mentünk tovább néhány kilométeren át, míg el nem értünk egy vadászleshez, majd még távolabb, egy másik vadászlesnél jobbra tértünk egy földútra. A patak túloldalán találtunk rá ismét a kék jelzésre - valószínűleg túl későn tértünk át a patak túloldalára, de így legalább kevesebb volt az elgazosodott ösvényen bosszankodás.
Ezután az egykori vasútvonal bozótos helyén folytattuk utunkat Füzérkomlósra. A falu határában, egy elkerített terület kapujánál méretes etetőt, itatót láttunk - itt a fák között, egészen bent az itt őrzött európai bölény egyik példánya is felbukkant a fák között. A faluba beérve egy kerékpárút is felbukkant, mellett az Mk-45-ös kisvasúti mozdonyok egyik példánya emlékeztetett az egykori kisvasúti vonalra.
Innen keskeny aszfaltút vezetett át Füzérre. Pontosabban az aszfaltút a kerékpárosoké, és mellette, a fűben vezet a kék jelzés, a konfliktusokat elkerülendő. Az utolsó, erdőben haladó szakasza után be is értünk Füzér első házai közé, immár a piros jelzéssel közös szakaszon.
Füzéren éppen nyitva találtuk a katolikus templomot, így be is osontam egy percre, készíteni néhány fotót.
A templom tornya előtt állva, a torony felé nézve bal kézre érdemes felsétálni, ugyanis ott balra, a bezárt italbolt előtti OKT-táblán rátaláltunk a bélyegzőre, a közelében levő kék kútnál pedig vízre is leltünk. Ezután a szálláshelyünkön (Kónya vendégház, (30) 663-8801, Füzér, Bethlen Gábor út 3.) ledobáltuk a nagy hátizsákokat, és felmentünk a kék és a piros közös szakaszán, a Vár-forráshoz is kitérve 100 métert. Ott ismét vizes palackot töltöttünk, majd a piros jelzésen elindultunk a vár felé, felfelé. A piroshoz a kék L is becsatlakozott, így értünk fel a pénztárhoz. Itt belépőjegyet váltottunk, és még tovább lépcsőztünk a várhoz, majd a bejáratnál lévő torony belső lépcsőjén másztunk fel. A torony után a vár újjáépített szobáit, termeit jártuk végig - ha rendesen körül akarsz nézni, szánj rá másfél-két órát.
Füzér vára azon kevés sziklaváraink közé tartozik, amelyek már a tatárjárást megelőzően is álltak. A régészeti és történeti kutatások jelenleg egyöntetűen megegyeznek abban, hogy a várat az Aba nemzetség valamelyik ága építette még a XIII. század elején. A vár azonban hamarosan a Kompolt nembeli Andronicus mesterhez került, akitől aztán később II. András király vásárolta meg. Ezzel Füzér királyi vár lett. (...) a XIII. század végére Aba Amádé szerezte meg a környékbeli váruradalmakkal együtt. Csak az 1312-es rozgonyi csata után, ahol Károly Róbert király legyőzte Aba Amádé nádor fiait, került ismét királyi tulajdonba. Az Anjou uralkodók, Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos a várat és a füzéri váruradalmat az abaúji ispánok hivatalviseléshez kötött birtokaként, mint honorbirtok kezelték. A vár történetében 1389-ben jelentek meg a Perényiek. Luxemburgi Zsigmond örökadományként Perényi Péter fiainak, Miklósnak, Jánosnak és Imrének adományozta a várat. A Perényiek ettől kezdve egészen a család nádori ágának a kihalásáig, 1567-ig voltak gondos gazdái Füzér várának. Nevükhöz fűződik a vár gótikus átépítése, majd a 16. század második felében elvégzett reneszánsz jellegű bővítések is. Perényi Péter koronaőr, illetve fia, Gábor alatt modernizálták a vár védelmi rendszerét. (...) A mohácsi csatavesztést követően, 1526 őszén, I. (Szapolyai) János király koronázása után Perényi Péter saját várát tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a Szent Koronát biztonságba helyezze. (...) Perényi Gábor 1567-ben bekövetkezett halála után a Perényiekkel rokonságban levő ecsedi Báthory György kapta meg Füzér várát. Lánya, Báthory Erzsébet - aki Nádasdy Ferenc felesége lett - örökségeként került át a vár a Nádasdy család tulajdonába. A XVII. században Füzér elveszítette azt a kiemelt figyelmet, amit a Perényiek alatt élvezett. (...) 1676-ban az udvari kamara utasítást adott a vár lerombolására. Ezzel Füzér várának történelmi szerepe lejárt, a hozzátartozó váruradalom 1686-ban a Károlyi család birtokába került.
A füzéri Vár-hegy már messziről feltűnő, környezetéből magányosan kiemelkedő vulkanikus képződmény. A meredek hegyoldalak felső harmada az a dácit tömb, amely a déli, a délnyugati és az északnyugati oldalakon szinte függőleges sziklafalat képezve természetes védvonalat képez a várépítéshez helyet adó hegytető körül. Egyedül az északkeletről csatlakozó nyereg szelídebb domborzati viszonyai kínálnak kedvezőbb megközelítési lehetőséget a "Párkányba" felvezető út, innen pedig a sziklába vágott lépcső révén. (...) (Részletek a helyi információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható).
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, a Bíráló Bizottság javaslatára
Műemlékvédelmi Citrom-díjban részesítette
az építtetői Pro Architectura díjjal kitüntetett Füzér felső várát
A hajdan jelentős műemléki értéket képviselt Füzéri vár kiépítése önmaga emlékművévé nemcsak örökségvédelmi szakmai körökben, de valószínűleg azon kívül is kellemetlen iskolapéldává vált. Ugyanis a helyi érdekeket rövidtávon bizonyára szolgáló, és sunyin a műemlékvédelemre hivatkozó, ám annak elveit semmibe vevő átgondolatlan át- és kiépítés, turisztikainak mondott fejlesztésről van szó. A műemlékek, az épített örökség értékeinek megőrzése iránt elkötelezett szakma arculcsapásaként hatott a hír, hogy ez a több éve tartó – amúgy valóban nagyszabású! –, de a műemlék-helyreállítás nemzetközi elveinek és követelménynek, a hazai gyakorlatnak fittyet hányó fejlesztési program „építtetői kategóriában” Pro Architectura elismerésben részesült. A díjat odaítélő indoklás önkényesen kiemelt, de nagyon is jellemző mondata szerint „Az elkészült felújítás igazi turisztikai látványosság, egyben identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és méltó bástyája.”A történeti jelmezbe bújtatott, illúziót keltő önmegvalósítás építési nyersanyaggá degradálta a fizikai valóságában fennmaradt egykori vár-együttes maradványait, azaz a törvényben rögzített kötelezettség szerint megőrzendő műemléket. Nem kétséges, hogy elsősorban vélt analógiák
alapján, az egyébként régészetileg még teljesen fel sem tárt helyszínen nem műemlék-helyreállítás történt, hanem egy új, 21. századi, historizáló vár felépítése. Mindez ott, ahol az eredeti vár áll(ott), ez azt jelenti, hogy eltűnt egy pótolhatatlan műemlékünk. Az új várpótlék eltüntette az egykorit. Az ablakok új keletű mérművei a Miskolc-avasi templom alapján készültek, az oltár a kisszebeni szárnyas oltár átalakított, rontott szerkesztésű, azaz hiteltelen másolata. Az új falfestés van, ahol Árva várának azt a díszítését másolja ide „középkoriként”, amelyet a 19. század második felében festett Maximillian Mann, müncheni festő. Így aztán az ő Árva-várai dekorációjának a visszaidézni szándékozott magyar középkorba másolását az utánérzés utánérzésének minősíthetjük. Füzér így a historizmus idején kiépített Kreuzenstein várához lett hasonlatos, ahol a részletek különböző, eredeti történeti épületekből származnak. Füzér esetében viszont az átvett részletek sem nem eredetiek, sem nem hiteles másolatok. Ez lenne „identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és méltó bástyája?”Egy előkerült, de nem azonosítható helyű és funkciójú részletre hivatkozva a kápolna tetőidoma is megváltozott: eddig egyértelműen elvált a régi az újtól, a falazat a kontyolt tetőtől, az új, feltételezések alapján felépített oromfalak ezt elkendőzik. A kápolna tere hitelesnek fogadható el, miközben az eredeti részeket a sok új kiegészítés, berendezés, kifestés zavarja, takarja, hitelteleníti, elnyomva, és sokszor felülírva azokat. Ez lenne „identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és méltó bástyája?”
Műemlékvédelem és főleg: műemlékhelyreállítás, fenntartható és fenntartó használatba állítás, nincs az eredeti alkotást és történeti hitelességet tisztelő, hozzáértő ugyanakkor alázatos mai építészet nélkül. Felelős gondolkodással semmilyen szempontból nem állítható még építtetői példának sem a meglévő értékeket hiteltelen, de hitelesnek láttató pótlékra cserélő, ezért műemléki, értékmegőrzési szempontból elfogadhatatlan kiépítés, amely történelmi korát semmi mással nem helyettesíthető dokumentumként képviselő műemléket semmisít meg mai korunk illúziója szerinti szétépítéssel. Természetesen nem zárható ki annak az esélye, hogy egyszer ez az elkészült felújítás, minden megtévesztő eleme ellenére turisztikai látványosságként sikeres lehet, de attól még biztosan soha nem lesz, mert nem is lehet, „identitásunk és nemzeti közösségi tudatunk értékes és méltó bástyája.”
Tévedés, esetleg szándékos félremagyarázás lehet csupán a meglévő értékek megőrzésének elsődlegességét hirdető úgynevezett „ortodox műemlékesek” és az eladható műemléki terméket létrehozó „kreatív építészek” szembeállítása napjainkban, amikor a műemlékvédelem nemzetközi és hazai elvei és gyakorlata számára általánosan elfogadott és követendő az integrált szemlélet alkalmazása, azaz az értékmegőrzés és a fejlesztés összehangolása. Addig viszont nem várható műemlékvédelmünk, a műemlékhelyreállítási szemlélet kiegyensúlyozott eredményeket létrehozó megújulása, amíg történeti értékeket megsemmisítő építészeti „megújító” kiépítést állítják példának az alkotók elé. Az építészet és a műemlékvédelem közös felelősségére hívja fel a figyelmet az ICOMOS MNB, amikor Citrom-díjjal illeti az építtetői Pro Architectura díjjal kitüntetett Füzér 21. századi rekonstrukciós hamisítványként újjáépített felső várát. (forrás)
A vár megtekintése után visszasétáltunk a parkolóig, itt van ugyanis egy nagyon jó étterem, ahol le is ültünk egy érdemi, meleg vacsorára. (Koronaőr Udvarház, H-K: zárva, Sze-V: 10-18, tel: (30) 663 8817)
Visszaútban, a hegyről lefelé ereszkedve balra, a hegyoldalban néhány követ pillantottunk meg. Tábla nem jelzi, de itt volt valamikor egy kis zsidó temető, 3-4 sírkő maradt meg belőle.
Füzérre visszaérve, a tájház után balra letérve a református templomhoz is elsétáltunk. Sikerült kulcsot is szerezni így ide is bejutottunk. (Kulcs: Madákné, Árpád u. 16, tel: (30) 546-1681, a táblán tévesen ...16811) A templom 1785 után épülhetett, amikor a 16. század óta fennálló gyülekezet engedély kapott saját templomának felépítésére. Nagyon szép az 1832-re elkészült kazettás mennyezet.
Így már egészen sok mindent láttunk Füzéren, jól el is fáradtunk, úgyhogy visszatértünk a szállásra. Mindenki hamar el tudott aludni a hosszú, de tartalmas út végén, így senkinek nem kellett elénekelnem a Szép cicát.
Ezt a szakaszt 2018.09.07-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!