Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Sirok

2019. december 15. - fovarosi.blog.hu

Külön elnéztem Sirokra, mert a kéktúrán nem jutottam be a várba. Sziklafalak és pincerendszer, kiállítótérrel - érdemes rászánni egy órát!

Sirok Budapest felől egyszerűen megközelíthető (úgy 1 óra 45 perc a menetidő): az M3-asról Nagyfügednél kell átmenni a 3-as útra, majd északnak kell tartani a Kápolna - Tófalu - Aldebrő - Feldebrő - Verpelét - Tarnaszentmária útvonalon, és már meg is érkeztünk a Sirok előtti elágazásba, ahol jobbra térve hamar a házak közé érünk. (Útközben meg lehet állni a feldebrői és a tarnaszentmáriai régi templomoknál, ezek is nagyon érdekesek!) Sirokon belül pedig sárga alapon vár jelű táblák segítik az eligazodást.  A vár alatti parkolóban kell hagyni az autót. Itt a kapunál (souvenir bolt) belépve balra lesz a Vár Vendéglő, ha pedig egyenesen felsétálsz a betonozott úton, felérsz ahhoz az elágazáshoz, ahol a kék jelzés jobbra tér, a vár felé pedig balra kell tovább emelkedni. És már ott is vagy a vár kapujában.

A felvezető útról így néz ki a vár:

20180715-02-Sirok-Var

És itt ágazik el az út: a kövezett út visz fel a várhoz, az ösvény, amin álltam, pedig a kék jelzést kapta, és a Barát- és apáca sziklákhoz, valamint a Törökasztalhoz visz: 

20180715-05-Sirok-ElagazasVarnal

"A település az Aba nemzetség birtoka volt, első írásos említése 1302-ben történik Sirák névalakban. A mai település határában 294 méteres tengerszint feletti magasságban emelkedik az a sziklás riolittufa-kúp, amelyre a tatárjárás után a Siroki vár épült. A vár alatt keletkezett Sirokalja nevű falu 1426-ban már meg volt, s a XV. században már mezővárosi rangot kapott. Eger eleste után 1596-ban a vár őrsége elmenekült, így a török csapatok harc nélkül foglalták el. A várban és a várfalak mentén törökök telepedtek le, míg a falu, Sirokalja a XVII. század közepéig magyar földesurak birtokában maradt. Amikor Doria János tábornok 1687-ben Eger várát ostrom alá vette, a siroki vár török őrsége a várból kivonult, hogy az egri török védők segítségére legyen. A hadi jelentőségét vesztett és rongált állapotban hátrahagyott vár 1693-ban Bagni márki birtoka lett, aki rendbe hozatta és császári őrséggel látta el. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt a vár hadi szerepet nem játszott, ennek ellenére 1713-ban a császáriak felrobbantották. A várrom ma műemléki védelem alatt áll." (részlet a helyszíni információs tábláról)

A már említett kék jelzésen felfelé indulva pár perc alatt elérhetők azok az érdekes sziklaalakzatok, amelyek a várból is láthatók. Ezek a Barát- és apáca sziklák, még feljebb pedig a Törökasztal. Ha reggel ezeknél a szikláknál kezdesz, még a vár nyitása előtt, remek kilátást fotózhatsz Sirokra és a várra! A sziklákhoz - többféle változatban is - népi legenda fűződik.

20180718-05-SirokiVar

 

"A hiedelem szerint Sirok fölött a Tarna völgyében egy hatalmas tó vize csillogott, amelyet körbeöleltek a Mátra és a környező hegyvidék végtelen erdei. Itt, a sziklás várhegyen állt az öreg tündér, Darnó-király sziklavára, és itt élt vele szépséges tündérleánya, a halhatatlan Tarna. (...) a szomszédságba új, harcos nép költözött. Hiába tiltotta az öreg király szépséges leányát a földi halandó vitéz ifjaktól, a kíváncsiság erősebb volt minden atyai szónál, és Tarna szarvassá változva elment meglesni az új szomszédokat. Szarvaskőnél esett meg a baj: a Mátra urának fia, a deli Bodony vitéz megpillantván a gyönyörű szarvast, utánaeredt. Mikor már a harmadik nyíl is lepattant a szarvasról, megtört a varázs, és a szarvas visszaváltozott szépséges tündérleánnyá. Több sem kellett persze a fiataloknak, és a népmesék megszokott fordulata szerint szerelembe is estek. De meglátván az öreg Darnó a birtokára tévedt földi halandót, szörnyű haragra gerjedt, és íjával rálőtt Bodony vitézre. Persze a szerelmes Tarna saját testével védte szerelmét, így a bűvös nyíl átdöfte mindkét szerelmes fiatal szívét, akik rögtön kővé is változtak. Azóta áll ott e két kőbálvány a hegygerincen. Van a modnának egy egyszerűbb változata is, ahol egy barát és egy apáca habarodott végzetesen egymásba. Mivel az egyház nem tűri a párkapcsolatot, elhatározták, hogy a szikla fokáról leugorva vetnek véget életüknek. Az ugrás pillanatában a két szerelmes kővé változott. (részlet a helyszíni információs tábláról)"

"A siroki vártól északkeletre, a hegygerincen magasodik egy sziklatorony, amelyet Törökasztal néven tüntetnek fel a térképek. (...) A sziklatömb tetejét (...) lefaragták, és egy hatalmas, közel két méter átmérőjű, tálszerű mélyedést, illetve egy abból kivezető csatornát faragtak a csúcsába. Emellett találunk még a sziklaplatón több kisebb üstszerű mélyedést, csatornákat, illetve a szikla oldalán elmosódott fülkenyomokat fedezhetünk fel. Analógiákkal egybevetve nagy a valószínűsége annak, hogy a Törökasztal hajdanán egy pogánykori áldozati oltár lehetett. (részlet a helyszíni információs tábláról)"

Persze van valódi magyarázata is a sziklák kialakulásának. A 360-300 millió évvel ezelőtt, a karbon korban gyűrődések útján keletkezett a hegység. A mélyedésekbe víz került, beltó alakult ki, amely idővel elsekélyesedett. Közben vulkáni tevékenység is volt, ennek eredményeképpen andezitláva és kisebb részben riolitláva került a felszínre. A lávát változó szélességű tufagyűrű veszi körül. A siroki vár is egy ilyen, 296 méter magas tufahegyre épült - ez jól látszik a pincék szintjén. A lekopott, vulkáni eredetű hegy közepénél egy keményebb kőréteg húzódik, amely szinte kettémetszi az egész hegyet. A vár északi oldalán a Barát- és apáca sziklák is andezit sziklák. A kiszórodott, lazább anyagba óriási vulkáni bombák hullottak és beágyazódtak. Az ellenállóbb kőzetek az alattuk levő puhábbakat megvédték az eróziótól, így formálódtak ki ezek a sziklakúpok.

A várba belépve rögtön szembetűnő, hogy nincs is mindenhol falazat: a várépítők kihasználták a sziklák nyújtotta természetes védelmet. Ettől az egésznek egy kicsit Flintstone-családos hangulata lesz, ez rögtön látható volt, amint megváltottam a belépőjegyemet, és beléptem a belső udvarba.

20180718-03-SirokiVar

20180718-04-SirokiVar

 

Lentről lépcsősor vezet fel egy magasabb, teraszos szintre - innen nyílik remek kilátás a sziklaképződmények felé. Onnan pedig lépcsők vezetnek le a felszín alá, a tufába vájt alagsorba. Ide érdemes elemlámpát is magunkkal vinni, és úgy bejárni a járatokat, termeket. 

20180718-07-SirokiVar

Az alsó szintre visszatérve egy viszonylag új építésű, szépen berendezett, galériaszinttel bővített kiállítótérbe is benézhetünk. A monitoron a vár egykori életét színészekkel bemutató filmet nézhetünk meg, a galériaszinten több kép a vár egykori állapotának visszaidézését kísérli meg, lent pedig beöltöztetett bábfigurákon mutatják be a török kor magyar és török ruházatát, berendezési tárgyait. Régészeti leletből azért van viszonylag kevés itt, mert a vár teljeskörű régészeti feltárása még várat magára. 

20180718-08-SirokiVar

20180718-09-SirokiVar

 

A sziklák megtekintésével, a vár bejárásával, egy éttermi ebéddel a vár alatt pont összehozható egy egynapos kirándulás. A faluban lent is van több étterem, bolt, és egy tájházban is szét lehet nézni. A környéken is akad számos látnivaló. Aki maradna több napra is, keressen rá a "Sirocave" szóra egy különleges szállásért. Olcsóbb alternatívát kínál a Vár camping, és több egyéb szálláshely is van a környéken - Eger is csak 20 kilométerre esik. 

Ezt a részt 2018 július 18-án jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr2814133569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.