Hucul ménes, barlangok és víznyelők, Derenk tragikus története és a romjaiban is csodálatos Szádvár tették emlékezetessé ezt a szakaszt.
Ezúttal túratársam is akadt, Robi is elkísért. Odafelé utazva Szinpetrinél láttuk a buszból a domboldalban kőből kirakott szalamandrát is. A szálláshelyünk a buszmegállónál levő Garan Vendégházban volt. Semmi luxus, egyszerű szálláshely, de legalább nem is drága. Még az utolsó pillanatban beestünk a fogadóba is egy jó kis vacsorára - ajánlom a helyet, nagyon hangulatos. Jósvafőn kicsit ellustálkodtuk a reggelt, csak 8 után indultunk útnak.
A patak mentén haladva találtunk rá a kékre, és hagytuk el rajta a szép kis falut. Feljebb egy kis "mesterséges tó" zsilipjét, a tó tetejében pedig a Kossuth-barlang bezárt kapuját.
"A triász időszaki mészkőben kialakult barlang jelentős vízgyűjtő területtel rendelkezik, hat felszíni víznyelővel való kapcsolata igazolt. Jelenleg 1400 m hosszúságban ismert. A 220 m tszf. magasságban nyíló bejárati ajtó utáni természetes járat 180 m hosszban még száraz, a patak itt nyelőkön keresztül a mélybe jutva halad a Nagy-tohonya-forrás felé. A további, viszonylag keskeny, magas, oldásformákkal díszített főág alját helyenként teljesen kitölti a víz. A járatot 50 m hosszú, helyenként 7 m mély szifontó zárja le. (...) A főág felett 15 m-rel magasabban húzódó, 300 m hosszú, inaktív, elagyagosodott, helyenként az alsó járatokhoz csatlakozó felső emeletet a cseppkő képződmények gazdagsága teszi változatossá. Az 1982 óta fokozott védelem alatt álló rendszer sajátossága a vízhozam jelentős és periodikus ingadozása, valamint, hogy vize a mélykarszt felmelegedett vizének hatására a környező karsztforrásokénál melegebb. A barlang létezését dr. Kessler Hubert már 1933-ban feltételezte, de feltárására csak 1956-ban került sor, amikor a forrás omladékzónáján robbanással kialakított, 40 m hosszú táróval áthatoltak. Jelenlegi végpontjáig a búvárok 2008-ban jutottak el. A barlang az Aggteleki Nemzeti Park vezetésével, előzetes bejelentkezés alapján overálos túra keretén belül látogatható. Bejárásához jó erőnlét és mászótudás szükséges." (Részletek a helyszíni információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)
A Tohonya-szurdok nagyon szép, sziklás völgyében folytatódott az utunk. Először itt találkoztunk lovakkal. Feljebb Robi javaslatára kitértünk a Vass Imre-barlang bejáratához is.
"A Papp Ferenc kutatóállomás közvetlen közelében, 273 m tszf. magasságban nyíló rendszer triász időszaki mészkőben és dolomitban alakult ki, hossza 2200 m, függőleges kiterjedése 46 m. (...) A folyosókat változatos formájú, méretű és színű ásványkiválások díszítik, leggyakoribb a cseppkőfolyás. A különlegesebb formák közül a szalmacseppkövek, csavart cseppkőzászlók és a görbe cseppkövek (heliktitek) gazdagsága érdemel említést. A felszín alatti rendszert a Budapesti Műszaki Egyetem Barlangkutató csoportjának tagjai 1954-55-ben az árvízi forrásszáj megbontásával, több szakaszban tárták fel. Végpontján a továbbjutást omlás zárja le. (...) A főág közel 300 m hosszú szakasza a Lagúnás-szifonig kiépített, 10 fős csoportokban szakvezető kíséretében látogatható. A további járatok megtekintéséhez alapfelszerelés, mászótudás és a Nemzeti Park engedélye szükséges." (Részletek a helyszíni információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)
Innen a dombon átvágva jutottunk vissza a kék jelzésre, pont a hucul ménesnél.
A villanyvezetéknél elértük a keresztező piros jelzést. A füves részen még kevesebb a jelzés, de a fák közé betérve már könnyű volt az úton maradni. A Kuriszlán-barlangra is ráleltünk - bár ez igazából egy "kút" egy víznyelő alján:
A sárga jelzés egy idő után elhagyott minket. Mi a kéken maradva folytattuk az utat. A szőlőhegy tetejénél, a kis házak egyike előtt érdemes pár lépést lemenni, mert onnan látszik a domboldalban kőből kirakott szalamandra. Az erdős szakaszon végigérve egy mezőre bukkantunk ki, aminek a közepén egy fa tábla jelezte, hogy ott kell jobbra fordulni. (Szóval ne menj le a mező aljába.) Ezután több ösvény, út vitt el a Szelcepusztára vezető aszfaltútig. Először egy turistaházat láttunk meg a vízműtelep után. Majd egy elkerített területen szarvasok riadtak fel a közeledtünkre. A kék és a piros itt letér az elkanyarodó aszfaltútról. Az aszfaltúton maradva úgy kétszáz méter kitérő a kis kastély, ami ma a nemzeti park gondozásában szálláshelyként működik.
Szelcepusztát elhagyva az út egy idő után lefelé tartva élesen visszakanyarodik. Rövid pihenőt tartottunk a Puska Pál-forrásnál, itt tudtunk palackot tölteni, van pihenőhely is padokkal.
Innen először a patak partján mentünk, majd a piros jelzéstől elköszönve emelkedni kezdett az út. A rétre kiérve már csak 200 métert kellett menni az OKT-táblán lévő bélyegzőig. Itt volt valamikor Derenk község. Erre a domboldalban ma már csak egy romos ház, egy részben helyreállított, kiállítással berendezett egykori iskolaépület, és a templom helyén emelt kápolna emlékeztet, meg a házak helyén maradt földkupacok, előttük táblákkal. A falu tragikus történetéről, a Horthy kormányzó által elrendelt kitelepítésről és a lengyel kisebbségről is bőven olvashatunk az egykori iskolaépületben, érdemes körülnézni.
"Derenk kisközség a történeti Torna, majd Abaúj-Torna vármegyében. 1943-tól romközség, 1945-től Szögliget község "külterületi lakatlan helye". (...) A falu neve szláv eredetű: Deren - Deryn - Dren - Drenka - somfát jelent. A határban magasodó (460 m) sziklás hegycsúcson állott Szárd- vagy Szád-vára, amelynek múltja szerves részét képezte a település történetének. A település mindig is a vár tartozéka volt: először mint királyi birtok, majd a Bebekek, a gróf Csákyak és a herceg Esterházyak földesúri várbirtoka, később a felrobbantott várról elnevezett uradalom, a szádvári domínium falva. 1869-től a gróf Andrássyak birtokába került a falu, 1936-tól pedig a Magyar Kincstár tulajdona lett. (...) A levéltári dokumentumok tanúsága szerint a Derenkre 1717 és 1720 között érkező családok egyértelműen lengyelországi leszármazottak voltak, sőt kitartó, több évtizedes kutatómunka eredményeként mára azt is tudjuk, melyik az a három település, ahonnan az ősök egy szebb jövő reményében elköltöztek: Bukowina Tatrzanska, Bialka Tatrzanska és Czarna Góra. A fentiek azt a tényt erősítik meg, hogy a 18. századi derenki lengyelség a legrégibb magyarországi nemzetiségek egyike, amely a mai napig, közel 300 éve őrzi ősei nyelvét és etnikai tudatát. (...)
A II. világháború idején Horthy Miklós kormányzó összefüggő vadászterületet kívánt itt kialakítani. 1943-ban (illetve már az azt megelőző években, 1938-tól) kezdetét vette a helyi lakosság életterének újbóli megváltoztatása. (...) A kormányzó úr Derenk határában medvéskertet létesített és fokozatosan csábítgatták a lakosságot más településekre. 1943-ra megszűnt a falu! A katonai járművek, az odavezényelt munkaszolgálatosok, a tehervagonok - mind-mind az áttelepítés szolgálatában álltak hosszú hónapokon át. A lebontott házakat és magát a falu templomát is célfuvarban szállították. Az ősi derenki lengyel lakosság szétszéledt. (...) (Részletek az egykori iskolaépületben kialakított kiállítás szövegéből. A helyszínen még sok információt olvashatunk a magyarországi lengyelekről és a faluról.)
Derenk után csak kb. két kilométer, és el jutottunk a kék L jelzéshez. Erre kell jobbra rátérni a Szádvár felé. Érdemes felmenni! Először a Várkertnél egy pihenőhelyhez jutottunk fel. Innen a kék L-en, majd a meredeken emelkedő piros L-en vezetett fel az út a várhoz. Fent éppen feltárási, helyreállítási munkák zajlottak, de így is élmény volt bejárni az egykor hatalmas területű várat. És a kilátás sem rossz fentről!
"A XIII. század második felében Észak-Kelet-Magyarországon is - az ország más tájaihoz hasonlóan - egymás után épültek a várak. A tatárjárást követően IV. Béla építtette a várat (az 1250-es években) a Torna-vidék és a szádvári uradalom védelmére. Később Torna megye ispáni vára lett, s a felvidék egyik legjelentősebb erőssége. A XVII. század végén Habsburg Lipót parancsára felrobbantották és lerombolták." (A Szád-vár tanösvény egyik táblájának szövege)
Azon morfondírozva tértünk vissza, hogy a felvezető úton vajon egyes köveken a régi szekerek keréknyomait látni-e - talán igen...
Később is szép sziklafalak, mohás kövek között vitt az út. A Lakatos-forrásnál némi vizet találtunk, de az nem a csőből, hanem a földből jött elő, így palackot nem töltöttünk.
"Az eredeti (topográfiai térképeken szereplő) neve Borz-forrás. A forrás foglalatán lévő kőtábla Lakatos Lászlónak állít emléket, aki 1969-ben a Meteor-barlangban folyó kutató munka során vesztette életét. A karsztforrás vízadó kőzete ún. Halstatti mészkő, maximális vízhozama 770, minimális vízhozama 5 liter / perc, hőmérséklete 9,8 °C." (A Szád-vár tanösvény táblájának szövege)
A piros jelzéstől egy irányjelző táblánál elköszönve emelkedő útra tértünk rá. A kék jelzés párja itt valamikor a piros volt, de ezt lecserélték egy új zöld jelzésre.
Egy jó félóra emelkedés után felértünk az erdőben ahhoz a részhez, ahol egymást érik a zsombolyok - víznyelő gödrök.
Egy teljesen szétesett kéktúrás tábla után elértünk a Szabó-pallag nevű helyhez, ahol a régi, romos vadászlak melletti pihenőhelyen megtaláltuk a bélyegzőt is.
Ezután a kék és a piros T tanösvény jelzés közös szakasza következett. Ez vitt el a Meteor-barlanghoz, ami szintén ajtóval le volt zárva, de a bejárati előtti tér szépen fel lett újítva.
A barlang után még egy ponton volt egy kis pihenőnk ott, ahol szép kilátás nyílt Bódvaszilas felé.
A kék kör jelzésnél volt egy felirat, hogy "régi O.K.T.-hoz 0,8 km" - ezt ki tudja értelmezni? A kék kereszt jelzést kicsivel arrébb lefestve, érvénytelenítve találtuk. A kék folyamatos, határozott ereszkedéssel vitt le aznapi célunkig, Bódvaszilasig. Az egykori magtárból kialakított központ sajnos (már? még?) nem működik, és étterem sincs a településen. A Kossuth utcán, a vasútállomás felé sétálva (ott van a bélyegző) egy Nemzeti Dohányboltban (nyitva: H-P 6-18, Szo: 7-15, V: 8-12) vagy a központban egy Coop-ban (nyitva: H: 6:30-14, K-P: 6:30-17, Szo: 6:30-14) lehet némi élelemhez jutni. Szállásunk a 100 éves vendégházban volt, egy régi parasztházban, egészen jó helyen.
Ezt a szakaszt 2018. augusztus 11-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
