Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Kéktúra

Mályinkától Putnokig

2020. május 15. - fovarosi.blog.hu

Bélyegzés Sanyinál, újgazdag kertkapu, az ország egyik legszebb víztározója, csodás kilátás több sziklaszirtről is - nagyon szép egynapos túra tehető Mályinkától Putnokig.

Mályinkán reggel korán keltem, hogy ne a legnagyobb hőségben induljak az aszfaltútnak. Fél nyolc körül már elhaladtam az öreg harangláb mellett. Felette egy régi parasztház átalakítása zajlik, egy része már meg is nézhető (érdeklődni a Lillafüredi út 56. alatt lehet). A templom után mi más is jöhetne egy faluban, mint a kocsma - ott, Sanyinál kell bélyegezni. 

20180729-02-Malyinka-Templom

20180729-08-Malyinka-SanyiKocsma

Mályinka utolsó házait elhagyva még a dombtetőről visszanéztem, innen látszik még a tegnap este meglátogatott kilátó és a dédesi vár hegye is.

20180729-09-Malyinka

Innen az aszfaltúton kell átgyalogolni Dédestapolcsányra. A Serényi-kastély eladó, leromlott állapotú, nem látogatható. 

"Dédes neve a Dedus személynévből ered, első írásos említése 1221-ből való. A tatárjárás után IV. Béla rendeletére épült meg Dédes vára, amely 1567-ig védelmezte a Bán-patak völgyét, végül Hasszán temesvári basa óriási túlerőben lévő serege ellen tizenöt napos hősies küzdelemben elesett. A vár védői a torony felrobbantását a törökök betörésére időzítették, megsemmisítve ezzel készleteiket és négyszáz támadó halálát okozták. A basa bosszúból földig rombolta a várat, amely többé már nem épült újra. Bántapolcsány neve a Bán-patak és a toplica-tapolca szóból ered, első írásos említése a 14. századból való, mint Dédes várának tartozéka. Településünk 1950-ben Dédes és Bántapolcsány egyesítésével vette fel mai nevét és formáját. 1970-ben adták át a Lázbérci-víztárzót és víztisztító művet. (...)" (Részlet a település információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

Az első házak közül az újgazdag autókereskedő kapujára mindenképpen felhívnám a figyelmet, a teljesen tájidegen, mediterrán ihletésű ház kertjében. Dédestapolcsány eszméletlenül hosszú, végig kell rajta gyalogolni. Közben fél tucat kis élelmiszerboltot, büfét (na jó, kocsmát) érintettem, és tettem egy rövid kitérőt a zárva talált református templomhoz is. 1801-ben épült, karzatát és bútorzatát az 1930-as felújítása során felszámolták, de a 2004-es helyreállítás alkalmával az eredeti állapotot igyekeztek helyreállítani. 

20180729-16-ReformatusTemplom

Az utolsó házakat elhagyva egy sorompó jelezte az autóút végét, és a Lázbérci-víztároló kezdetét. Aszfaltút vezet végig a nyugati oldalán, így Mályinkától Upponyig végig aszfaltúton vezet a kék jelzés. 

Eleinte van egy alsóbb út is, feljebb már csak ösvények visznek le a partra, ahol horgászok helyei sorakoznak. A tó felett a Szalamandra-tanösvényt is végig lehet járni. Az Upponyi-szoros elejénél épült egy nagyobb pihenőhely is. 

"Az Upponyi-hegység egyetlen - néhány millió év alatt erősen - lepusztult rög, a Variszkuszi-hegységrendszer tagja, amely a jégkorban szakadt el véglegesen a fiatalabb Bükk-hegységtől. (...) Az Upponyi-szoros meredek, égnek törő kristályos mészkőből felépülő falaiban feltűnik egy-egy kisebb barlang, kőfülke. Ezekből a kőfülkékből jégkorszaki állatok csontmaradványai és az őskor végéről származó, szép kidolgozású kőpengék kerültek elő. A hozzáférhetetlen, magas sziklafalak üregeiben költött hazai legnagyobb testű baglyunk, az uhu. A szoros a Csermely-patak áttörésénél alakult ki. A Lázbérci-víztározót 1968-ban építették, akkor elsősorban a Sajó-völgyi iparvidék vízellátását szolgálta, ma ivóvízbázis horgászati lehetőséggel. A tározót a Csermely- és a Bán-patak vize táplálja. A két patak vize eredetileg az Éles-kő orr alatt találkozott. A maximális mélysége 16,5 m a Bánhorvátitól 3,7 km-re lévő gátnál. (...) A hegységet elsősorban tölgyesek, cseres-tölgyesek, cseresek borítják. (...)" (Részletek az Észak-Magyarországi Erdőgazdasági Rt. információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható.) 

A víztározó felső végében egyre szűkült a vízfelület, egyre közelebb került a szemközti part, míg már csak a patak vize folyt az úttól jobbra. Egy hídon átkelve, pár perccel később egy hatalmas sziklafal tövébe, az Upponyi-szorosba kerültem. Ha felnézel itt a szikla tetején álló fakeresztre, akkor láthatod, hogy hová visz majd fel a kék háromszög leágazás. Oda. 

A kék, a kék négyzet, a kék háromszög és a kék kerékpár jelzés együtt értek Uppony határába. Itt a kék jobbra letér, átvisz egy fahídon. De először maradj még az aszfaltúton, mert az Uppony tábla után, ahol jobbra a focipályák jönnek, ott lesz balra, a B. B. Sörözőnél, egy kétszintes nagy háznál a bélyegző. (Nyitva: K-Szo: 15-21, V-H: zárva) Utána visszasétáltam a fahídhoz.

20180729-38-Uppony-Fahid

A túloldalon az Erdész vendégház előtt indul emelkedésnek az utca a pincesorig. (A pincék előtti elágazás jelző oszlopán is van egy bélyegző.)

"Uppony, Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén elhelyezkedő kistelepülés. A község említése először egy 1281-ben az egri káptalanságról származó oklevélben, majd az 1332-35 között készült pápai tizedjegyzékben szerepel. (...) Említésre méltók az Uppony határában lévő várromok, ilyen a Dede-vár, építése az Árpád korra valószínűsíthető, míg a Földvár feltehetőleg még korábbi építmény. A községet a Lázbérci-tóval hegyszoros köti össze, az országban egyedülálló képződményt "Upponyi-szoros" néven ismerik. Oldalaiban barlangok találhatók, köztük egy ősemberbarlang, mely a régészek érdeklődését is felkeltette. A hegy tetején egy 6 méter magas fakereszt áll - a Herkó páter kereszt -, ezt a keresztet 1897 márciusában a község lakossága állította fel az "Eszkála" csúcsán, jelképezve a falu katolikus voltát s egyben jelezve a reformáció terjedésének határát. A község északi részén található zártkert területén a múlt század végéig a lakosság szőlőtermesztéssel foglalkozott, melynek tanúbizonysága a máloldalban elhelyezkedő száznál is több borospince, mely önmagában is érdekes látványt nyújt. A zártkerttől nyugati irányba található a "három kő" elnevezésű képződmény, mely három egyedül álló vulkanikus eredetű kőzetből áll, s békésen megfér a szomszédságában lévő kb. 240 millió éves mészkő hegységgel. (...)" (Részletek a falu információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható.)

20180729-41-Uppony-Pincesor

Upponyt elhagyva egy jó saras, erdészeti gépekkel dagonyává dagasztott földút vitt fel vegyes erdőben, helyenként vörösfenyők között. Az emelkedő egyik kereszteződésében észre vettem jobbra, távolabb egy kék háromszög jelzést. Erre megérte kitérni, mert bár jó 1 km, és újabb emelkedő, de a Kalica-tető csúcsán túl gyönyörű kilátás nyílt! Jobbra Uppony és környéke, alattam az imént bejárt Upponyi-szoros, balra a víztároló volt látható. 

Innen visszatértem a kékre, és azon emelkedtem még magasabbra, míg el nem értem egy nyúlfarknyi kék háromszög jelzést. Kicsivel feljebb volt még egy ilyen kitérő. Ez a rész a Hármas-kő, egymás mellett három kiugró sziklafal. Innen Uppony felé, és a környező hegyekre nyílik szép panoráma. (A víztározó innen már nem látható.)

20180729-56-HaromKo-P

20180729-54-HaromKo

A kék ezután még felmegy a Köbölic-tetőre, de utána már szinte végig lejt a pálya a Putnok előtti aszfaltútig. A kék keresztre, majd a kék négyzetre nem tértem ki, siettem Putnok felé, hogy biztosan elérjem a fél 5-ös vonatomat. Az Uraság-erdő irtásánál álltam csak meg egy fotóra:

20180729-63-UrasagiErdo

A széles földút többször irányt vált a Három-kő előtt és után is, de a jelzések jók voltak, nem tévedtem le az útról sehol. Egyre közelebb került a Határvölgy-patak, de csak a kiszáradt medret találtam meg a völgy alján, víz nem folyt benne. 

20180729-65-HatarvolgyiPatak-Kiszaradt

A patak mentén haladó út leért az aszfaltútra, amelyre kissé visszafele kanyarodva, jobbra kell rátérni. És ezen az aszfaltúton kellett még több kilométert kutyagolni, mire a régi vasúti sínek keresztezése, majd a sajóvelezdi elágazás után még 2-3 kilométer, tűző napon, napraforgó földek mentén futó út után végre beértem Putnokra. Először David Bowie-t hallgattam az úton - Kéktúra to Major Tom -, majd az utolsó két kilométeren utolért egy fiatal hölgy, így Gizivel együtt tértem be a vasútállomás előtt egy pici Reál ABC-be, majd a vasútállomási bélyegzés után a szomszédos Gesztenyés Sörözőbe. 

A fél ötös vonattal indultam haza, Miskolcon és Hatvanban szálltam át, mire visszaértem Jászberénybe. 

Ezt a szakaszt 2018. július 29-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr414150153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása