Havanna és Vérfarkas, mocsaras mohaszigeten önfeledt tapicskolás, a 800 éves templom, ahol Tompa Mihály is szolgált, és kilátás a szobából a sziklafalra - hihetetlen gazdag programokban ez a szakasz is, ne hagyd ki!
Putnokon a Havanna Panzióban szálltam meg - itt egy egyszerűbb étterem is működik. A szoba kissé dohos, és a szomszéd felől áthallásos volt, de egy éjszakára azért jól meg tudtam szállni itt. A város is Havannát idézi: ilyen lerobbantságot, ennyi üresen omladozó házat, betört ablaküveget még sehol nem láttam. A Gömör Áruház kereszteződésében van egy Coop élelmiszerbolt is, a bélyegző pedig a vasútállomáson. A Gömör Múzeumot (H-P: 8-16, Szo-V: zárva) és a Seress-házat (H-P: 8-16, Szo-V: zárva, eltérő időpont egyeztethető, tel: (48) 430-909) nem látogattam meg. Viszont a főutcához kapcsolódó sétálóutcás részen találtam egy nagyon jó kutat. Egy vérfarkas ül a tetején, és egy helyi legendát idéz meg a kút. Felirata szerint:
"Réges-régen egy félelmetes lény tartotta rettegésben a környékbeli embereket. Ez idő tájt egy asszony ebédet vitt urának a Hegyestetőre, aki állatait legeltette ott. Az erdő szélénél járt, amikor egy szőrös, farkasszerű lény támadt rá. Tépte, szaggatta ruháját és testét. A fenevad amilyen hirtelen megjelent, olyan gyorsan el is tűnt. A nő szaladt urához menedéket keresve, aki egy fa árnyékában aludt. Már ébresztette volna, amikor észrevette férje nyitott szájának fogai közt saját ruhájának foszlányait. Megdöbbent a felismeréstől, hogy párja a rettegett szakállas farkas. Kétségbeesésében és dühében felkapott egy nagyobb követ és azzal agyonütötte a férjét. A holttestet betakarta kövekkel, és elmesélte mindenkinek a szörnyű történetet. Putnokon az a hír járja azóta is, hogy aki a tragédia helyszínén jár, annak dobnia kell egy követ a sírra, különben megkísérti őt a szakállas farkas."
A Felföldi tanyánál, egy kereszt után is az aszfaltúton haladt még a jelzés. Jobbra idővel egy hatalmas fűzfát láttam meg. Később, a pihenőhelynél lehet az aszfaltút mellé, ösvényre áttérni - itt ne indulj hegynek fel, az a piros-fehérrel jelzett tanösvény útja. Egy kilométer után ugyanarra az aszfaltútra tér vissza a jelzés. A horgásztónál kicsit körbesétáltam.
A horgásztó felett van egy másik mesterséges tó is, ezek a fentebbi forrás vizének felduzzasztásával épültek ki. Innen 200 - 300 méterrel feljebb újra letér balra a jelzés, de érdemes először 50 métert túlmenni, és a Pálma-forrásnál a palackokat megtölteni.
"Putnoktól északra, a Szörnyű-völgyben haladó közút mentén található a nevét gróf Serényi Béla második feleségétől öröklő Pálma-forrás. A gróf a dédesi kerület képviselőjeként több ciklust is töltött az Országgyűlésben, később kereskedelemügyi államtitkárként, illetve kereskedelmi és földművelésügyi miniszterként a kormányban is szerepet vállalt. Miniszterként - felismerve a Szörnyű-völgy kedvező domborzati és hidrológiai adottságait - a forrásra alapozva halastó-gazdaság létesítését tűzte ki célul. A forrás 1913-ban befoglalásra is került, majd innen néhány száz méterre kialakították a ma is meglévő két halastavat. További gátak építésére, illetve a gazdasági építésének befejezésére a családját sújtó tragédiák és az első világháború nehézségei miatt már nem volt lehetősége. A helybéliek azonban nem adták fel és később a tavat horgásztóként hasznosították, ezzel a terület a környékbeliek kedvelt kirándulóhelyévé vált. (...)" (Részlet az Északerdő Zrt. információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható.)
Innen határozott emelkedővel hagytam el az aszfaltutat, míg el nem értem a Kis-Mohos-tóhoz. Ennek a partjára érdemes jobbra kitérni. Az egyik kidőlt fa szolgál híd gyanánt, be lehet térni a nyírfás-mohás "szigetre":
"(...) A fokozottan védett természeti terület legfőbb értéke a suvadással létrejött Kis-Mohos és a Nagy-Mohos lápszeme. Előbbi mintegy 15 ezer, utóbbi 25 ezer évvel ezelőtt keletkezett. Florisztikai gazdagságuk mellett vegetáció-történeti jelentőségük is kiemelkedő, a szőr- és tőzegmoha alkotta rétegsorok ugyanis megőrizték az elmúlt évezredek növényzetének emlékeit." (Részlet a helyszíni OKT információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)
Ezután tettem egy kitérőt a kék L jelzésre, felmentem a földvár maradványához. Hát, sokra ne számíts - pár hupli a talajon, ennyi az egész.
Innen visszatértem a kék jelzésre, és feljebb, egy ágakból összeeszkábált "hídon" a Nagy-Mohos-tóhoz is benéztem Nehéz ezt leírni, mert ehhez ott kell lenni, ezt érezni kell - ahogy süllyed a mohás talaj a lábad alatt, szivárog és cuppog az egész. Feltétlenül látogass el ide egyszer, és hozd el David Attenborough-t is!
A tó elhagyása után nem sokkal egy hatalmas, öreg fához értem. Ekkora famatuzsálemet tényleg nagyon ritkán látni!
Innen továbbsétálva kb. egy kilométer után kiértem egy szűkebb aszfaltútra. Erre rátérve folytatódott az út egy darabon. A Kelemér előtti szerpentineket a kék ösvénye levágja - az elsőt érdemes is, de a második levágás elég gazos, itt esetleg az aszfaltúton is lehet maradni.
Kelemérre beérve egy nagy, fehérre meszelt házban a Nemzeti Park tart fenn kiállítóhelyet, ez a Mohos-ház. (Bővebb infó: www.anp.hu/hu/mohos-haz) Előzetes bejelentkezés szükséges. Ide nem tértem be, csak beljebb, az elágazásnál a Tompa Mihály emlékházba és a felette levő templomba. (Előzetes bejelentkezés szükséges itt is: Szoboszlai Beáta lelkipásztor: (30) 606-8925, Tarczali Krisztina: (30) 686-1202, Oláh Jánosné: (30) 333-2173.) Itt, a kapun van az egyik bélyegző is. (Van egy párja is a főutcán kicsit továbbsétálva, a Bagolyvár vegyesboltban is.) A lelkésznő olyan rendes volt, hogy még a templom tornyába is felengedett - bár ez a szűk és meredek lépcsők miatt nem éppen turistáknak lett kiépítve. A bejáratnál a környék régi temetői kopjafáiból látható ízelítő.
Keleméren, a templom tőszomszédságában van egy kis tájház is, azt is előzetes bejelentkezéssel lehet látogatni (Oláh Jánosné: (30) 4277-567) Az emlékmúzeum oldalában indult tovább a kék jelzés egy másik aszfaltúton. Ezen kell átsétálni alig több, mint 2 km-t Gömörszőlősre.
Gömörszőlős csökkenő lélekszámú falu, de jó pár házat gyönyörűen felújítottak, így az összkép igazán megnyerő. Különösen a falu északi végére igaz ez, ahol Tompa Virágregéinek ihletésében született kis kertet, és egy kis szabadtéri múzeumot is berendeztek. (Ennek tábláján van a bélyegző.) Külön felhívnám a figyelmet az adományládára :-)
Az ezt követő túraszakasz már nem volt ennyire megnyerő. Először magas fűben vezetett a falu felett egy töréssel folytatódó út, majd a kopár tájat a Rókalyuk nevű rész után szúrós bokros, benőtt ágas fiatal erdő követte, míg abból kiérve újra a füves pusztaság kórói között nem találtam magam.
Innen már a távolban feltűnt Zádorfalva hófehér temploma is. Zádorfalvára beérve először a kis kápolnán hökkentem meg - ilyen bádogtetős, sárga drótüveges változatot még sehol sem láttam eddig.
Ezután egy italboltban bélyegeztem. Itt annyira ótvar vendégek voltak, hogy még fotózni is elfelejtettem. Utána már valahogy nem volt kedvem még a templomhoz is felmenni, inkább elhagytam a falut. A temető után pár száz méterrel tábla jelzi, hogy le kell térni a Ragály felé szerpentinező aszfaltútról, a dombra felfelé emelkedve. Feljebb volt egy elágazás, ahol nincs se jelzés, se tábla (kopár, füves rész), itt is azt az ágat kell választani, ami nem lefelé és visszafelé indul, hanem ami szerény emelkedéssel folytatódik. Innen szép volt a kilátás a dombokra:
Innen jött egy számomra elég kellemetlen, de amúgy eléggé jól járható szakasz.
A problémát az okozta, hogy rengeteg muslica szaporodott fel, és ezek jelentős hányada úgy döntött, hogy életüket az én egyik szememben óhajtják befejezni. Ez marha kellemetlen volt, de talán ez is hajtott meg annyira, hogy bevállaltam a továbbhaladást Aggtelekig végig. A kék kereszt jelzést, ami Trizs felé jelent kitérőt, talán emiatt észre sem vettem - pedig nem szokásom az ilyesmi...
A - természetesen itt is hibásan feliratozott - sárga kéktúrás tábláról tudtam meg, hogy elértem a Hármashatár pontjáig. Ezután már felbukkantak a piros, tetejű, fehérre festett határkövek is. Ez egyben a haladás jelzője is, lehet nézni a XII-vel kezdődő számú köveket. A XII. 3-nál indultam a határ menti úton, a XII. 6 után láttam meg az aszfaltutat, a XII. 7. már az aszfaltút túloldalán volt egy kőlapra felírva. (Erre a szakaszra a térkép egy "északi zöld" jelzést is feltüntetett, de én ott zöld jelzést nem láttam, csak kéket.)
A felső végen egy legelőre értem ki az erdőből, itt egy szlovák paraszt bácsi a két gyerekével éppen a szarvasmarháit legeltette. Az 5 10 feliratú kő után jobbra le kell térni, erre figyelj! Ez visz le az aszfaltútra, ahol balra már Szlovákia táblája van, jobbra Magyarországé. Nagyon jópofa az itt felbukkanó "cseppköves" kék barlang turistaút jelzés.
Az aszfaltútról hamarosan le kell térni balra, a faházak között tesz egy kis kitérőt az aszfaltútról a jelzés, további faházak felé. Ez egyrészt azért volt jó, mert ez pont a szálláshelyem volt aznap este, másrészt itt, a sziklafal tövében levő turistaközpont aljában van a bélyegző is.
A fenti képen látható sziklafalat már a 9-es szoba ablakából fotóztam. Az épület aljában levő étteremben jól bekajáltam végre, aztán elég korán el is mentem aludni. 31 km-t tettem meg 33 fokos hőségben, úgyhogy annyira nem kellett altatni... :-)
Ezt a szakaszt 2018. augusztus 4-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
