Makovecz síházát, rétet és forrásokat, gyönyörű patakpartot és remek vendéglőt is érint ez a hosszú, de nagyon szép út. Ennek a szakasznak a teljesítésével befejeztem a dunántúli részt. Buborékos naplementével ünnepeltem meg a Duna vizén!
Fél tízre értem csak fel Dobogókőre, mivel a HÉV helyett pót-lóbuszok jártak. Így az Eötvös Loránd menedékháznál történt gyors bélyegzést követően csak egy rövid sétát tettem a sárga-piros (és egyéb) jelzések közös szakaszán a Rezső-kilátóig. Ez nem egy lépcsős kilátótorony, hanem egy szikla terasz, ahonnan remek panoráma tárul a Dunakanyarra.
"A Visegrádi-hegység legmagasabb pontjáról, a 700 méteres Dobogó-kőről remek kilátás nyílik a Dunakanyarra és a Börzsönyre, de tiszta időben akár a Magas-Tátra is kivehető. (...) A közeli Zsivány-sziklák legendája szerint IV. Béla királyunk a tatárok elől menekülve rejtekhelyet keresett a hegyekben, és a Zsivány-barlangot találta a legalkalmasabbnak, sőt kincseit is elásatta egy sziklaüregben. Később egy zsiványtársaság hallott e kincsről, s keresésére indult a sziklák közt. Kincset ugyan nem talált, de alkalmas búvóhelyet igen, sokáig félelemben tartva a környék lakosságát. Dobogókőt a magyar szervezett természetjárás hőskorában fedezték fel a turistáskodni vágyó nagyközönség számára. Dr. Téry Ödön és Thirring Gusztáv a Magyar Turista Egyesület létrehozása után nem sokkal kezdeményezték az első, főváros környéki menedékház megépítését Dobogókőn. Az 1898-ban átadott fa menedékház hamarosan szűknek bizonyult a főváros környéki turistaforgalom számára, és 1906-ban átadta helyét a mellette megépített kő menedékháznak. Ma mindkettő a Magyar Turista Egyesület alapító elnöke, báró Eötvös Loránd nevét viseli. A faépületben a Testnevelő- és Sportmúzeum természetjáró kiállítását tekinthetjük meg, a két menedékház előterében pedig a Turista emlékpark látható. (...) A tányéros felvonó felső végén álló, Makovecz-házként és síbüféként is ismert Zsindelyes Vendégház 1980-ban épült, Makovecz Imre tervei alapján. A pályát és a vendégházat a Dobogókőért Alapítvány működteti. (...)" (Részletek az egyik információs tábláról)
Ha nem akarsz odáig kisétálni, akkor a menedékház kőépülete mögött is van egy kilátó terasz - bár onnan Visegrád már takarásban van. A fák közül kilógó nagy sziklatömb, a Rám-szikla viszont innen is látható. Ezután elindultam Dobogókőről. A menedékház mögött indul az út. Az aszfaltútra tettem egy kis kitérőt, hogy megnézzem a 2017 nyarán leégett Nimród Hotel maradványait. Az 1971-es vadászati világkiállításra három új szálloda épült: Budapesten a Volga, Visegrádon a Silvanus, és Dobogókőn a Nimród. A Volgát elbontották, helyén irodaház áll. A Silvanust felújították és bővítették, ma is működik. A Nimród már bezárva, üresen állt, amikor 2017 nyarán tűz ütött ki benne.
Innen továbbsétálva hamarosan elértem a Zsindelyes Vendégház épületét, körülötte ponyvával fedett "jurtákkal".
A kék jelzés a ház mellett futott tovább az út mentén, majd pár méter után áttért az aszfaltút túloldalára. A piros háromszög jelzéssel együtt indul lefelé a hegyről az út. Egy idő után a piros háromszög és a kék kereszt jelzésektől is elköszönve, csak a kék jelzés visz tovább. Itt kicsit ritkásabb az erdő, az ösvény is szépen ereszkedik lefelé, nagyon kellemes erre sétálni. Az aszfaltút keresztezése után, lejjebb érve vízszintesebbe vált át az út, ahogy a Bükkös-patak fölé ér. A meredek hegyoldal miatt a patak partjára itt nem igazán lehet lejutni. Egy jobb kanyarnál, ahol a piros is becsatlakozott, balra egy kis tisztás bukkant fel, de csak úgy 100 méterrel arrébb, egy bal kanyar után jön az igazán szép Sikárosi-rét. Nagy hős cinc!
A kék jelzés a rét felső oldalában, a fák mentén fut végig. De ha a középső ösvényre tévedsz rá a vadászlestől, akkor se ess kétségbe, az is oda fog vinni a forráshoz. Ahol pár nyírfát és padokat találsz, ott lesz beljebb, a fák között a Szilágyi Bernát-forrás is:
Innen már csak pár perc séta a Sikárosi erdészház, ahol bélyegezni kell. Egy fán van a bélyegző. Az erdészház már nem tartja nyitva kapuját, csak előzetes bejelentkezéssel léphet be valaki. Amikor a bélyegzés után tovább indulsz, ne indulj el az autók által is járt, fehér kaviccsal szórt úton, hanem a kerítés mentén menj be újra az erdőbe, elhaladva a Lenkó emlékmű kőoszlopa előtt is. Innen többnyire szintben haladva, a patak medrét (mederágait) többször keresztezve visz tovább az út. A víz mentén jóleső hűvösben mentem, és csodálkoztam rá a táj szépségére. A Kárpát-forrásnál a palackot ismét meg lehet tölteni - a víz a farönkös támaszfal alatt bujkál, pár lépésre a fahídtól. Később egy kis piknikező helyet is érint az út, nagyobb fatetős padokkal. Ez a házikó után volt érdemes letérni egy kicsit a jelzésről, mert pár lépésre az úttól ilyen szép patak fogadott:
Az aszfaltutat egy kereszteződés után kereszteztem, majd távolabb egy szakaszon rajta is mentem. (Figyeld, hogy hol kell letérni az aszfaltútról!) Ezután volt egy rövidebb emelkedős szakasz a fahídtól Pilisszentlászló első házaiig. Itt ne felejts el bélyegezni - a bélyegző nem a villanyoszlopon van, hanem az étterem bejárati kapuján. Az első épületek egyike ugyanis a Kisrigó Vendéglő. (Asztalfoglalás: (26) 338-188, nyitva szerda kivételével 12-20 óra között.)
Remek a konyhájuk, melegen ajánlom ebédszünet gyanánt! Ettem is két rétest, meg hozzá egy kólát. Ennél több túrázós napon nem is kellett.
Az étterem kerítésének oldalában, majd a lenti utcákon át visz le az út a falu központjába, majd egy villanyoszlopokkal elrondított szép kis térnél balra tértem. Innen ismét emelkedve, jópofa fafiguráknál hagytam el Pilisszentlászlót a kék és a piros jelzés közös szakaszán. A kezdetben erős emelkedő hamarosan megenyhült, de később újra emelkedő jött. Az aszfaltútra balra kellett rátérni, ezen mentem egy ideig. Figyelni kell, mert pár száz méter után balra letér a jelzés, hogy aztán fél kilométerrel lejjebb, a Pap-rétnél újra egymásra találjunk. Ott a kerítésre tették a bélyegzőt, egy hatalmas fa árnyékába.
A Pap-réti Erdészház sem látogatható, kutyával őrzött, elzárt terület lett a kerítésen, nagykapun belüli terület. Innen a rét oldalában visz tovább az út, be a fák közé. A fák között a piros és a kék elválásánál kell balra kanyarodni. Innen az Úrasztal-oldal következett. Itt gyorsabban tudtam haladni a vízszintben, a hegyoldalból egy-két ponton nyíló remek panorámával.
Később némi emelkedővel, de többnyire lefelé tartva jutottam le egy tisztásig, ahol Madas László erdőmérnökre emlékezik egy szépen faragott kő. Innen a kis ösvényen (és nem a szélesebb úton!) megy tovább a jelzés, ismét betérve a fák közé. A kiszélesedő úton vigyázz, a kék egy ponton balra letér róla. Így jutottam el a Moli-pihenőhöz, ami egy kőtámaszos fapad, szép kilátással a Dunára:
Meredek lejtéssel vitt az út innen tovább, ahol egy tyúklépésnyi kék háromszög jelzés visz ki egy sziklafalhoz - ez a Borjúfő:
Innen tovább ereszkedik az út, de a kék kereszttel közös szakasz már nem nem meredek, egész gyorsan tudtam jönni rajta. A Sóstó-rét végében, egy padnál tartottam rövid pihenőt, majd folytattam az utam a Király-úttal párhuzamosan haladva az aszfaltútig.
Az ez után jövő szakasz nagyon kellemes volt, a hegy oldalában, kopárabb tájon vezetett, míg egy esőbeállós pihenő után pár száz méterrel a magas füves, ligetes tájból kiérve jobbra megláttam a bobpályát. Előttem volt a Silvanus hotel sorompója, jobbra pedig a parkoló.
A parkoló bódéja után fordulj balra, és a kis tornyocskákkal díszített fa épületnél (Nagyvillám étterem) megtalálod a bélyegzőt:
Ha a kilátó már bezárt (és igen, mert 16 órakor bezárt), akkor oda már nem kell felmásznod. Innen a parkoló bódéja mellől indul tovább a kék, le a hegyről. Az aszfaltútra is kitértem, egyrészt mert az előző bélyegzőt először kihagytam :-), másrészt mert így a fellegvárról is tudtam csinálni még egy fotót.
A lefelé vezető úton először balra, a nyaralóházak felé nyílt némi kilátás. Később, egészen közel Visegrádhoz egy kis kápolnánál, a szikla tetejéről is fotóztam egyet.
A kék jelzés a kis kápolna előtt halad el a szikla alatt, majd egy kálvária mentén ereszkedik le Visegrádra.
Frissítés: A visegrádi bélyegző néhány méterrel arrébb került, 2019 októbere óta a komp pénztáránál található meg.
Úgy értem le a hegyről, hogy egy félig futós sétával, még egy haloványra sikerült bélyegzést is beiktatva a kompnál (bélyegző az étterem sátrának a sarkánál, a villanyoszlopon) elértem a kompot. A kompon egy fiatal páros buborékfújóval játszott, én meg megkérdeztem, hogy fotózhatom-e. Így lett színes buborékokkal megünnepelve, hogy meglett az OKT dunántúli fele.
A túlparton folytatódott a rohanás, mert így meg a 19:45-ös komp után még a 20:14-es személyvonatot is elértem vissza Budapestre. Nagymaros-Visegrád vasútállomáson fent, a peronon van a bélyegző. Ezzel meglett az OKT tizenhatodik szakasza is, azaz kész lettem a túra dunántúli felével. HURRÁ!
Ezt a szakaszt 2018. május 27-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változtatásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
