A kéktúra legutolsó szakaszán a leginkább rekonstruált vártól egy egészen különleges templomig vezet az országhatár mentén is haladó út, egy szuper kilátós hegyet is közbe iktatva. 

Reggel az előző napról már ismert útvonalon indultunk neki, ugyanis Füzér központjából a kék és a piros közös szakasza indul a vár felé is (aztán a piros, majd a piros és a kék L közös szakasza visz fel a várhoz), és ezen hagytuk el mi is Füzér házait. A Vár-forrásnál nagyon ajánlott vizes palackot tölteni, mert ez jó felkészülés a következő kaptatóra. 

A piros eltért a forrás előtt a vár felé, a kék pedig lassú emelkedésbe kezdett. Egy esőbeállónak tűnő, kőből és fából épült házikónál indul a kék négyzet jelzés, ami Pusztafaluval köti össze az Országos Kéktúra útvonalát, de erre persze nem kell kitérni. Fentebb a domboldalban emelkedő ösvény felért egy átkelőhöz - a híd egykori fakorlátjának ma már csak romjai látszanak. Itt is egyenesben kellett maradni, nem szabad U alakban visszafordulni. Ez az ösvény vitt fel a Csata-réthez, ahol egy kis erdészházikó áll a pihenőpadok mellett, igencsak pókhálós állapotban. 

A Csata-rét elnevezés vélelmezhetően a XVII.-XVIII. század fordulójáról ered. Ekkortájt a Magyar Királyság keleti részének hegyvidéki és ártéri erdőségeiben számtalan bujdosó húzta meg magát: a szalánci rengetegtől az ungi berkekig és ugocsai nyárfásokig. A Kassán székelő császári közigazgatás a szalánci erdőket tekinti a bujdosók egyik zempléni központjának. A rét neve egy kisebb katonai összecsapás emlékét őrzi. A völgyben az 1940-es években favágók menedéke épült, melyet a 60-as években vadászházzá alakítottak át. A Füzér - Csata-rét feltáró utat az 50-es években építették ki, magas rámpás rakodókkal a milici feltáró hálózat részeként. (...) (Részlet a Nagy-Milic Natúrpark pihenőhelyi táblájáról)

Innen egészen a kilátóig emelkedett az út, egyre nagyobb meredekséggel. Egy kisebb, névtelen csúcsnál, némi sziklák tövében tartottunk egy kis pihenőt, a térkép szerint 709 méteres magasságban.

Ezután jött a legkeményebb kaptató, az utolsó kb. egy kilométeren. A mászást segíti, hogy köveken, gyökereken lehet lépcsőzni. Először két igen öreg fát láttam meg az ösvény két oldalán, majd ez felett nem sokkal már a kilátó is felbukkant jobbra fent, a hegy tetején. 

Az Országos Kéktúra egykori kezdőpontjától, a Nagy-Milic csúcsától alig néhány száz méterre található a Milici-hegytömb kisebb csúcsa, a Kis-Milic. Bár ez a csúcs kevésbé ismert, azonban elhelyezkedése miatt csodálatos panoráma nyílik a Hegyközre. Éppen ezért bár az időközben az országban körbefutó Kékkörré nőtt turistajelzés innen kb. 100 m-re délnek veszi az irányt és ereszkedik le Füzér felé, érdemes ezt a kis kitérőt bevenni a túrába. (...) // A Zempléni-hegység jelenleg legmagasabban található kilátótornya a Kis-Milicen épült meg 2015-ben, az Északerdő Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának területén. Az erdei közjóléti létesítmény Magyarország és Szlovákia államhatárának közelében, hazánk legészakibb kiszögellésében áll. (...) A Kis-Milic tetejét meghódítva varázslatos panoráma tárul szemünk elé, mely messze túlmutat a Hegyköz és a Zemplén térségén: déli irányban a Bodrogköz mutatja meg magát, míg észak felé tekintve a Kassai-medence, a Szalánci-hegység, a Kelet-szlovákiai síkság és a Tátra monumentális hegyvonulata szolgáltat nagyszerű tájképi látványt. (Részletek az Északerdő Zrt. két információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

A kilátó tövében már felbukkan az első kőoszlop. Piros tetejével, egyik oldalán S, másik oldalán M betűvel a magyar-szlovák határvonalat jelzi. Innen csak egy rövid séta volt a Kis-Milictől a Nagy-Milicig a határkövek mentén. Itt a kék együtt haladt a határ mentén tovább futó zöld jelzéssel. A Nagy-Milichez átérve egy magas határjelző oszlopon a két ország címerét lehet látni, de a szlovák nyelvű információs tábla mellett pihenőpadot is találtunk, így tartottunk is itt egy rövid pihenőt, evés-ivást. 

Innen a kék, zöld, sárga jelzések haladtak egy rövidke szakaszon együtt, de elhaladva egy szlovák nyelvű, fém irányjelző tábla mellett, nemsokára szét is ágaztak. (A szlovák nyelvű táblát az indokolja, hogy a sárga jelzés a szlovák oldalon induló, határon átnyúló útvonal.) A kék jelzés balra elhagyta a többit, ezután szélesebb úton, enyhe ereszkedéssel, nagyon kényelmesen lehetett tovább sétálni.

A Kis-Almás-réthez leérve egy virágot formázó piros jelzés is becsatlakozott, a kettő együtt vitt le az aszfaltúthoz. Arra balra rátérve visz le az út a Bodó-rétre, ahol néhány ház is áll. Közülük különös figyelmet érdemel a fentről második épület, amely újgazdag neogagyi stílusban emeltetett, számos teljesen indokolatlan kiszögeléssel a tetőtérben, és egy hófehérre kent elefánttal az udvarán. 

A bélyegzőt nem itt, a házaknál, hanem az utolsó ház elhagyása után, egy kis faházikónál találtuk meg. Innen továbbindulva már óvatosnak kell lenni, mert először egy nagy ívben visszafordult az út, majd a rét után erdősebb részben haladva, a következő nagyobb kanyarulatban a kék jelzés letért az aszfaltút alá, de azzal még egy ideig párhuzamosan haladt. A következő rét, a Dranosi-rét aljában újra elértük az aszfaltutat, de csak egy rövidke, 100 méternyi szakaszra. A rátérést és a letérést is kitáblázták, nem nehéz megtalálni. 

Innen jóval bozótosabb, szúrósabb ösvények követték egymást, fokozatosan ereszkedve Hollóháza felé. Egy öreg fa érintése után nem sokkal, Hollóháza felett javult a helyzet, ismét szélesebb úton haladhattunk. Jobbra már fel is tűntek a fák mögött az első piros háztetők. Az utolsó településre, Hollóházára érkeztünk be. Ahogy az első házak közé értünk, megpillantottuk a távolban, a Kánya-hegy tetején emelt katonai adótornyot is. A főutcára leérve jobbra kellett kanyarodni, és már meg is láttuk a "célegyenest". Ez az utolsó pár méter, a végében azzal a térséggel, ahol egy csoportban megtalálni a kéktúra végpontját jelző oszlopot, egy másik kéktúrás emlékművet, a buszmegállót, és egy Nemzeti Dohányboltként működő kis kocsmát is.

Bevallom, itt azért kicsit elérzékenyültem. Egyrészt az örömtől, hogy megcsináltam, elértem a végére, megvan az egész!!! Másrészt pedig azért is, mert egy kisebb korszak zárult le ezzel. 2015. augusztus 18.-án (egy augusztus 20-iki hosszú hétvégével) kezdtem bele az OKT teljesítésébe, és lám, most, 2018. szeptember 9-én elértem az 1160 kilométeres túra végére. Rengeteg remek helyen fordulhattam meg, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, és közben egy kicsit a saját határaimat is feszegethettem - pl. soha korábban nem tettem még meg negyven kilométert gyalog egyetlen nap alatt. 

Ha van még időd, feltétlenül nézz fel a buszpályaudvar felett emelt Szent László templomhoz is. A felvezető úton található kis kálvária képeit Kovács Margit keramikusművész készítette 1976-ban. A templomot 1967-ben építették - akkoriban nagy szó volt, hogy új templom épülhetett az országban, ráadásul rögtön egy szokatlan formájú, modern templom. Tervezője Csaba László Ybl-díjas építészmérnök volt. Az oltárkereszt Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotása - ő készítette többek között a budapesti Madách színház homlokzati szobrait, és 1945 után ő formálta újra az Országház főbejárati oroszlánjait is. (Ha nem találsz senkit a templomnál, sétálj fel a buszmegálló felett emelkedő Rákóczi utcán, az 5. házszám alatt lakó Márta néni tud segíteni a bejutásban. Egy próbát megér.) 

Egy kis pihenés, iszogatás, feltöltődés után a két órás busszal, az összes környező faluba betérve jutottunk vissza Széphalomra, ahol az autót hagytuk. A 37-es úton cammogás után az M3-ason még egy baleset miatti terelést is sikerült elcsípni, de így is felértünk Budapestre hét óra körül. Egy igen hosszú, de életre szóló élményt adó nap ért véget. 

Köszönöm mindenkinek, aki túrázásaim egyes szakaszain társamul szegődött!

Ezt a szakaszt 2018.09.09-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!