Tapolca után az Országos Kéktúra egyik legszebb ágát jártuk be, a Szent György-hegy bazaltoszlopaitól és csodás fehérboraitól a Szigligeti várból nyíló csodás panorámáig. A Balaton felett is van élet, ha arra jársz, ne hagyd ki!

Tapolcát az előző nap délutánján már bejártuk (lásd itt), így másnap reggel a szállás elhagyása előtt már csak a szomszédos katolikus templomba ugrottam be egy-két fotóra a Malom-tó felett. 

A tó végében, a malomkeréknél van a tó kijárata, az innen induló patak mentén szépen rendezett sétányt alakítottak ki. Ezen sétáltunk le, amíg az aljánál ki nem értünk egy minden történelmi nyavalyánk emlékére kialakított parkhoz. A kék túra valamiért egy utcával beljebb halad, nem értem, hogy miért, érdemes lenne erre a kis tisztásra elhozni, innen egy kis piszkos utcácska úgyis visszavisz.

Egy nagyobb kereszteződésben átkeltünk a 77-es főúton (vigyázzunk, nagy a forgalom!), és elhagytuk a várost. Délnek tartottunk egy kis forgalmú autóút mentén. Úgy egy kilométer után elértük a vasúti síneket, majd hamarosan jobbra egy mezőgazdasági telep (Paptelep) tűnt fel. Ezt elhagyva, a vicces nevű "Tapolca, Ürgelyuk" buszmegállónál kell jobbra letérni az autóútról. Szőlők közé értünk, ahol pár lépés után Y alakban kettévált az út. Válasszuk a jobb oldali ágát, ami enyhe emelkedéssel indul. Idővel az út balra rákanyarodik a Szent György-hegyre. A meredekebb részen már lépcsőket is beiktattak itt-ott, de főleg egy régen leaszfaltozott úton kell felmenni - egy idő után a K mellé a P jelzés is becsatlakozik. Érdemes egy-egy nyiladéknál visszanézni, felfelé haladva egyre szebb a kilátás Tapolca felé! Vízforrást is érintettünk a hegyen, a Bogdán-kutat, de ottjártunkkor ebből egy csepp víz sem folyt, kiapadt a kútház is.

A kút felett hamarosan elértünk az egykori kulcsosházhoz - úgy tűnik, jelenleg nincs használatban, ott jártunkkor legalább is minden zárva volt. Az egyik ablakban van a bélyegző, ne hagyjuk ki a bélyegzést! Körbejárva a házat, hátul van egy jópofa, kőből faragott ülőhely, a verandáról pedig egy ponton még van egy kis kilátás is. (Ne aggódjunk, feljebb lesz még ennél sokkal jobb kilátópont is.) Itt érdemes leülni egy 10 perces pihenőre. 

Ezután meredeken emelkedik tovább az út, itt érjük el a hegy bazaltsziklás rétegét. Szerencsére a meredekebb részeken lépcsőket vájtak a sziklába, így nem olyan durva a felkapaszkodás. Hatalmas sziklatömbök közé érünk fel, tényleg nagyon szép és érdekes ez a szakasz.

Fentebb nyílik egy kis keskeny ösvény jobbra, ami egy összekötő a kék és a piros jelzés között. Ezt a rövid kis kitérőt - amit a térkép is jelez, de nincs jelöléssel ellátva - mindenképpen tegyük meg, mert csak 50-100 métert kell kitérni, hogy kiérjünk a bazaltoszlopok tetejéhez, ahol a kopár fennsíkról fantasztikus panoráma tárul elénk! Balra visszanézhetjük, hogy merről is jöttünk el idáig Tapolcáról. A távolban az Y-házakról könnyen beazonosítható a város. Közelebb a Papmajor telepe látszik, és persze alattunk a hegy tövében a sok szőlőskert, amik között felkaptattunk idáig. 

Jobbra nézve a bazaltorgonák teteje látszik, távolabb Kisapáti házaival.

Kilátás Tapolca irányába

Kilátás kelet felé, előttünk Kisapáti

A kitérő után visszatértünk a K jelzésre, majd kicsivel feljebb, a csodálatos nevű építmény, a Kasza Béla Esőbeálló következett. Ha ezt Tarlós István meglátja, az összes budapesti buszmegállót egyenként átnevezteti :-) Itt ismét kitértünk a jelzésünkről, hogy a kék háromszög jelzésen felmenjünk a hegy legtetejére. Először pár padhoz érkeztünk fel, de innen még jobbra tovább emelkedik az út a kopár hegytetőn. A legmagasabb pontról fantasztikus panoráma mutatja meg, hogy mi áll még előttünk a túrán a következő szakaszon:

Balra Nemesgulács, felette a Gulács (393 m), jobbra Badacsony hegye (438 m), amelynek tövében jobbra lent Badacsonytördemic házai láthatók. Az OKT mindkét hegyet érinti majd egy következő szakaszon.

Kicsit jobbra pedig a nyárfasorral kijelölt út mentén kell majd továbbmenni Szigliget vára felé - utóbbi innen már sokkal jobban kivehető:

Kilátás a Szent-György hegy csúcsáról a szigligeti vár irányába

Ha a hegycsúcson már eleget nézelődtünk, és fotóztunk pillangókat is, ereszkedjünk vissza, az esőbeállónál visszaérve a K jelzésre.

Az út először meredekebben, majd a szőlők közé érve már finomabban lejt. Ez a rész egészen jól jelölve van, nem tévedtünk el egyszer sem. Csak ott kell egy kicsit figyelni, ahol egy kereszteződésben először balra, majd jobbra fordul az út - innen már a sárga jelzés is becsatlakozik. A napsütötte déli oldal a Balaton felett olyan jó benapozású, hogy még a füge is simán megterem.

A K, a P és a S jelzés együtt éri el az Oroszlánfejű-kutat, ami - ki nem találnád - arról kapta a nevét, hogy a kifolyója oroszlán fejét formázza. Itt végre találtunk friss vizet, nagyon jólesett már. 

Alig száz méterrel sétáltunk arrébb, és elértünk a következő állomáshoz. Csodálkozva néztem fel - most vagyunk a térképünk borítóján! A 2016-os Cartographia "Kéktúra II." térképen ugyanis ez a hely, a Lengyel-kápolna látható. Azóta annyi változott, hogy egy kiszáradt fát kivágtak:

A kápolna a nemesgulácsi plébánia területéhez tartozik, az illetékes személy az ottani plébános. (Nemesgulács, József Attila utca 54. Tel: (87) 433-274, (20) 344-5309. Ha időközben változott valamelyik adat, írd meg kommentben!) A kápolna talán már nem lesz sokáig látható, két és fél évszázados fa berendezését ugyanis soha nem újították fel érdemben, manapság pedig rovarok pusztítják...

Tovább ereszkedve a hegyről, a barátom lelkes telefonálásokba bonyolódott egy ismerősével, hogy mit ajánl a hegyen, hol érdemes borkóstolót tartani. Ezen ajánlás szerint kötöttünk ki a Szászi Birtok borvendéglőjében. A Lengyel-kápolna után autóval is járható úton vezet a K és a P jelzés együtt, majd egy helyen elhagyja az utat, és lefelé kanyarodik. Itt kell kb. 20 métert továbbmenni, elhagyva a jelzést, és már ott is vagyunk. A fedett teraszon lehet normális áron étkezni is, és persze ha már a Szent György-hegyen voltunk, egy-két fröccsöt meg is ittunk. Én fotóztam a teraszról nyíló kilátást is a borospoháron keresztül, ettem valami padlizsános izét. A szomszédos épületben van egy hangulatos kis borszaküzletük is, itt egy palackkal vettem is a borukból, de azt nem tudom megmondani, hogy milyen az a bor, mert itthon apukám megitta :-( A kaja mellé kapott bor viszont nagyon kellemes volt.

Jó is volt, hogy rákészültünk, mert ezután egy tűző napon sétálós szakasz következett. A hegyről leérve, egy kereszttől kezdve az autóút mentén kell kutyagolni, majd a 71-es balatoni főútvonalat elérve átkelni az úton, és a kerékpárúton jobbra kanyarodni. A piros jelzés itt elhagy minket, mi pedig menjünk a kerékpárúton Szigliget felé. Még viszonylag fiatal a fasor a kerékpárút és a 71-es út között, úgyhogy kaptunk a napsütésből bőven itt is. Amikor már majdnem elérjük a Cifra-major és a paprikáról elnevezett vendéglátóipari egység épületeit, egy fa oszlopnál kiérünk ahhoz a kereszteződéshez, ahol balra hegynek fel kell indulni. Nem is kell sokat emelkedni, hogy elérjük Szigliget legelejét, majd ismét balra kanyarodva egy felfelé vivő, elég gyatra minőségű út visz tovább a vár felé. Felérve autóparkoló lesz jobbra, balra pedig felsétálhatunk egy kis templom elé. A templom előtti teraszos placcon van egy információs tábla, ezen találjuk a bélyegzőt - ne felejtsünk el bélyegezni! A szomszédos régi házban van étterem is, de mi ezt kihagytuk. 

Innen tovább kaptatva felfelé hamarosan elérünk a vár bejáratához. (Annyira ne örüljünk még, majd meglátjuk, hogy a váron belül mennyit kell még felfelé menni!) Az első, lenti placcon szabadtéri színpadot tákoltak, mögötte egy kis kiállítást rendeztek be. Odabent egy kicsit hűvösebb van, egy pár lépcsőn felmászva pedig csodálatos panoráma nyílik a Szent György-hegyre. 

Kilátás a szigligeti vár aljából a 71-es út és a Szent György-hegy irányába

"A mocsarakból kiemelkedő bazaltcsúcs tetején az 1260-as évek elején épült az első vár, melynek magját a régészeti kutatások szerint a legmagasabb ponton át két erős torony alkotta. Első jelentős birtokosa, IV. Béla király eladományozta a Mórichidai családnak, tőlük a Kőszegiek foglalták el, majd ismét az uralkodó, Károly Róbert hatalmát szolgálta. 1344-től visszakapták a Mórichidaiak, akik székhelyükké tették. Nekik köszönhető az erősség nagyszabású kiépítése, így az alsóvár emelése is. 1445 és 1521 között a korszak egyik legjelentősebb főúri családja, az Újlakiak számos erősségének egyike volt. Ezután közel két évszázadig a Tóti Lengyel család birtokolta. Az 1530-as években rövid ideig Török Bálint kezén volt, ekkor embere, Martonfalvay Imre nagy ágyúrondella emelésével igyekezett fokozni védhetőségét. Hamarosan a törökellenes végvárvonal részévé vált, az erődítés költségeit és a katonák ellátását ekkor már részben a királyi kamara fizette. Elsősorban kiváló stratégiai helyzetének köszönhető, hogy az oszmánok sohasem tudták elfoglalni. A 17. század végén már elveszítette katonai jelentőségét. 1697-ben villámcsapás érte, majd 1702-ben lerombolását határozta el az uralkodó. Birtokosai a várhegy lábánál építették fel kúriájukat." (Idézet a várban található egyik információs tábláról)

A vár felfedezése innen teraszról teraszra, szintről szintre felfelé történik. A Tóti Lengyel Kapu a Tóti-Lengyel családnak állít emléket, akik 1526-ban királyi adományként kapták meg a várat, és megszakításokkal ugyan, de lényegében végig a vár urai maradtak. A kapu fölött 1638-ban elhelyezett családi címer ma a falu kúriájának kapujába van beépítve. 

A Martonfalvay rondellát az 1530-as években építették kisebb ágyúk elhelyezésére. Építőmestere Martonfalvay Imre deák, Török Bálint várnagya volt.

Ez a faltömb a vár egyik legrégebbi tornyának maradványa. A tornyot lőpor és fegyverek tárolására használták. Feltételezik, hogy villámcsapás miatt robbant fel, valamikor 1690 és 1700 között. Ezzel indult meg a vár lassú végromlása.

Feltételezések szerint itt lehetett a vár kápolnája, amelyet a bencések építettek 1260-62 között. 2010-ben, a vár alapításának 750. évfordulóján a birtokot adományozó IV. Béla királynak és a pannonhalmi bencéseknek állítottak itt emléket.

A vár tetejére felérve remek kilátás nyílik Szigliget és a Balaton irányába, valamint Badacsony felé is, amerre a kéktúra is folytatódik. Itt már megint jól kitikkadtunk a tűző napon, így hamarosan elindultunk lefelé. A belépőjegyen is jól látható, hogy az emelkedős rész közepénél indul egy lépcsősor lefelé, ami sok lépcsőn, de közvetlen levágással levisz a bejárati kapuhoz, így a szabadtéri színpad felé már nem kellett kerülni. Így gyorsabban tudtuk elhagyni a várat. Lementünk a hegyről, és a zegzugos ófalusi utcácskákon át leértünk ahhoz a kereszteződéshez, ahol több út is összefut a jelenleg bezárt arborétum bejáratának közelében. Itt fagyiztunk, sütiztünk egyet, a nagy pohár tejeskávé új életet lehelt belém. 

Továbbindulva még beültünk egy kicsit az Eszterházy-pincébe is. Itt egy akkora pincerendszert találunk, hogy simán fogadnak száz fős csoportokat is. Jólesett a pince hűvösében inni egy fröccsöt, de itt már nem időztünk sokat - a korábban kinézett vonatot már így is lekéstük :-)

Szigliget alsó végénél, a lejtő aljánál érdemes volt még egy rövid kitérőt tenni, egy pár lépésre van csak ugyanis az avasi rom:

Az avasi rom a Szigligettől különvált Újfalu egykori plébániatemploma. Feltehetően az Atyusz-nemzetség, esetleg a pannonhalmi bencések építhették a XIII. században. Titulusa (védőszentje) ismeretlen. Középkori írott említését nem ismerjük. 1544-1550 között pusztították el a törökök. Római kori kőépület alapfalainak felhasználásával épült, egyetlen hajóval, egyenes szentélyzáródással. A XIII. század végén nyugati oldalán kőgúlás, alul négyzetes, feljebb többszögletű toronnyal, a XIV-XV. században É-i oldalán kápolnával és csontházzal (ossarium) bővítették. Belsejébe és köréje temetkezett a falu népe. Kutatását és helyreállítását 1958-59-ben az Országos Műemléki Felügyelőség végezte el (Kozák Károly régész, Sedlmayr János és Koppány Tibor építészmérnökök). (Az idézet a romnál kihelyezett információs tábláról származik.)

Ezután már az autóutak mentén kanyarog a K jelzés is, nehéz eltéveszteni az utat. Ahogy haladtunk előre, egyre nőtt előttünk a következő megmásznivaló, a Badacsony tömege. Az út végén már meg is pillantjuk a szép hosszú nevű Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomás tábláját, majd balra az épületét is. Az állomáson nem működött pénztár ottjártunkkor, de bent, a pénztárcsarnokban van a bélyegző. Ne felejtsünk el bélyegezni! Ha maradt még időnk a vonat indulásáig, akkor nézzük meg az állomás falán elhelyezett emléktáblát, melynek szövege: "AZ ORSZÁGOS KÉK-TÚRA- ÉS A VASÚT-VONAL TALÁLKOZÁSÁNÁL EZZEL A TÁBLÁVAL EMLÉKEZÜNK ARRA, HOGY A VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓK 1953-BAN - 25 ÉVE - HIRDETTÉK MEG EZT AZ ORSZÁGJÁRÓ MOZGALMAT // ÁLLÍTOTTÁK 1978 VI. 1 ÉN A XXV-IK VASUTAS TERMÉSZETJÁRÓ TALÁLKOZÓ RÉSZTVEVŐI ÉS A VASUTAS SZAKSZERVEZET", aztán keressük meg a kötőjelekkel kapcsolatos helyesírási hibákat :-) 

Innen vonattal indultunk haza, de már csak 6 óra után, így aztán éjfél után keveredtem ágyba. Dög fáradtan, de mosolyogva aludtam el - csodálatos látványokkal lettem két nap alatt gazdagabb.

(Ezt a túraszakaszt 2016. július 10-én jártuk be. Amennyiben azóta változott valami, kérlek, jelezd kommentben! Köszönöm!)