Ezt a szakaszt a rövid kitérőkkel elérhető sziklaszirtek, kilátópontok, egy szép nyírfaerdő, és a lassan eltűnő egykori rétek, legelők tették különös élménnyé. 

Reggel autóval indultam Miskolcra, de indulás után vissza kellett fordulnom az otthon felejtett bélyegzőfüzetért. Így viszont már nem értem volna el a miskolci vonatot, úgyhogy elautóztam Novajidrányig. Onnan busszal mentem át Regécre, ahol fél tizenegykor meg is kezdhettem a túrázást. Szép nagyon a Zemplén, csak odajutni ne kellene... Valaki találja már fel a teleportálást!

Regéc várát és a látogatóközpontját az előző túranapon már bejártam, most hamar el is hagytam a települést, egy vendéglátóhelyként felújított parasztház és gazdasági melléképülete után. A Puskás-patak völgyében emelkedett út. A patakot kereszteztem, majd nem sokkal később jobbra kitért a jelzés, újra át a patakon, fel egy rét aljába, ahonnan még vissza lehet nézni a várra: 

Szép sziklák közé értem. Itt egy kis táblán a kéktúra "keletkezéstörténetéről" volt egy kis tábla kitéve, az alábbi szöveggel: 

A Magyar Turista Szövetség 1929. október 2-i tanácsülésén dönt egy munkabizottság létrehozásáról, amelynek tagjai: Horn K. Lajos, a szövetség társelnöke, Lakner Károly és dr. Strömpl Gábor. A szövetség tanácsa az útjelzések egységesítésére kiküldött bizottság tervét kisebb módosításokkal elfogadta, vonatkozó szabályzatát 1930. január 1-i hatállyal léptette életbe. Határozatában úgy döntött, hogy az utak átfestését 5-10 esztendőn belül kell végrehajtani. A "Kékút" leginkább Dr. Strömpl Gábor nevéhez fűződik. Az ország turista úthálózati terve kidolgozásakor támadt az az ötlete, hogy az egyes hegységi fővonalak összekapcsolásával megteremthető egy olyan hosszú út, amely a Bükktől a Bakonyig terjedne - felfűzve hazánk turisztikai gyöngyszemeit - vagy azt meghosszabbítva a trianoni határokig. Keleten a Galyaságon és Sátor-hegyeken át Nagy-Milicig. Az út eredetileg piros lett volna, de mivel a tervezett nyomvonal több kisebb szakasza - a Cserhátban pedig közel 100 kilométer - korábban kék színnel lejelezésre került, a Szövetség az átfestés helyett a kék szín mellett döntött.

Az út elnevezésére történtek javaslatok, például az "Árpád-út", de a Szövetség tanácsa 1937. január 11-i ülésén Zsitvay Tibor javaslatára a névadás elvetése mellett dönt, úgy határoz, hogy névadásra legkorábban az útvonal teljes elkészülte után kerülhet csak sor. Erre négy évtizeddel később - a teljes útvonal felfestése után - módunk lett volna, de akkor már a névadásnak nem volt jelentősége.

Az útvonal váltakozó intenzitással készült, igazi lendületet 1935 jelentett. A munkát többször hátráltatja, hogy a tilos területek miatt a csatlakozási pontokat változtatni kell, kompromisszumos megoldásokat kell keresni. 1938-ra az út közel négyötöde készül el. 

A világháború után a tilos területek csökkenésével lehetőség nyílt, hogy az útvonal jobban közelítsen az eredeti elképzelésekhez. A kedvező változtatások mellett - többnyire honvédelmi indokokkal - néhány kényszer módosításra is sor került. A hetvenes években elkészült az útvonal nyugati szakaszának jelzése Velemig,  majd a rendszerváltás után elérte eredeti végpontját, Írott-kőt is.

Ez a túraútvonal első hosszútávú turistaútja. A Kőszeg - Sátoraljaújhely közötti szakasza pedig a későbbiekben - a Spanyolországból Görögországba tartó - E4 számú Európai Hosszútávú Turistaút része lett. (...) 

Idővel elhagytam a patak völgyét. Kellően sűrűn voltak jelzések, de az út váltásokra, elkanyarodásokra azért figyelni kellett. Szép bükkös magas fái között vitt tovább az út:

Az erdőből kiérve balra kerítés mentén folytatódott az út - a kaptató után enyhe lejtéssel. Egy mocsaras, saras kereszteződésnél a kis vadászles mentén vitt tovább utam. Innen pár percre, a Bekecs-kert táblánál jobbra kellett rátérni a kék és a zöld közös szakaszára. Az előző napi eső miatt elég saras volt az út, de a szélén el lehetett menni. Ez is csak egy rövidke szakasz, mert a Kavicsbánya-réthez kiérve rögtön balra tér a kék, egyenesben csak a zöld marad. A kéken megkerültem a Tokár-tetőt, és hamarosan elértem a Pengő-kőhöz kiágazó kék háromszög jelzésig. Ez csak 2 perc kitérő, és egy érdekes sziklacsoporthoz visz ki, érdemes volt kitérni. 

Továbbhaladni csak úgy egy kilométert kellett, és már el is értem egy tisztáshoz, majd egy nagy farakás után a következő kék háromszög kiágazáshoz. Ez egy kicsit hosszabb kitérő, de megéri. Először földúton, tisztáson, majd a fák között vezetett el az emelkedő út a sziklaszirthez, ahonnan szinte teljes körpanoráma tárult elém. Egészen távol már a füzéri vár is ott fehérlett.

Ezután egy igazán különleges rész következett, ritkán adódik ugyanis Magyarországon, hogy nyírfa erdőben sétálhatok!

Idővel egy tisztáshoz értem le a nyírfás erdő aljánál, ennek túlsó végénél, a fák között jobbra fel is bukkant egy ház. Ez az Istvánkút vadászháza. A ház előtt egy nagyobb fán van a bélyegző. Padok vannak itt is, de érdemesebb továbbmenni a kéken, és a kis békalencsés tavacska után, a régi erdészháznál megpihenni. Az erdészház mögött van egy forrás is (kék kör jelzéssel), így újra meg tudtam tölteni a vizespalackomat. Itt nagyobb pihenőt nem tartottam, mert szorított az idő. (A ház bérelhető, tel.: (20) 914-2490)

"A területet a XX. század közepén még rendszeresen kaszálták. Ebben az időben a lekaszált szénát a kőházban lakó erdész tehene(i) fogyaszthatták el. Egészen az 1970-es évekig a tájhasználat fenntartotta az erdészház melletti rétek és a nyírliget fajgazdagságát, illetve a táj rendezett képét, amint az a korabeli felvételen is jól látszik (1973). Az erdészház lakatlanná válása és a kaszálás felhagyásával elkezdődött a rétek erőteljes cserjésedése. A nyírliget és a közelében levő, korábban sokkal nagyobb kiterjedésű kaszált rétek és kisebb szántók állományai egyes helyeken szinte teljesen beerdősültek." (Részlet a helyi információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

Innen még fél órába sem telt eljutni a Mlaka-rétig, ahol szép, új pihenőhely fogadott:

A Zemplén zárt erdőtömbjeiben barangolva számos helyen találhatunk az erdő folytonosságát megtörő réteket, mint amilyen a Mlaka-rét, vagy a közelben található Pockála és az István-kúti rétek. Ezek rendszerint a középkori földesúri világ idején alakultak ki, ugyanis a jobbágyok az állattartás érdekében az erdőben változó méretű foltokat vágtak, melyeket a füvesedés után intenzíven legeltettek, évente kétszer rendszeresen kaszálták, hogy eltárolhassák télire is a szénát. A dúsabb legelők kialakítása érdekében minden évben, rendszerint tavasszal le is égették ezeket a réteket. (...) Elterjedésének egyik oka a szénaszükségleten kívül az volt, hogy ezek a rétek nem tartoztak a jobbágytelek részének, ezért azokat szabadon eladhatták, vagy elzálogosíthatták. (Részlet az Északerdő Zrt. információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

 Itt ismét tettem egy kitérőt. A sárga jelzés és a kék háromszög jelzés közös szakaszán indul az út, majd a kék háromszög és a sárga háromszög közösen vittek fel az erdei ösvényen a Sólyom-kőhöz. Innen is remek volt a kilátás, a távolban a regéci vár is felbukkant. 

A rét után a kék egy helyen jobbra letért a szélesebb útról. Az új út is jól járható volt, gyorsan tudtam haladni. 

A Szpalanyica-rét már újra betelepült növényekkel. A Nagy-Hangyás hegyet megkerülve újra egy kitérési lehetőséghez értem. A kék háromszög jelzés erős lejtéssel, majd némi emelkedéssel visz el a Kerek-kő sziklaszirtjére. 

Innen ugyanazon az ágon tértem vissza, ahonnan letértem, majd folytattam a kéken. A Cselliszka-rét mentén vízszintesben vitt az út.

Így viszonylag hamar elértem a Gerendás-réthez is, ahol az esőbeállóból fotóztam a lassan eltűnő rétet.

Innen egy piros alma jelzésű út indult a Huta nevű települések felé, de én maradtam a kéken. Így 10-15 perc alatt át is értem az Eszkála-erdészházhoz. (A túra tervezésekor még az is felmerült bennem, hogy itt aludjak a padok között, de ezt végül elvetettem.) Ahol jobbra felfelé ágazik ki a kék bélyegző jelzés, ott lehet felmenni az egykori erdészházhoz, amit üresen, elhagyatottan találtam. A ház felső végénél, egy fán van a bélyegző. 

A ház felett elágazik az út,  itt a jobbra letérő ágat kellett választani, majd kicsivel feljebb a kék négyzet jelzésnél jobbra kellett kanyarodni. Itt már sárgásabb, délutáni fényű lett a napsütés, jelezve, hogy igyekeznem kell.

Innen egy látnivalóktól mentes, hosszan kutyagolós szakasz következett, vagy egy órán át. Végül egy sorompó után kiértem a Zsidó-réthez, ahol egy kék négyzet jelzés futott be:

A rét után továbbhaladtam - itt még egy tisztást láttam jobbra, egy vadászlessel.Egy újabb sorompó, majd egy újabb jobb kanyar után nemsokára elértem a kék kereszt jelzés kiindulópontját - ez erős lejtéssel indítva Komlóskára visz be. Nem tértem ki rá, maradtam a kéken. Még lejjebb ereszkedve, a Cifra-kútnál végre megtölthettem a vizes palackomat is - ez már nagyon jól esett!

A Hercegkútra vezető kék négyzet jelzésnek csak intettem, a kék innen szűkebb ösvényen vitt tovább. A kutyák csaholása jelezte, hogy nemsokára beérek Makkoshotykára - és ez igaz is lett. A sárga óvodával szemben van egy tájház (tel: Kántor Ferenc: (30) 353-1095, Székely Mihály: (30) 353-1105.)

A főutcára leérve balra, a templom felé folytatódik a kék jelzés, de én jobbra tértem. Részben azért, mert erre, a Reál élelmiszerboltban (bent) van a bélyegző, részben, mert innen kitértem Sárospatakra. Autóstoppal jutottam be, és a SZÉP kártyámon maradt pénzt a Bodrog Hotelben csapattam el :-)

Ezt a szakaszt 2018.08.25-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!