Jó, jó, az Országos Kék Túra az Irott-kőtől indul. De valahogy odáig el kellett jutnom Budapestről. Ez a beszámoló erről a részről szól.

A 0. nap: érkezés Kőszegre

Budapestről vonattal utaztam le Kőszegre. Kelenföldön kalandosan indult a délután: addig fotózgattam a kelenföldi metróállomást és pályaudvart, hogy kis híján lekéstem a vonatot. Szerencsére két perccel az indulás előtt felszálltam. Aztán a kalauz úgy Tatabánya környékén közölte, hogy sikeresen elértem egy másik vonatot... C'est la vie, szerencsére nem büntetett meg, amit ezúton is nagyon köszönök neki. Abban is szerencsém volt, hogy a vonat jó irányba ment. Győr vasútállomáson sikeres korrekciót hajtottam végre. A következő vonaton, Szombathely felé összefutottam két szírrel, akik Ausztriába vágytak eljutni, családegyesítési célból. Sajnos az ő jegyük Győrtől Hegyeshalomig szólt, a vonat viszont Szombathely felé tartott. Ezt sikerült is angolul megbeszélnem velük, így nagyon nem is csodálkoztak, amikor nem sokkal később leszállították őket a vonatról. Szombathelytől már egy kis pattogós személyvonat vitt el Kőszegig, aztán a szállás felé vettem az irányt, kihagyva a vasútállomás melletti Tescót, ahol még lehet kaját bevásárolni.

Érkezés Kőszegre

Szállásul a város óvárosi részén, a vár közelében található Pont Vendégházat választottam - persze ezen kívül is van bőven szállás a városban.  

Az ellátás remek volt, a "házi néni" nagyon kedves, reggelire saját sütésű kenyeret és valódi kávét kaptam, a szoba pedig remek történelmi hangulatú volt: antik bútorok, vaskos falak, alacsony "fejet hajtós" ajtó a szobánál - csak egyszer vertem bele a fejem :-) -, és a műemléki védelem miatt a szobánál úgy kétszer nagyobb fürdőszoba. Külön élmény volt a kis képernyős, még képcsöves tévé, amelynek a képernyője az alsó 2 centit leszámítva lilában úszott. Így a tévéreklám előtt egy lila fejű bemondónő ismertette a közeljövőt, majd a reklám alatt megismerkedtem 4-5 új falfestékkel, amelyek között csak lila színű volt. Ínycsiklandó volt a lila sör reklámja is, a híradóban pedig az állatkert új fókája vidáman csobbant bele egy medencényi céklalébe. Tényleg élmény így tévézni! És azt mondtam már, hogy csak egyszer vertem be a fejem?

Velemtől az Írott-kőig

Néhány hónap skóciai élet után engem már nagyon nem érdekelt, hogy reggel pont borongós, esős idő volt, és igazam is lett: az eső már reggel 8 körül elállt, odaföntről pedig remek felhőket lehetett fotózni. 06:35-kor csak velem indult a busz Velem felé. (Van 08:40-kor is busz.) A falu végén, a buszfordulóban figyelni kell rá, hogy a piros jelzésen a megfelelő irányba, az Írott-kő felé induljunk - ahogy a támfalon jelezve is van. 

Én Velem bejárását kihagytam, de ha van rá ideje a kedves turistának, megnézheti a Stirling-villát, amely 1944-45-ben a Szálasi-kormány búvóhelyeként szolgált. 1944 december 29 és 1945 március 19. között itt őrizték a Szent Koronát is, helye ma is felkereshető. A középkorban számos vizimalom is működött itt, egyikük, a Schulter-malom ma múzeumként működik. Várát már lerombolták, de a 13. századi alapokon álló Szent Vid templom ma is áll. A Szent Vid-hegyen egy régi emlékmű is áll, ami a kéktúra régi, 1977-1989 közötti végpontját jelölte ki, amikor az út Kőszeg felől csak a Szabó-hegy - Borha-forrás útvonalon vezethetett idáig.

A séta a Hosszú-völgyben, a Szerdahelyi-patak mentén indul. A helyiek a völgyet az asztmások völgyeként is emlegetik, a hely különleges klímája miatt. Mivel magas hegyoldalak szegélyezik, a patak a legforróbb nyári napokon is hűvös, páradús levegőt biztosít. 

A Szerdahelyi-patak völgye - a képtől jobbra halad a piros jelzés

"Vas megyében, az Őrségben, a Szalafőtől nyugatra fekvő erdőtömbben egy 13 hektáros részt hívunk Őserdőnek. Ennek története azonban jellegzetesen őrségi. Az 1920-as években még szántóként művelték, majd a talaj táperejének kimerülésekor hagyták a területet beerdősülni. Az őrségi telekerdő-gazdálkodás rendje szerint az ilyen ún. pionírerdőt később felégették, s trágya hiányában a visszamaradó hamuval pótolták a talaj táperejét. Az erdő visszafoglalja a nem művelt szántókat, réteket, először a pionír fafajok jelennek meg, a nyír, a rezgőnyár, s az erdeifenyő, majd az általuk kialakított társulás fejlődik tovább (szukcesszió gyertyános-tölgyessé, bükkössé. Szalafőn elmaradt a felégetés, s így a létrejött másodlagos őserdő 2012-ben 92 éves és alkalmas az erdei életközösség kialakulásának vizsgálatára. (...) A Velem, Hosszú-völgy Erdőrezervátumból 37,6 ha a magterület, melyek nagyobb részt 120 éves bükk és erdeifenyő állomány, kisebb részben 70 éves bükkös található, s egy keskeny sávban 60 éves lucfenyves áll. A rezervátum teljes területén, mennyiségi sorrendben a következő fafajok alkotják az erdőt: bükk 63%, erdeifenyő 17%, kocsánytalan tölgy 9%, vörösfenyő 4%, lucfenyő 2,5%, gyertyán és magas kőris 1-1% és csertölgy 0,6%. (...) Változatos tehát az erdőrezervátum fafaj-összetétele, s mivel egyes részein évtizedek óta nem történt erdészeti beavatkozás, a faállomány már alkalmas a tervezett kutatásokra, melyeket egyetemek és kutatóintézetek végeznek, s amit az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete koordinál. Az erdő rendszerének zavarásmentes működése érdekében az erdőrezervátumok magterülete csak engedéllyel látogatható." (részletek a Szombathelyi Erdészeti Zrt. információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen olvasható el.)

A kidőlt fák között valóban élmény a séta, még ha kicsit többször is kell egy-egy ág alatt átbújni, vagy felette átlépni. A patakot elhagyva ezüstös törzsű fák között érünk fel az Asztal-kőhöz. Én a P+ jelzést kihagytam, így hamar elértem a PK együtt haladó vonalát. Ezen a részen érdemes fokozottan figyelni a jelzéseket, több éles kanyar, leágazás követi egymást. Az út meredek emelkedővel, fenyvesben éri el a csúcsot - de nem szabad feladni, odafent majd csodaszép lesz a kilátás! Ahol a két jelzés felér a csúcs alatti pihenőhöz, a Z jelzés is becsatlakozik - ez utóbbi a "vasfüggöny túra", ami külön megér egy misét, de most nem arra megyünk ugyebár, hanem a kéken. 

Itt, a kilátó alatt van egy kis pihenőhely, pár ismertető táblával, és az utolsó fenyőfákon kék túrás bélyegzőkkel. Itt összefutottam egy kecskeméti kis csapattal: Lajos, az apuka két gyerekével, Zalánnal és Somával szintén Velemről indulva, de a K jelzésen jöttek fel az Írott-kőig. Kisegítettem őket a bélyegzőpárnámmal, hogy ők is tudjanak bélyegezni, aztán ebből az lett, hogy együtt néztük meg a kilátót is, és együtt jártuk végig az aznapi túrát. A kilátóban van egy néhány tablóból álló, kétnyelvű kiállítás a határvonal történetéről. A kilátó közepén egy határkő áll a földszint betonjába ágyazva, egyik oldalán "M", másik oldalán "Ö" jelzéssel. Ez is mutatja, hogy a kilátó egyik fele magyar, másik fele osztrák területre esik. A névadó kőszikla már az osztrák oldalon áll, egy nagy fém kereszttel megjelölve. Mellette egy fém füzetben (!) három nyelven is olvashatunk néhány sort a helyről:

"A Kőszegi-hegység - a 884 méter magas Írottkővel, Burgenland legmagasabb pontjával - az Alpok utolsó keleti hírnökeként tornyosul az őt körülölelő síkság felé, mielőtt az Alpok kőzetegységei véglegesen eltűnnek a Pannon-alföld alatt. A közelben álló toronyból, melynek mellesleg pontosan a közepén fut az osztrák-magyar határ, pompás kilátás nyílik a környező tájra. Több különböző, a keleti Alpokaljára jellemző terepforma fedezhető fel. A Kőszegi-hegység különös ismeretőjele, hogy geológiai szempontból az ún. Pennini-hegység része. Ennek az egységnek a kőzeteiből épül fel pl.: a Magastátra és a Grossglockner. Messzebb keleten mélyen a kőzetek alá süllyednek és csak itt, a Kőszegi-hegységnél kerülnek újra a felszínre. Az Írottkő név gyökereit határkő szerepében kell keresnünk. Ténylegesen itt húzták, "írták" a határokat. Ez azonban elsősorban nem az osztrák-magyar határra vonatkozik, sokkal inkább az eredeti és még ma is fennálló birtokviszonyi határokra. A területhatár évszázadok óta az út mentén a parkolótól egészen az Írottkőig húzódott. Az úttól északra, Lékáig (Lockenhaus) az Esterházy hercegi család, az úttól délre, Rohoncig (Rechnitz) a Batthyány nemzetség birtokában álltak a területek."

A borult időben fantasztikus látvány volt a felülről - oldalról megvilágított felhőket nézni. Tiszta időben állítólag még a Balaton is ott kéklik valahol a távolban, ez nekem kimaradt, de a látvány így is lenyűgöző volt a kilátó legfelső szintjeiről. Na, ezért kellett az a kaptatós rész a P jelzés végén.

Az első kilátó még fából épült 1891-ben, amit öt évvel később, az Ezredéves Fennállás nagy lelkületével Árpádról neveztek el. A karbantartás már elmaradt, így 1909-ben lezárták, majd a rákövetkező évben elbontották. 1913-ban már kőből emelt kilátó került a helyére - az avatáson kétezren jelentek meg. Trianon után a kilátó határponttá vált, egyik fele osztrák, másik fele magyar terület lett - ez ma is így van. 1989 után vált ismét látogathatóvá magyar oldalról a terület. 2003-ban itt és a Hétforrásnál is határátkelő pont létesült, így a kirándulók útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal átléphették a határt. 2008, schengeni tagságunk kezdete óta már nincs határőrizet. (A Hétforrás fölötti üres, romok épületek valamikor a határőrséget szolgálták.) 2010-ben a kilátó felső részét Rohonc település újíttatta fel. 1989 óta innen indul az Országos Kék Túra (OKT). Innen vágtam neki a hosszú útnak, amely egy lépéssel indult...

És csak egyszer vertem be az ajtóba a fejem.