Fantasztikus kilátás a Balatonra, fosókaszilvázás a nyárban, egy rózsaszín csillámpóni és egy korláton ülő királykisasszony - szürrealista szépségideál képe rajzolódott ki előttünk a Vállus-Tapolca szakaszon. És még Tapolcát is megnéztük, barlanggal és Y-házakkal.
Mint az előző poszt végén említettem, a jobb térdem fájni kezdett a múltkori túrázás végén, így meg kellett szakítanom a túrázást Vállus faluban. Így innen folytatódott a túrázás egy pihenő után. Ezúttal egy barátom is elkísért, így ketten sétáltuk végig ezt a szakaszt, és a következőt is.
Tapolcáról egy reggeli busszal mentünk át Vállusra, ahol a csinos kis buszmegállót már ismerősként köszönthettem. Innen a falu kis utcáin át indult a jelzés. Az utolsó házak után, a temető mellett még egy szántóföld jött, aztán hamarosan bevettük magunkat az erdőbe. Itt figyelni kell a jelzést, mert vannak elágazások! Az erdő végén kiérünk egy hétvégi házas, pincés, szőlős területre. Az autóút keresztezésénél balra pillantva a megyehatár tábláját pillanthatjuk meg, jobbra annak a busznak az egyik megállója van, amelyikkel reggel átjöttünk Tapolcáról. Később találtunk egy hatalmas bokrot utunk mentén - én ezt a gyümölcsöt úgy ismerem, hogy "fosókaszilva" :-)
Még pár száz méter emelkedés, és már fel is értünk a dombtetőre, ahol érdemes a fák között egy pár lépést kitérni jobbra. Itt egy nemzeti színűre festett, és elég lehetetlenre szabott padon leülhetünk enni-inni, miközben a környék fantasztikus panorámája tárul elénk! Balra a Szent György-hegy, tőle jobbra Szigliget emelkedői, a háttérben a Balaton tűnik fel:
Balra nézve a Csákány-tető dombja (285 m), tövében a sárga falú Mária-kápolna látszik. A mögötte húzódó falu Lesenceistvánd, tőle jobbra Lesencetomaj látszik. A háttérben Tapolca városa bukkan fel. A panoráma jobb oldalán a Balaton felé a Szent György-hegy a legnagyobb, tőle jobbra a második "dudor" tetején a szigligeti vár egy része vehető ki a távolban. A kisebb domboktól jobbra a Balatonra nyílik remek kilátás.
Innen lefelé folytatódik az út, a szőlőhegyen, sok házikó, pince között. Idővel előttünk egy új kéktúrás tábla jelzi a jobbkanyart, előre a piros jelzés indul. Pár száz méterrel később balra egy diófán kék háromszög jel bukkan fel. Itt felmásztunk, de csak sűrű gaz van feljebb, a jelzés már járhatatlan és megtalálhatatlan, nem érdemes felmenni. Inkább menjünk tovább a szőlők között. Az út egy része kővel szórt, egy része aszfaltozott. Egy jobbra lekanyarodás után bal kéz felől felbukkan a Máté-kút, feljebb a kútházzal, paddal, lentebb egy fedett kút oldalában kifolyóval.
Itt kb. 270 méterrel vagyunk a tengerszint felett. A viszonylag magas elhelyezkedés mutatja, hogy errefelé felszálló jellegű vízerekkel sűrűn átszőtt a hegyoldal. Bár vízhozama csupán 1,8-2 liter/perc (néhány évtizede még sokkal több volt), vize iható és tiszta.
Itt érdemes vizet vételezni a túra hátralevő részére, mert lesz még séta aszfalton.
Ezután már hamar leérünk Lesenceistvándra, közben néhány keresztet érintve. A faluba beérve csodáljuk meg ennek a kerítésnek a csodálatos, négy színnel gazdagított festését :-) majd egy nagyobb kereszteződéshez érve megtekinthetjük az egyik újabb kéktúrás tablót is. Megtalálod rajta a hibát?
Ebben a kereszteződésben találjuk a sarki kocsmát is, a homlokzatra kitett kis kéktúrás jelvényt formázó tábla jelzi, hogy itt tudunk bélyegezni a füzetbe. A kihelyezett tábla szerint borzasztó összevissza vannak nyitva (H: 6-8, majd 11-23, K: 6-14, majd 16-23, Sze-Cs-P: 6-8, majd 11-23, Szo: 7-03, V: 7-22 óráig), ezért ha zárva találod őket, próbáld meg elérni Tar-Lukács Mariannát a (30) 603-1640-es számon - ez a szám van kiírva a nyitvatartás tábláján. Érdemes megnézni a bélyegző környezetét is. Figyeljük meg a műantik telefon, a művirág és a rózsaszín csillámpóni figura alkotta ensemble esztétikáját! Kaja itt nem nagyon van, de a sör és az üdítő hideg.
A falu elején ránk köszönt egy fickó, és megkérdezte, hogy vonattal jöttünk-e tegnap. Mondtuk, hogy igen. Erre ő: "Én voltam a kalauzuk!" Kiderült, hogy ő is kéktúrázik, már csak 15 napi túrázás van hátra neki. Kicsi a világ, gondoltuk. Azt is elmesélte, hogy azért kell Tapolca előtt az autóút mentén gyalogolni, mert tőle északra katonai lőtér és laktanya volt, délre meg ma is ott van a kis reptér, így aztán csak az út mentén engedték elvezetni a túra útvonalát. De mostanában már agyalnak rajta, hogy hogy lehetne északra feljebb vinni a jelzést, szóval itt talán lesz valami ésszerű módosítás a jövőben.
Lesenceistvándon még nézzük meg a templom melletti keresztet - ilyen piros szájú Jézus tán az országban sincs több.
A falu után rögvest át is érünk Lesencetomajra. Ezt a jelzés éppen csak érinti, mi itt tettünk egy kis kitérőt és betértünk a faluba a főutcán. Eddig a házig érdemes elsétálni:
Nem csak a homlokzata érdekes az 1830-ra datált háznak, de a kútháza is, amelyen ott virít az "1913 Kalligáró A. Czementgyára Tapolcza" felirat. Mi még mentünk beljebb is, de az egykori kastély sajnos már nem látogatható egyáltalán, úgyhogy csak a jó magasra felszökő kerítésen át csináltam egy fotót, aztán mentünk is vissza a K jelzésre.
Lesencetomajt elhagyva hamarosan egy nagy kereszteződéshez érünk, itt egyenesen átkelünk (óvatosan, nagy a forgalom!). Ezután érdemes legalább arra a pár száz méterre nem az aszfaltúton, hanem a vele párhuzamosan futó kis úton menni a házak előtt. Aztán úgyis visszatérünk az aszfaltútra, és így kutyagolunk tovább. Balra némi kis víz is csörgedezik, és egy kis kereszteződés is jön utána buszmegállóval. Még tovább sétálva balra már feltűnnek a lőtér építményei, majd a vasút keresztezése után már ipari táj jön, elég lepusztult állapotban. A korábban erősebb katonai jelenlét jele a honvéd művház előtti katonaszobor is. Innen már legalább van egy kerékpárút, amin mehetünk beljebb Tapolcára. A városba beérve térjünk ki jobbra a vasútállomás felé, ott van a bélyegző. A vasútállomás előtti körforgalomból a centrum felé menjünk tovább - a temető a bal kezünk felé esik így, a temető után pedig van egy étterem, a La Pergola pizzéria (Árpád út 1.), ahol a kerthelyiségben leülhetünk enni-inni egy jót.
Mivel elég jó időben visszaértünk a városba, még volt időnk városnézésre is. A főutcán, nem messze a Malom-tóhoz vezető átjárótól, egy korláton ülő királylány szobor tűnik fel. Ha budapestieknek erős déja-vu érzése támad, az nem a véletlen műve. Marton László 1990-es "Kiskirálylány" szobra ugyanis a Vigadó téren is látható. A szobrász saját kislányáról formázta meg az alakot. A tapolcai másodpéldányról még sokan tudnak, arról azonban már nagyon kevesen, hogy még egy harmadik példányt is felállítottak belőle - Marton japán "turnéja" alkalmából Tokióban, az Ikebukuro Metropolitan Art Space Center-ben. (Az eredeti kisplasztika, amiből később a szobor készült, a Nemzeti Galériában található.)
A forró időre való tekintettel valami hűvösebb helyre vágytunk, így elmentünk a barlangba csónakázni. Tapolca talán legismertebb látnivalója a Tavasbarlang, egy kiterjedt barlangrendszer egyik eleme csupán. A Malom-tónál forrásokat találunk, ez a víz összeköttetésben áll a Tavasbarlanggal, az a barlang pedig egy rendszert alkot a Kórház-barlanggal és a Berger Károly-barlanggal. Szabadon látogatni a Tavasbarlangot lehet, amelyhez ma már komoly látogatóközpont is csatlakozik. Hétvégén különösen sok a vendég, de viszonylag jól felkészültek erre. Csak az elején kellett várni, a túra indulásáig, utána a csoportot már meglehetősen tempósan végigkergették a kiállítási anyagon, ami a földtani múlttól a barlangrendszer ismertetésén át tart, és egy 3D-s vetítéssel végződik. Ezután már egyénileg lehet továbbsétálni.
"A város alatt, mindössze 15-20 m mélyen egy 5 km hosszú rendszer járatai szövik át a miocén mészkő rétegeit. Ennek tagja a 3,3 km hosszú Tapolcai-tavasbarlang, melynek nagy részét karsztvíz tölti ki. A barlangot 1903-ban, kútásás közben fedezték fel, és a feltárásoknak köszönhetően 1937-től már körutat megtéve csónakázhattak is benne a látogatók. Különleges keletkezésének és egyedi formakincsének köszönhetően már 1942-ben védetté nyilvánították, majd 1982-től fokozott védelem alá helyezték. Az ide áramló hideg karsztvíz és a mélyből feltörő meleg víz összekeveredve oldják a mészkövet. Kezdetben keskeny járatok, majd kisebb-nagyobb gömbfülkék alakultak ki, melyek igen hosszú idő alatt termekké, folyosókká szélesedtek. A több méter vastag vízzáró agyagos zóna miatt cseppkövet nem találunk a barlangban, csak a barlangi levegőből kivált meszes képződmények (borsókő, aragonit) fordulnak elő néhol. A zárt terekbe nem juthatnak be a denevérek, ezért a legnagyobb gerinces élőlény az alig tíz centiméteres hal, a fürge cselle, amely a Malom-tó felől juthat be a járatokba. A télen-nyáron 20 C hőmérsékletű, csaknem 100%-os páratartalmú, Ca-ionokban gazdag barlangi levegőt a közelben - az e barlanggal szerves egységet képező, városi kórház alatti járatokban - légúti betegségek gyógyítására használják." (Részlet a nemzeti park ismertető táblájáról)
A lépcsőn leérve a barlang néhány száraz termét nézhetjük meg, majd rövid sorban állás után be is ülhetünk egy evezős fémbilibe, és irány a barlang. Evezés közben inkább figyeljük a környezetet, ne fotózzunk. Egyrészt úgysem lesznek használhatóak a képek, másrészt a fotózásra figyelve lemaradsz a program lényegéről, harmadrészt legalább tizenötször fogod bevágni egy-egy sziklába a fejed. Szóval: csak nézz és evezz!
A barlangrendszert egyébként ma is kutatják, 2010-ben fedezték fel itt az ország legnagyobb barlangi tavait, megdöntve a korábbi csúcstartó Molnár János-barlang (Budán, a Lukács-fürdővel szemben nyíló barlang) méretét.
Mivel kifejezetten érdekel a második világháború utáni építészet, kikönyörögtem, hogy ha már itt vagyunk pár száz méterre tőle, menjünk már ki az Y-házakhoz is. A város szélén felépült lakótelep a házak alakjairól volt országos ismert valamikor. A hivatalosan Bauxittelepi lakótelepnek hívott területen 9 ilyen házat építettek fel 1972-1986 között a Zala megyei ÁÉV kivitelezésében. A 3x36 lakásos épületek tanulmány- és programterveit Kiss Tamás készítette. Mindegyik épületnek három ága van, a közlekedő mag pedig a középső csomópontban kapott helyet. Felfelé egyre keskenyednek a házak, így bizonyos emeleteken a szélső lakások mellett jókora teraszok találhatók. Ezek kihasználatlansága ugyanúgy csalódást keltő, mint a lakók "mi mind egyéniségek vagyunk" stílusú barmolásai az egyetlen lakásra korlátozódó homlokzati vakolások, nyílászáró cserék kapcsán. Egy alapos felújítás során a teraszokat be lehetne lakni, a folyosói üvegtáblákat növények felfuttatására alkalmas rácsokra cserélni, a falakat hőszigetelni, a nyílászárókat egységesen cserélni - és akkor egy ország "járhatna a csodájára" a házaknak mai siralmas állapotuk helyett. Az eredeti épületek kifejezetten izgalmasak lakótelep kategóriában, csak az állapotuk és ezek a belebarmolások ne lennének. Zöldfelületből sincs hiány a házak között, és egy ekkora méretű településen a városközpont is pár perc alatt elérhető biciklivel is.
Az Y-házaktól délnek tartva hamar kiérhetünk ahhoz a területhez, ahogy egy blokkban van Tesco, Aldi, benzinkút, itt be tudunk vásárolni a további túrázáshoz. A főtéren és a Malom-tó körül is van egy csomó vendéglátóhely, ezekből is lehet válogatni. (Ha tudsz jó helyet, írd meg kommentben!) A szállásunk a Varjú Fogadó volt. A szállás maga szuper jó volt, a személyzet tündéri, a szobák tiszták, az étkező kifejezetten elegáns, a tévé hatalmas, a Malom-tó egy köpésre van. Egyetlen hátránya, hogy nagyon közel fekszik a katolikus templomhoz, így ha tetszik, ha nem, a harangozást egészen közelről fogod hallgatni.
A Malom-tó partján még este is nagy élet van, sokan járnak le ide a helyiek közül is fagyizni, sörözni, vagy akár egy esküvői partit megtartani. Mi a képen szemben látható stégen ültünk le megkóstolni a környék fehér borait. Aztán másnap a malomkeréknél induló patak mentén, néhány éve nagyon klasszul kiépített sétányon át hagytuk el Tapolcát - de ez már a következő nap története...
(Ezt a túraszakaszt 2016. július 9-én jártuk be. Ha azóta változás történt valamiben, kérlek, írd meg kommentben!)
