Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Kéktúra

Mi az az Országos Kéktúra?

2021. június 15. - fovarosi.blog.hu

Azzal, hogy elértem az Országos Kéktúra végére, egy óriási, életre szóló élménnyel lettem gazdagabb. Egy sor olyan helyen fordulhattam meg, amelynek korábban a létezéséről sem tudtam, rengeteg gyönyörű helyen fordulhattam meg váraktól barlangokon át kilátóként használható sziklaszirtekig. És közben egy kicsit a saját határaimat is feszegethettem: korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy nap alatt 40 kilométert sétáljak le, de ezt is elértem az OKT-n. 

20160520-27-SarvalyVadaszhazUtan

Az OKT története

De kezdjük az elején. Hogy is lett Országos Kéktúra? A történet még az 1930-as években kezdődött, amikor az 1938-as Szent István év programjai keretében két csoport indult el az ország két végéből, hogy középen találkozzanak. Ez, a Szent István Vándorlás adta meg a kezdő lökést a mozgalomnak. Akkor úgy volt, hogy öt évenként ismétlődik a túra, de aztán úgy alakult, hogy inkább a második világháborúban vettek részt eleink, a téma pedig jó pár évre ejtve lett.

Tovább

Füzértől Hollóházáig

A kéktúra legutolsó szakaszán a leginkább rekonstruált vártól egy egészen különleges templomig vezet az országhatár mentén is haladó út, egy szuper kilátós hegyet is közbe iktatva. 

20180909-14-KisMilic

Tovább

Sátoraljaújhelytől Kishutáig

Libegőztünk és kilátóztunk a Magas-hegyen, majd a Huta nevű falvak régi szép házai és patakok völgyei mentén vitt utunk a Nagy-Nyugodótól Kishutáig a Zemplénben.

20180907-41-SzentIstvanKapolna

Sátoraljaújhelyen, pontosabban annak Széphalom részén, a Múzeumkert Panzióban szálltunk meg, úgy öt óra autózás után - Budapesten, és Budapesttől úgy Hatvanig nagyon lassan haladtunk. A szálláshely előtt egy étterem is működik, így aki időben ideér, ehet-ihat is. 

Tovább

Makkoshotykától Sátoraljaújhelyig

Gyönyörű őszi erdőben, az ország egyik legöregebb fájának érintésével sétáltam el Makkoshotykától a Nagy-Nyugodóig. 

Az ünnepnapot kihasználva bepótoltam azt az egy szakaszt, amit végigjártam már egyszer, de akkor csúnyán elmosta az eső. Már előző este leutaztam Sárospatakra, ahol a Retel vitéz panzióban szálltam meg. Egyszerű, de jó szálláshely, egy köpésre a Vizikaputól és a római katolikus templomtól. 

Reggel a 8 órás busszal mentem át Makkoshotykára. A buszmegállótól pár háznyit visszasétálva van egy kis bolt, ott is lehet bélyegezni. Innen a templom felé kell enyhe emelkedővel indulni, majd a kastélykertbe betérni. Kicsit elszörnyülködtem azon, hogy hogy lehet ilyen egyszerű vakolással, műanyag ablakokkal felújítani egy kastélyt. 

20191023-02-MecznerKastely

Tovább

Regéctől Makkoshotykáig

Ezt a szakaszt a rövid kitérőkkel elérhető sziklaszirtek, kilátópontok, egy szép nyírfaerdő, és a lassan eltűnő egykori rétek, legelők tették különös élménnyé. 

20180825-02-Regec

Tovább

Abaújdevecsertől Boldogkőváraljáig

Ezt a szakaszt érdemes nem tűző napos időszakban teljesíteni. 100 évesnél is öregebb vízerőmű, a Hernád völgye és Boldogkőváralja csodás vára is remek program!

20180819-78-Boldogkovaralja

Abaújdevecseren a mini Coop közelében szálltam meg a Lábatlan Vendégház szépen karban tartott épületében. Reggel itt csatlakozott hozzám Klaudia, akivel együtt jártuk be a kb. 12-13 kilométeres, 4-5 óra alatt kényelmesen teljesíthető szakaszt. Először a temetőnél lévő templomhoz sétáltunk el a Fő utcán, majd benéztünk a Csoma-kúriához.

20180819-02-Abaujdevecser-CsomaKuria

Tovább

Bódvaszilastól Rakacaszendig

Egy rég bezárt kőbánya ott felejtett berendezései, két egészen apró kis falu, egy kemény kaptató és a szinte ismeretlen, de csodálatos kolostorromok Martonyi felett - élményekben gazdag az Országos Kéktúrán ez a rész is!

Éjjel a 100 éves vendégházban aludtunk, kicsi, de rendezett és viszonylag jól felszerelt szobában. A ház elejében egy tájház is működik, a József A. utca elején pedig az egyik parasztház kis tornya jelzi, hogy ott görög katolikus kápolna működik. 

20180812-06-Bodvaszilas-GorKatKapolna

Tovább

Jósvafőtől Bódvaszilasig

Hucul ménes, barlangok és víznyelők, Derenk tragikus története és a romjaiban is csodálatos Szádvár tették emlékezetessé ezt a szakaszt.

Ezúttal túratársam is akadt, Robi is elkísért. Odafelé utazva Szinpetrinél láttuk a buszból a domboldalban kőből kirakott szalamandrát is. A szálláshelyünk a buszmegállónál levő Garan Vendégházban volt. Semmi luxus, egyszerű szálláshely, de legalább nem is drága. Még az utolsó pillanatban beestünk a fogadóba is egy jó kis vacsorára - ajánlom a helyet, nagyon hangulatos. Jósvafőn kicsit ellustálkodtuk a reggelt, csak 8 után indultunk útnak.

20180810-15-Josvafo

Tovább

Putnoktól Aggtelekig

Havanna és Vérfarkas, mocsaras mohaszigeten önfeledt tapicskolás, a 800 éves templom, ahol Tompa Mihály is szolgált, és kilátás a szobából a sziklafalra - hihetetlen gazdag programokban ez a szakasz is, ne hagyd ki!

Putnokon a Havanna Panzióban szálltam meg - itt egy egyszerűbb étterem is működik. A szoba kissé dohos, és a szomszéd felől áthallásos volt, de egy éjszakára azért jól meg tudtam szállni itt. A város is Havannát idézi: ilyen lerobbantságot, ennyi üresen omladozó házat, betört ablaküveget még sehol nem láttam. A Gömör Áruház kereszteződésében van egy Coop élelmiszerbolt is, a bélyegző pedig a vasútállomáson. A Gömör Múzeumot (H-P: 8-16, Szo-V: zárva) és a Seress-házat (H-P: 8-16, Szo-V: zárva, eltérő időpont egyeztethető, tel: (48) 430-909) nem látogattam meg. Viszont a főutcához kapcsolódó sétálóutcás részen találtam egy nagyon jó kutat. Egy vérfarkas ül a tetején, és egy helyi legendát idéz meg a kút. Felirata szerint:

"Réges-régen egy félelmetes lény tartotta rettegésben a környékbeli embereket. Ez idő tájt egy asszony ebédet vitt urának a Hegyestetőre, aki állatait legeltette ott. Az erdő szélénél járt, amikor egy szőrös, farkasszerű lény támadt rá. Tépte, szaggatta ruháját és testét. A fenevad amilyen hirtelen megjelent, olyan gyorsan el is tűnt. A nő szaladt urához menedéket keresve, aki egy fa árnyékában aludt. Már ébresztette volna, amikor észrevette férje nyitott szájának fogai közt saját ruhájának foszlányait. Megdöbbent a felismeréstől, hogy párja a rettegett szakállas farkas. Kétségbeesésében és dühében felkapott egy nagyobb követ és azzal agyonütötte a férjét. A holttestet betakarta kövekkel, és elmesélte mindenkinek a szörnyű történetet. Putnokon az a hír járja azóta is, hogy aki a tragédia helyszínén jár, annak dobnia kell egy követ a sírra, különben megkísérti őt a szakállas farkas."

Tovább

Mályinkától Putnokig

Bélyegzés Sanyinál, újgazdag kertkapu, az ország egyik legszebb víztározója, csodás kilátás több sziklaszirtről is - nagyon szép egynapos túra tehető Mályinkától Putnokig.

Mályinkán reggel korán keltem, hogy ne a legnagyobb hőségben induljak az aszfaltútnak. Fél nyolc körül már elhaladtam az öreg harangláb mellett. Felette egy régi parasztház átalakítása zajlik, egy része már meg is nézhető (érdeklődni a Lillafüredi út 56. alatt lehet). A templom után mi más is jöhetne egy faluban, mint a kocsma - ott, Sanyinál kell bélyegezni. 

20180729-02-Malyinka-Templom

20180729-08-Malyinka-SanyiKocsma

Tovább

Bánkúttól Mályinkáig

Rövidebb, de így legalább gyerekkel is könnyen bejárható szakasz Bánkút síházától Mályinka kilátójáig.

Buszokkal, egri átszállással jutottam el Szilvásváradig. (Az egri buszállomás kerek épülete a 20. század második feléből az egyik legjobb közlekedési épület az országban, érdemes útba ejteni.) Szilvásváradon a vízesés felé indultam a hétvégi kiránduló hordákkal, de a felső parkolónál áttértem az onnan induló jelzésre. Annak a meredek emelkedőin értem fel Bánkútra. 

Frissítés: a Grand Tours - előzetes bejelentkezés alapján - buszokat indít hétköznapokon Miskolcról Bánkútra, csak a felfelé tartó irányban. 

20180728-02-Pillango

Akkor már délután négy óra is elmúlt, de nem aggódtam, mert csak egy rövid kéket terveztem erre a szombatra, Bánkúttól Mályinkáig. Egyrészt azért, mert a sárga és a kék együtt így is 16-17 km volt, másrészt azért, mert egy ismerősnél meg tudtam aludni Mályinkán. (Köszi, Ricsi! :-) )

20180728-04-SargaJelzesen

Tovább

Bélapátfalvától Bánkútig

A Bél-kő hatalmas sziklatömbjétől a Cserepes-kői barlang nomád szállásán át több sziklaszirt kilátópontjáig számos látnivalót kínál ez a szakasz - az OKT egyik legszebb fejezete!

Bélapátfalván a Villa Tópartban szálltunk meg - vasárnapra túratársam is akadt. Korán reggel nekiindultunk. (A szomszédos halas étterem bejáratánál is van egy kéktúra bélyegző, ha valaki a cementgyári vasútállomásnál kihagyta.)

20180721-01-GyariTonal

Először a kempingezők által előszeretettel használt mezők mellett vitt az aszfaltút. Az utolsó sátorhelyek után jobbra kitérve a csalános, gazos ösvényre, csak pár lépés kitérő a Lóczy-forrás - itt töltsd meg a vizes palackot!

Tovább

Szarvaskőtől Bélapátfalváig

Nem  is hosszú, így gyerekkel is simán bevállalható, az egykori vártól kápolnán és beomlott tetejű, romos gyermeküdülőn át az apátságig tartó, érdekes szakasz ez.

20180720-08-Szarvasko-Var

9:35-re értem vonattal Szarvaskőre. Az állomásépület oldalában, a sárga fal előtti kerítésen is van bélyegző, de a falu központjában, a kocsma-élelmiszerbolt kombinátban is van egy. (A vasútállomásnál kulcsosház is működik 22 fő férőhellyel. Info: Reményi László, (20) 358-5037, e-mail: remolaci@freemail.hu, www.mvte.hu) Azzal szemben, a zebra túloldalán egy kis vendéglő is működik, nagy beszédű konyhásnénivel.

20180720-10-Szarvasko-Varbol

Tovább

Siroktól Szarvaskőig

Vártól várig tartó, nem megerőltető séta ez a szakasz, közben szép sziklaképződményeket, aszfaltutat és sok-sok fiatal erdőt érintve. 

Éjjel a Vár Kempingben szálltam meg. A faház egyik oldalában volt az én szobám, a zuhanyzó-wc blokk külön épületben van. A szomszéd szobában tartózkodókkal szoros volt a szimbiózis - én is akkor ébredtem, amikor ők. 

Reggeli után neki is indultam a hegynek. A kemping pont a vár alatt van, így onnan is, de a vár alatti parkolóból is csodaszép a kilátás a várra:

20180715-02-Sirok-Var

Tovább

Sirok

Külön elnéztem Sirokra, mert a kéktúrán nem jutottam be a várba. Sziklafalak és pincerendszer, kiállítótérrel - érdemes rászánni egy órát!

Sirok Budapest felől egyszerűen megközelíthető (úgy 1 óra 45 perc a menetidő): az M3-asról Nagyfügednél kell átmenni a 3-as útra, majd északnak kell tartani a Kápolna - Tófalu - Aldebrő - Feldebrő - Verpelét - Tarnaszentmária útvonalon, és már meg is érkeztünk a Sirok előtti elágazásba, ahol jobbra térve hamar a házak közé érünk. (Útközben meg lehet állni a feldebrői és a tarnaszentmáriai régi templomoknál, ezek is nagyon érdekesek!) Sirokon belül pedig sárga alapon vár jelű táblák segítik az eligazodást.  A vár alatti parkolóban kell hagyni az autót. Itt a kapunál (souvenir bolt) belépve balra lesz a Vár Vendéglő, ha pedig egyenesen felsétálsz a betonozott úton, felérsz ahhoz az elágazáshoz, ahol a kék jelzés jobbra tér, a vár felé pedig balra kell tovább emelkedni. És már ott is vagy a vár kapujában.

A felvezető útról így néz ki a vár:

20180715-02-Sirok-Var

És itt ágazik el az út: a kövezett út visz fel a várhoz, az ösvény, amin álltam, pedig a kék jelzést kapta, és a Barát- és apáca sziklákhoz, valamint a Törökasztalhoz visz: 

20180715-05-Sirok-ElagazasVarnal

Tovább

Mátraházától Sirokig

Az ország legmagasabban fekvő kávézója, utána gyönyörű kilátás újra, és a hosszú út végén rád vár a siroki vár. Mi kell még a boldogsághoz?

Mátraházán az edzőtáborban aludtam, majd reggeliztem - pompás körülmények között. Innen a Kékestetőre vezető aszfaltúton indultam felfelé, egy idő után a szalagkorlát végénél balra kitérve a főre. A kék a sárga kereszttel indul, de utóbbi egy kilométer után kitér balra, a kék pedig a sípályán kaptat fel a tévétoronyhoz. 

20180714-05-Sipalya

Tovább

Mátraszentlászlótól Mátraházáig

Borús időben is sok a látnivaló a galyatetői kilátóból, alatta remek a turistaközpont, a vízválasztó gerincről pedig jó kilátás nyílik a parádsasvári kastélyra is.

20180708-37-NagyLapafo

A szállásom már Mátraszentimrére esett, de a három település annyira összeépült már, hogy a házak között sétálva szinte csak a táblákról derül ki, hogy most éppen Mátraszentlászlón, Mátraszentimrén vagy Mátraszentistvánon járunk-e. A szállásadó egyben a Kékes hegyimentő csapat tagja is, elég jól ismeri a környéket. 

Tovább

Nagybárkánytól Mátraszentlászlóig

Esős napon is lehet sokat túrázni - pláne, ha közben vulkáni láva emléke, remek források, szurdokvölgyek és barlang színesítik az utat.

Kora reggeli ébresztővel, gyors összepakolás után ezúttal autóval mentem le Nagybárkányig. Otthagytam az autómat pár napra. Nagybárkányban mászkáltam már kicsit az odaérkezéskor, így csak a forrásnál megtöltöttem a vizes palackomat, és indultam is tovább. Az utolsó házakat elhagyva füves fennsíkon vezetett fel, majd az aszfaltúthoz le az út. 

"A települések nevében megjelenő Bárkány nevet a kutatók szláv személynév eredetűnek tartják. Bárkányt 1220-ban említette először oklevél. A falu plébániáját már az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék is említette. Nagybárkányon keresztül halad az Országos Kéktúra útvonala, amely - főként nyaranta - igen sok turistát vonz. A környező erdők nagyvadban gazdagok, kedvelt vadászterületek. A falu közelében levő Nádas-tó (más néven Feneketlen-tó) és a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben lévő tőzegképző mohás értékes természetvédelmi terület." (Idézet a helyi információs tábláról. Még több információ helyben!)

20180707-02-NagybarkanyFelett

20180707-03-NagybarkanyUtan-ParasIdoben

Tovább

Hollókőtől Nagybárkányig

Hangya szövetkezeti bolt felirat a faluban, kilátás a Tepke kilátójából, fa matuzsálemek, és a Mária-kút hideg vize tették emlékezetessé ezt a napot.

Hollókőn kirúgtam a hámból, és a tavalyról bennragadt pénzemet a Castellum Hotelben (www.hotelholloko.hu) égettem el. Talán még egyszer sem szálltam meg medencés szállodában a kéktúrázásaim alatt. Persze ezen kívül is van egy csomó szálláshely errefelé. Másnap reggel hat óra körül már ébren voltam, hét óra után pár perccel már reggelizni is bekönyörögtem magam (fél nyolctól van amúgy reggeli), így fél nyolckor már a Hollókő feletti régi szabadtéri színpad, majd a vár reggeli képében gyönyörködtem, meg a hibás táblán bosszankodtam.

20180704-03-Holloko-Var

Innen először egy széles földúton indultam tovább, majd kiértem egy jókora tisztásra. Itt eltűntek a jelzések, de a térkép alapján sikerült eligazodnom. Az elágazásnál vagy balra kitérsz a füves útra, és "átlóban", egy fasor mellett is elhaladva érsz le, vagy itt még egyenesben maradsz, és leérve fordulsz balra. Ahol a két út újra összeér, ott lesz már jelzés is. A lényeg a balra kanyarodás, a réten végig átgyalogolás. A rét aljában egy fej méretű jelzés kárpótolt a hiányért :-)

20180704-07-KekJelzes

Tovább

Cserhátsuránytól Hollókőig

Cserhátsurány jobb sorsra érdemes épületeitől Nógrádsipek szép faluközpontján át Hollókő váráig sokféle látnivalót tartogatott ez a szakasz is.

Már előző nap lementem Cserhátsurányba. Tulajdonképpen a bélyegzőhelyen aludtam, ugyanis a Flamingóban van egy kis presszó elöl, meg három kiadó szoba hátul. Így egy kicsit körül tudtam sétálni Surányban. Sajnos a fenti nagy templomot csak kívülről láttam, pedig ez valóban egyedi. A korábbi, kisebb templomot úgy bővítették ki az 1930-as években Lux Kálmán vezetésével, hogy a korábbi főhajó közepére merőlegesen épült egy új főhajó. Így viszont most a templomtorony az oldalhajó végében van. 

20180703-01-Cserhatsurany-Templom

20180702-02-Cserhatsurany-Templom

Tovább

Becskétől Cserhátsurányig

Buddhista sztúpa, egy felhagyott bánya, és csodás kilátás Szandavár romjairól - van bőven látnivaló ezen a szakaszon is!

Reggel korán felkeltem, hogy a túrázás után maradjon időm a hazautazásra is. A 6:41-es busszal átmentem Bercelről Becskére. Felmentem a sztupához körülnézni - én voltam ott egyedül. 

"Becske fontos szerepet tölt be a magyarországi Gyémánt Út buddhizmusban: országos elvonulási központ és a nagy nyári kurzus helyszíne. A központ 1998 óta folyamatosan változott, felődött és épült. Minden évben meditációs kurzusnak, beavatásoknak ad otthont. (...) Az évek során sikerült olyan körülményeket teremteni, amelyek lehetővé teszik akár több ezer fős nyári kurzusok megrendezését is. Ez midig az év legnagyobb és legizgalmasabb hazai eseménye, Láma Ole Nydahl európai programjának egyik fontos állomása. A közel 50 hektáros terület a Gyémánt Út buddhista központok szíve. Az aktivitás elsősorban a hétvégékre jellemző: meditációs programok és munkával töltött hétvégék váltják egymást. Bármilyen eseményről legyen szó, a résztvevők az ország különböző városaiból érkeznek, ezért sok magyar gyakorló sajátjának tekinti ezt a helyet. (...)" (Részletek a helyi információs tábláról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

Tovább
süti beállítások módosítása