Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Kéktúra

Piliscsabától Hűvösvölgyig

2018. július 15. - fovarosi.blog.hu

Reggel időben elindultam otthonról, és elértem pont egy személyvonatot is a Nyugatiból, így 9:18-kor már Piliscsabán bélyegeztem. És közben az jutott eszembe, hogy ha a Petőfi Csarnok a PeCsa, akkor mi Piliscsaba? 

20180422-001-Piliscsaba-Vasutallomas

A szép állapotú vasútállomást elhagyva át kellett sétálni a fél falun (térkép nagyban itt), érintve egy jópofa, négyosztatú óvodát, egy cégéres táblát, majd a templom háta mögött kellett balra kanyarodni. A Kálvária utcában az első kocsmában ittam egy kávét, megnéztem a jópofa régi táblákat, aztán mentem is tovább. (Kicsit feljebb, az út másik oldalán is van még egy büfé.) A falut elhagyva, egy idő után jobbra kellett kitérni a sorompónál, így hamar fák között találtam magam. Egy fa kapun át Tájvédelmi Körzetbe értem. Ez egy gyönyörű erdőszakasz kezdete, több kilométeren át lehet jókora, szép korú fák árnyékában sétálni. 

Feljebb egy újabb kerítéshez érve balra megláttam az Erzsébet kutat:

20180422-013-ErzsebetKut

"Piliscsaba 1808-ban József nádor tulajdonába került, aki a falut uradalma központjává tette. Itt a környéken az utóbbi években pusztultak el azok az idős faóriások, amiket a hagyomány szerint ő ültetett kedvelt vadász-erdejében. Erre utal a közelben található idős kőhíd, gesztenye-fasor és az 1825-ös dátumot viselő Elise- (Erzsébet-) kút is. A közelben található Nádor-hegy és József-liget is az ő emlékét őrzi. József nádor után a falu birtokosa fia, József Károly főherceg lett. Az ő felesége volt Klotild szász-koburgi és gothai hercegnő, akiről a falu északi oldalán fekvő Klotildliget a nevét kapta." (Részlet a helyi információs tábláról)

Ezután hosszú, egyenes szakasz jött, jókora fák között:

20180422-015-KekJelzes

A hosszú, egyenes szakasz egy rövid emelkedővel zárul le: 

20180422-016-MeredekebbResznel

Feljebb figyelni kell, a jelzés jobbra letér (egy nagy fán jól jelezve van), majd még feljebb, a kék kereszt jelzés elérésekor ismét jobbra tér. Itt van a fák között egy határkő is:

20180422-019-Hatarko

Továbbhaladva a vízszintes szakaszt egy balkanyar váltja át emelkedőbe, itt fotóztam ezt a kis virágocskát. Úgy hívják, hogy hagymás fogasír:

20180422-022-HagymásFogasír

Feljebb pedig valamilyen lila virágok nyíltak - őket meg úgy hívják, hogy tavaszi lednek:

20180422-023-TavasziLednek

Az emelkedő tetején szép tisztás nyílik, itt le lehet csücsülni néhány farönkre. A fenyőfán jelezték azt is, hogy a kék itt elkanyarodik.

20180422-024-KutyaHegyNyerge

Ezután egy kopár fennsíkon vezetett tovább az ösvény - helyenként kövekre festett jelzéssel. Miután a jelzés egy balkanyarral hegynek fel vág, nagyon szép kilátás nyílik visszafelé:

20180422-030-NagySzenas

- De ne ájuljunk el, a cél: a bojtra feljutni! - mondta a ladagyár vezetője gusztus 20-án, és ez itt is így van. A sipkára, azaz a hegycsúcsra felérve rengeteg emberrel és fantasztikus körpanorámával találkoztam. Ez a Nagy-Szénás teteje.

Szétnézés után lefelé ereszkedett a méretes karókkal (is) kijelölt kék, együtt haladva a pirossal az egykori turistaház romjaihoz. Igazából nem is annyira romokat látni itt, hanem egy emlékfalat, és mellette egy emlékkövet.

20180422-044-NagySzenasiTuristahazHelye

A piros jelzéstől itt elköszöntem, a kék pedig egy széles, kényelmes ösvényen ereszkedett le lassan az első házakig. Ki lehet térni egy zöld pöttyel jelölt tanösvényre is, én ezt kihagytam. Itt láttam meg az úton őt:

20180422-047-Kigyo

Ez még nem a budavári, csak az erdei sikló. Lejjebb, már a sorompó után egy adótorony jelezte, hogy visszatértem a civilizációba. Innen Nagykovácsi tetején visz a jelzés, többnyire úgy, hogy jobb oldalt házak, balra pedig az erdő fái sorakoznak. Egy pici kitérő lehet az egykori homokszállító pálya maradványainak megtekintése:

20180422-050-EgykoriHomokszallitoCsillepalya

Az állványok tövében padok is vannak, de az ez előtti kereszteződésben működik a szezonban meleg konyhával is rendelkező Fenyveskert nevű hely is. (https://www.facebook.com/fenyveskert/)

Én is itt tartottam meg az ebédszünetemet. Utána a fehér kavicsokkal gyéren felszórt, széles földúton mentem tovább, itt három jelzés is együtt halad: a kék, a sárga és a zöld. Később egy kereszteződésnél megjelenik a kék háromszög is egy fán. Ha itt kimész a kék háromszögre, egy szép kilátást nyújtó sziklához lehet kijutni úgy 300 méter sétával:

20180422-052-KekHaromszog

Visszatértem a kékre, és lejjebb ereszkedve szinte csak pár lépés volt a Muflon Itató nevű büfé, ami előtt a bélyegző van. Rendesen sorba kellett állni a bélyegzéshez, hát eszméletlen, milyen tömeg van itt hétvégén! (A Muflon Itató nyitvatartása 2018-ban: H: 17-22, K: zárva, Sze-Cs-P: 17-22, Szo: 10-22, V: 12-22.) A következő szakaszon először a kék és a sárga jelzés halad együtt, aztán egy letérés után egy pár lépésig csak a kék jelzés, majd a balkanyar után a kék és a lila momentum... izé, a lila mária-út megy együtt. Itt nem volt nagy emelkedő sehol, az ösvény pedig elég széles volt, úgyhogy egészen jó tempóban tudtam haladni. 

Az egyenes szakasz végén meredek lejtésbe vált át az út. A lejtés elejénél érdemes balra kinézni, nagyon szép panoráma nyílik innen:

20180422-060-Kilatas

A lejtő aljánál pedig el is értem a Remete-szurdok patakjához. Ezen átkelve tettem egy kis kitérőt jobbra. A kék körjárat és a kék plusz jelzéseken hamar be lehet sétálni Remeteszőlős első házaiig.

Frissítés: A kék négyzet jelzés 2019-ben kék négyzetre változott.

Itt egy csokorban három dolog is van. Az első a remeteszőlősi zenélő ivókút: ha megnyomod a gombot, nem csak friss, hűvös vizet tölthetsz a palackodba, de még zenét is hallgathatsz hozzá. 

20180422-065-Remeteszolos"A kút formavilága a római kori Pannónia építészetét idézi meg, mivel a környék ebben a korban élte meg első fénykorát. Ennek az időszaknak állít emléket a timpanonban elhelyezett Hadrianus korabeli pénz (as) domborműben elkészített másolata, melynek eredetijét a környéken találták meg. A kút díszítő motívumvilága elénk hozza a honfoglalás korát is egy, a Bezeréden feltárt tarsolylemez motívumainak megjelenítésével, valamint a biológiai élet örök körforgását szimbolizáló vízköpő rozettával. Ezek idézik meg a medence második fénykorát, amikor a királyi kovácsok népesítették be a környéket. Az ivókút téglái a terület sváb korszakát jelenítik meg, amikor a török dúlás után szorgos kezek újra paradicsommá varázsolták ezt a vidéket." (részlet a helyszíni információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható) 

20180422-071-Remeteszolos

A második attrakció egy telefonfülkében rejtőzik. Ebben Örkény István egyperces novellái elevenednek meg afféle telefonba bújtatott hangoskönyv formájában. Ez mellett pedig egy könyvcserélős polcot építettek (Remeteszőlősi Könyvmegálló), ahová te is hozhatsz egy könyvet, és elvihetsz egyet. Az egész köré még egy kis "mezítlábas park" is épült, ahol a különböző felületeket lehet kipróbálni a kavicságytól a rönkökön át az agyagig. Az egész nagyon jópofa kis hely, érdemes megnézni!

Visszasétáltam a kék jelzésig, és onnan már csak pár lépést kellett tenni, hogy a patakon újra átkelve, majd egy jelzetlen ösvényen felhágva a hegyoldalba, elérjem a Remete-barlangot. Ennek pincényi belső tere van - sőt, ha hoztál elemlámpát, akkor belépve balra elől még egy oldaljáratban is körülnézhetsz. 

A barlang bejárása után a patak mentén, könnyű sétával megy tovább az út, így itt ismét kiléphettem. 

A szurdokban és környékén a Dunántúli-középhegységre jellemző növényfajok uralkodnak, de színező elemként egy, az Északi-középhegységben élő virág, a Waldstein-pimpó is megjelenik. Ez a növény kárpát-kelet-európai faj, elterjedése a sztyepperdőkhöz kötődik. (részlet az egyik információs tábláról)

Az ösvény végén levisz az út a házak közé. Innen már ezen a szakaszon nincs több erdő, ehelyett a pesthidegkúti gazdagok utcáin sétálhatunk. Először a Csongor utcába érünk le, innen balra a forgalmas, járda nélküli Ördögárok utcára kell rátérni, ezen felfelé menni. Majd egy kis cikk-cakkozással megérkezünk a máriaremetei kegyhelyhez, az egyik nagy katolikus központhoz. 

"A Schömer Ferenc tervezte, neogótikus stílusú, homlokzati tornyos (54 m), nyerstéglából épült templomot 1899. október 1-én, Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A színes üvegablakok Róth Miksa munkái. A templombelső mai formáját 1963-64-ben alakították ki, a Mária-kegykép 1968 óta az oltáron látható. 1991-ben II. János Pál pápa a "basilica minor" címet adományozta a kegytemplomnak." (részlet a Cartographia kéktúrás térkép leírásából, 2016)

A templom meglátogatása után a Magdolna utcán kell tovább indulni. Aztán érintettem a Dombos utcát, a Labdarózsa utcát, a Csatlós utcát és a Gémes utcát, mire leértem a Zsíroshegyi útra. Ez az út enyhe lejtéssel megy jó hosszan, közben érintve a pici Szeleczky-kápolnát is. Leérve, az alsó végénél van a környékbeliek által jól ismert Náncsi néni vendéglője. Az árak itt elég húzósak, úgyhogy nem ültem be. 

20180422-099-NancsiNeniVendegloje

2018-ban nyitva H-P 12-23, Szo-V: 9-23. Cím: 1029 Budapest, Ördögárok utca 80. Tel: (1) 398-7127. Honlap: www.nancsineni.hu

Innen a Nagyrét utcán mentem tovább. Amikor baloldalt fák következnek, ott be kell menni a Tájvédelmi Körzet területére. Itt burkolt úton sétálhatunk ki a Nagyrét végébe, amivel tulajdonképpen már nem is a Pilisben, hanem a Budai-hegységben járunk.

"Az 1800-as évek első felében jelentek meg az első kirándulók a korábban csak faanyaga és vadállománya miatt értékelt erdőterületen. Kezdetben a tehetősebben menekültek az egészséges levegőre a városban pusztító járványok elől. A XIX. század végére a budai hegyekbe tett vadregényes túrák és könnyű séták a társadalom minden rétegében divattá váltak. Ezt az igényt felismerve akadályozta meg a főváros korabeli vezetése az erdők további pusztítását. Nagy összegeket fordítottak az erdőterület növelésére. Magántulajdonosoktól megvásárolták a szomszédos erdőket (többek között a Normafa környékét), és nagyszabású erdőtelepítési programot indítottak. Ekkor telepítették újra az erodálódott hármashatár-hegyi tömb erdeit. Kiépültek az első sétautak (például a mai Glück Frigyes- és Guckler-utak), 1910-ben felavatták az Erzsébet-, 1929-ben az Árpád-kilátót." (részlet a Nagyrét információs táblájáról)

Valamikor az illegális kommunista mozgalom találkozóit tartották ezen a réten, így a szocializmusban a réthez vezető út mentén az akkori ideológiának megfelelő műalkotásokkal szórták végig a rét feletti sétányt. Ma már csak két maradványa van ennek: az egyik egy alig kibetűzhető kő emlékoszlop a rét és a sétány találkozásánál, a másik pedig a "Sej, te bunkócska, te drága" kottája kőbe vésve. A sétány fenti végénél, a sínek alatti alagúton átbújva érkezünk meg Hűvösvölgybe. Jobbra a vasútállomás, itt söröző és pizzéria fogadja a vendégeket. Az épület fenti végében van egy alagút, benne jópofa falfestésekkel. Ha itt felmegyünk a lépcsőn, a lépcső tetején megtaláljuk a bélyegzőt. 

20180422-114-Huvosvolgy

Ezzel eljutottam az Írott-kőtől már egészen Budapestig. Ez volt az egyetlen szakasz, amelynek a végén nem kellett se buszozni, se vonatozni, se megszállni. Egyszerűen hazamentem villamossal. Hihetetlen! :-)

Ezt a szakaszt 2018. április 22-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr6213855928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fődíszpinty 2018.07.15. 21:10:35

Olyan jó olvasni, megelevenedik az emlék ☺

tizbe 2018.07.16. 12:11:39

Az a lila virág tavaszi lednek;)

tizbe 2018.07.16. 12:12:14

ja bocs most látom ott van :D

Cutofftheirheads 2018.07.17. 07:35:53

Ezért jó, ha valaki a fővárosban lakik. :) Nagyon tetszett az írás, sok túrázónak segítségére lehet.

McKinney 2018.07.17. 07:41:52

jó képek, informatív leírás, gratulálok. kedvet kaptam, hogy elolvassam a többit is, ha lesz időm.

Sinbiciklis 2018.07.17. 18:21:12

Most már csak arra lennék kíváncsi kb. hány km?

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2018.07.17. 22:24:17

@Sinbiciklis: Itt meg lehet nézni mindegyik kéktúra szakaszt: kektura.hu/szakaszok.html Kattints az adott szakaszra, és a szöveges leírás alatt ott vannak a részekre bontott hossz, emelkedés adatok, és a vonaltérkép is.
süti beállítások módosítása