Organikus templom, iskola a határon, hótbéna Mátyás-szobor, a felkelő nap vaskapuja, és jónéhány magára hagyott épület - ez az Országos Kék Túra eleje Kőszegtől az Ablánci-malomcsárdáig.

A kőszegi városnézés után másnap a szálláson megreggeliztem (fincsi kávét, házi lekvárt, kenyérsütő gépben sütött kenyeret, nyami-nyami), és nekivágtam a második túrás napnak. 

Kőszegről a Fő tértől egy cikk-cakkosan vezetett, de azért jól követhető útvonal vezet ki. Először a tucatnyi árusnak helyet adó kis piac mentén megyünk el, aztán egy nagy vörös ház háta mögött érünk ki egy másik utcára. Érintjük a Csete György által tervezett református templomot, amelyet a millecentenárium évében, 1996 augusztus 19-én szenteltek fel. (Elérhetőségek: http://refegykoszeg.hu/)

"A kétszintes épület nyolcszögletű, centrális tér. A földszinten kapott helyet egy nagy terem, egy iroda, teakonyha, fürdőszoba, amely együtt a gyülekezeti ház szerepét tölti be. A nyolcszögletű tér közepén betonból egy stilizált életfa áll (Ósz), amely egyben a födém tartópillére is, s mivel középen áll, a későbbiekben lehetővé teszi a jelenlegi válaszfalaknak a mobilizálását. Ágai között egy nyolcszögű, csillag alakú födémáttörés található, amely a felette lévő templomtérből a fényt közvetíti a földszintre. Maga a szakrális tér a jurtaszerű, ószövetségi sátrat idéző emeleten helyezkedik el, melyet egy üvegkupola zár le. Visszatérő elem a református csillag, amely a kupola vasszerkezettében, a belső architektúra fadekorációjában is megtalálható. A tér közepén áll az úrasztala üveglappal, amely a fényt közvetíti tovább az alsó térbe. (...) Az épület fő szintje emberi karokat utánzó feljárón érhető el, amely alatt kiszolgálóhelyiségek (vécé, kazánház) találhatók. Fő anyaga a fa (ragasztott faszerkezet) és a környékre jellemző kő. Falazása az "Erős vár a mi Istenünk" várszerű, teológiai tartalmát követi." (forrás)

Amikor elérjük a Gyöngyös-patakot, érdemes szemben benézni az egykori katonaiskola parkjába. Az iskolát 1856-ban alapították, megszűnése előtt "Hunyadi Mátyás m.királyi alreál és reáliskola" néven működött - ez volt az a bizonyos "Iskola a határon", amelyről Ottlik Géza írt. A második világháború végén egyre nyugatabbra kényszerült a front elől menekülő intézmény, sorsa 1945-ben, már Németország területén végleg megpecsételődött. Ezután 1956-ig a szovjet hadsereg lakta (le) az intézmény épületeit: lakhatatlan hálóhelyiségeket, lerombolt falakat hagytak maguk után, még a patak hídja is tönkrement. 1957-től működik itt a gyógypedagógiai iskola, amelyet Dr. Nagy László alapított, az intézmény jelenlegi neve "Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény". 1997-98 során az épületeket felújították, 2000-ben uszodával, 2002-ben kivilágítható teniszpályával bővültek. Az iskola parkjában megtaláljuk az ország legbénábbra sikeredett Hunyadi Mátyás szobrát, valamint többek között három hatalmas platánfát és egy ősöreg mammutfenyőt. Érdemes a mammutfenyőt közelről is megnézni: kérgének puhasága a parafára emlékeztető.  

"A valódi parkosítás az 1860-as években indult meg a laxenburgi császári kastély kertészeti igazgatójának tervei alapján. A kert századvégi arculatát Pears Vilmos őrnagy az iskola tanára munkájának köszönhetjük, aki kiválogatta az ültetendő fajokat és megtervezte elhelyezésüket. Emlékét a parkban felállított mellszobor őrzi. Valószínűleg a ma legöregebb fák akkor lettek elültetve. A park büszkesége, a legnagyobb méretű és az egyik legöregebb fa a hegyi mammutfenyő (Sequoiadendron giganteum), törzskerülete mintegy 7 méter. Hasonlóan tiszteletet parancsol a mocsárciprus (Taxodium distichum), tulipánfa (Liriodendron tulipifera), piramis tölgy (Quercus robur "Pyramidalis"), törökmogyoró (Corylus colurna). Tudománytörténeti érdekesség, hogy Kőszegről, a hajdani alreáliskola parkjából irta le Borbás Vince a Tilia Hazslinszkyana var. suberiocarpa nevú hárs változatot, melyet ma már nem sikerül egyértelműen azonosítani. A fák többsége 60 év feletti, de számos fiatalabb fa és cserje mutatja az utókor gondoskodását. Láthatóan folyamatosan pótolják az elpusztult és kivágott fákat. A park egyes részei ligetes szerkezetűek, míg máshol záródott a faállomány." (forrás)

Miután kiértem a parkból, visszatértem a K S jelzésekre, és a patak mentén, majd a patakot és az utolsó házakat is elhagyva elbúcsúztam Kőszegtől. Finoman emelkedő, kővel felszórt földúton indul a gyaloglás. 

Amikor fent térré szélesedik az út, elérjük a Z jelzést. Itt a kisebb fenyők mögött már ott fehérlenek a határkövek, jelezve, hogy ismét az osztrák-magyar határ mentén vezet az út: 

Ezután egy szakaszon együtt halad a K Z S jelzés (és a Mária út), majd a K kétszer egymás után elkanyarodik, elhagyva az ólmodi utat.  Innen egy nagyon hosszú egyenes szakasz következik, amin szépen végigbandukoltam. A térképen látható Őz-kút csábításának engedve tettem egy kitérőt a K O jelzésre. Egyre meredekebben lejtős út vezet le egy völgybe, amely a kutat rejti. Leérve nagyot koppantam, ugyanis az alábbi felirat fogadott:

"Tisztelt látogató! A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete által a forrás vizéből 2014 április 24-én vételezett vízminta laborvizsgálati eredménye alapján a forrás vize kémiai szempontból megfelelő volt, bakterológiai szempontból kifogásolt lett. A minősítés az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) sz. Kormányrendelet 1. sz. melléklete alapján történt. A minősítés alapján a forrás vize: "NEM IVÓVÍZ"! - Szombathelyi Erdészeti Zrt."

Visszamásztam a kék jelzésre, és mentem tovább az országút felé. Mielőtt a jelzés eléri az aszfaltutat, van egy keresztirányú nyiladék, ez az egykori vasfüggöny, pontosabban műszaki határzár pásztája. Az autóút Kőszeget köti össze Horvátzsidánnyal, ezen csak egyenesen át kell vágni, és a túloldalon tovább sétálni hosszan-hosszan nyílegyenesen.

A hosszú egyenes szakaszon csak akkor kell lassítani, amikor elérjük a P jelzést. Egy rövid ideig együtt halad a két jelzés, majd élesen elválik. Jobbra tekintve egy kis vadászati témájú képet láthatunk a sarkon. Ha itt jobbra kanyarodunk, pár lépés után egy kissé szoci hangulatú vadászházhoz érünk. De a K jelzés az ellenkező irányban halad, úgyhogy erre folytattam az utamat.  Az út két töréssel fordul jobbra, a sarkon álló vadászles remek alkalmat kínált arra, hogy felmásszak rá, és lecsücsüljek ebédelni egy jót. Ez jól bevált: közben lehet nézelődni, a szembejövő turistákat jól lenézni :-) 

A pihenőm után megint egy hosszabb egyenes szakasz következett, amit csak egy rejtélyes, két nagy rovarral (méhekkel?) díszített faházikó szakított meg. Ennek a végén balra kanyarodik a jelzés, és nemsokára valódi erdei útként folytatódik, a Grádics-erdőben. A bekanyarodás után úgy két kilométerrel, amikor már erdei ösvényen vezet az út, először egy dagonya tűnt fel, jelezve, hogy vízhez értem újra. Ez az Ablánci-patak.

Ha figyelmesen haladunk, a falu előtt még észrevehetünk egy fura alakú jelzést. Olyan, mint egy bélyegző, vagy mint egy kígyó, ami lenyelt egy elefántot. Ha ezen - nagyra nőtt gazban - lesétálunk úgy 20 métert, találkozhatunk Szent Ilonával egy oszlop tetején. A szobor a 18. század második felében készülhetett, és a hagyomány szerint ezen a helyen volt a kora középkori falu és vár. Szent Ilona Nagy Konstantin császár anyja volt. A legenda szerint szentföldi zarándokútja során megtalálta Jézus és a két lator keresztjét, ezért mindig kereszttel ábrázolják. Itt is. Érdemes lenne egy benzinmotoros fűkaszás zarándaklot szervezni a területre. Vagy felvinni néhány birkát, környezetbarát fűnyírónak.

A kis kitérő után visszatértem a jelzésre, és hamarosan elértem a falut.

Tömördre besétálva, az első utca végénél, egy játszótérrel átellenben van egy kis élelmiszerbolt, de csak 7-10-ig, és 16-17-ig vannak nyitva, úgyhogy nekem maradt a kékkúti víz az út mentén. Itt a jelzés átvezet a hídon. (Érdemes egy pillantást vetni a hazánkban oly ritka emlékműre, amely hazánk 2004-es EU-csatlakozásáról emlékezik meg. Végre egy emlékmű, ami nem Trianon vagy valamelyik világháború felett búsong egy falu közepén, sablonos szimbólumokat puffogtatva!) Ezen az úton tovább felfelé haladva a falusi vaskapukat nézegettem. Hogy a hatvanas-hetvenes években milyen sokféle készült országszerte, ezernyi variációban, színben és mintában. Tömördön ez a legszebb, a templom alatt van pár házzal:

In front of the house of the rising sun

Feljebb hamar elérjük az 1890-ben épült templomot, amelynek védőszentjét ki nem találnátok. Igen, Szent Ilona. (A lelkipásztor elérhetősége 2015-ös állapot szerint: Vas Csaba András, 30 - 9478-954, vas.harang (a) gmail.com.) A templom kapuján bekukkantva megláthatjuk  az 1892-ben Klagenfurtban, August Heiter műhelyében készült oltárképet, amely Szent Ilonát ábrázolja. Aki az építészek és a szögkovácsok védőszentje, a földrengés, a tűzvész ellen kérik oltalmát.

A templom felett fából ácsolt pihenőhelyet találtam, ennek egyik tartóoszlopán helyezték el a kéktúra-bélyegzőt. Volt még ott egy rémesen unatkozó macska is, meg egy bácsi, aki arra panaszkodott, hogy milyen nehezen csukódik a megereszkedett vaskapu. Mondom én, hogy minden falu életének központi eleme a vaskapu, már évtizedek óta. Azért vannak kivételek is.

Kivétel például a tömördi kastély, amelynek bejáratánál már csak a kőoszlopokból kiálló vasak emlékeztetnek arra, hogy itt valamikor volt egy kapu. Ma már csak nyakig érő gaz van, abban áll a tábla, hogy ez itt egy természetvédelmi terület.

A Chernel-kastély kertje pont olyan siralmas állapotú, mint a kastély maga. (2012-ben még sokkal jobb volt a helyzet.) 

A kastély copf stílusban épült, a középrizalit tetején olvasható felirata: GaLLIs reDDIta PaCe ab Istro et Arabone reCeDentIbVs, a kiemelt betűket (a római számokat) összeadva az építés évét, 1809-et kapjuk. Az évszám a felirat feletti kettős címer alatt is olvasható még. Bejutni nem lehet, minden le van zárva, rácsozva. (Korábban egy keramikus házaspár lakott/dolgozott itt, de csak 2012-ig.)

Ezután úgy egy kilométert kellett szántóföldek, irtások mentén gyalogolnom. A Tömörd és Csepreg közötti autóút keresztezésénél egy téglából épült víztorony, és több majorsági épület jelezte, hogy megérkeztem Kincsédpusztára. Sajnos gyakorlatilag egy romhalmaz az egész.

Nemsokára ennyi sem lesz látható Kincsédpusztából, roskadoznak a régi épületek 

Ezután ismét egy jó hosszú egyenes szakasz következik, egy idő után a Mária út is becsatlakozik a kék vonalára. Az egyenes szakasz után ismét valódi erdőben vezet tovább az út, az utolsó két kilométeren a Szapári-erdőben. Kis "tákolt" fahídon keltem át az Ablánc-patak felett, és hamarosan ki is értem a fák közül. Először egy vándortábor mellett haladtam el, majd megérkeztem az egykori Ablánci malomcsárdához. Ez is zárva van már évek óta, a bezárt kapu mögött magasra nőtt a gaz. (Ha ezek csak egy felújítás idejére zártak be, akkor én megeszem a kalapomat.) A nagykapu bal oldalán lehet bélyegezni. Picit egyedi eset: a bélyegző fém házának felirata Ablánc-m., a bélyegzőn viszont Acsádi malom a felirat. Üsse kavics, Acsád sincs messze innen.

A bélyegzés után vessünk egy pillantást a hármas csoportba ültetett fákra. Erzsébet királyné, alias Sisi emlékére ültette őket a helyi molnár 1900-ban. 

Aznap nekem eddig a pontig tartott a túra, itt tettem egy kitérőt, mert Bükfürdőn találtam csak szállást. Kimentem az aszfaltútra, át a vasúti síneken. Pont jött egy vonat, ami elég félelmetes élmény volt. Mire meghallottam a hangját, csak 3-4 másodperc telt el, és már el is robogott a vonat. Új a pálya, új a vonat, nagy a sebesség. Eszébe ne jusson itt senkinek a síneken sétálni, errefelé nem a BzMot adja az ütemet! A sínek után sikerült lestoppolnom egy autót, aminek nagyon örültem, mert nem volt már nagy kedvem hozzá, hogy egy aszfaltút mellett kutyagoljak. Bár a malomcsárda után egy szakaszon a kék jelzést simán csak az út mentén vezetve vitték el addig a pontig, ahol egy emelkedővel indulva elhagyja az aszfaltutat. De ez már a következő nap története lesz.

 Vigyázz, ha jön a vonat