Várrom, tető, hegy... indulj!

Kéktúra

Kéktúra

Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig

2018. augusztus 15. - fovarosi.blog.hu

A nagylelkű Glück Frigyes öröksége mentén túráztam a villamos végállomástól a Hármashatárhegy kilátóján át a Rozália téglagyárig. Budapest környéki kirándulásnak is ideális, drámai emelkedőktől mentes, látnivalókban gazdag szakasz, távcsővel még klasszabb!

Ez volt az egyetlen túraszakasz, amit nem busszal vagy vonattal közelítettem meg, hanem villamossal. 

A hűvösvölgyi végállomáson csak egy gyors bélyegzés, majd a főúton lejjebb sétálva (nem a jelzésen) pár lépés után el is értem a helyi központot. Itt van egy Lidl, több kávézó, még posta is - szóval kezdheted úgy is a napot, hogy feljössz ide reggelizni. Van játszótér és park is. Én a Varga's Caféba ültem be egy sütire és kávéra.

20180428-03-Huvosvolgy

A villamos végállomáshoz képest az út túloldalán lefelé kell indulni, majd a 2009 októberében leégett Balázs vendéglő helyénél kell balra letérni, és az Ördög-árok vízfolyása felett átlépve, majd pár lépés után balra kanyarodva mehettem is az erdőbe. A Glück Frigyesről elnevezett sétaút hol enyhe lejtéssel, hol kisebb emelkedéssel tesz egy nagy kerülőt a Nyéki-hegy tövében. Közben számos kisebb látnivaló akad. Először padokhoz és azokon túl a vitorlázó repülőtér rétjéhez értem el, majd több ponton határköveket pillantottam meg bal kézre. 

20180428-09-VitorlazoRepuloter

20180428-10-Padok

20180428-11-Hatarko

A Vadaskerti-hegy és a Hármashatár-hegy közötti részt hívják Határ-nyeregnek: valamikor a főváros és Hidegkút határa volt ez a vonal, erre emlékeztetnek az 1879-es kőoszlopok. A rét után pár száz méterrel a Mátyás király vadászkertjére emlékeztető kő emlékműhöz értem el:

20180428-13-MatyasKiralyVadaskertje

Ez felett pár lépéssel van egy kis épített "odú" is - talán a második világháborúban használhatták? Pár lépéssel arrébb van egy ismeretlen katona síremléke. Ezután a kék és a sárga közös szakaszán mentem tovább. Egy fa tönkén fényes hátú bogarat láttam meg, és elég lassú volt ahhoz, hogy le tudjam fotózni :-)

20180428-17-Bogar

Az út egészen vízszintben maradva vitt tovább az Oroszlán-kőhöz:

20180428-19-OroszlanKooroszlanko-1932korul-fortepan_hu-161746-kordajudit.jpg

Mint az 1932-es felvételen (fortepan.hu, 161746, orig: Korda Judit) látható, eredetileg tényleg oroszlánt formált ez a szikla. Glück Frigyes nevéhez köthető ez is, aki nem csak a budapesti Rákóczi úton állt szálloda tulajdonosaként volt ismert, hanem az első pincériskola megszervezőjeként, az Erzsébet-kilátó építtetőjeként, tehetős mecénásként is. Ő kérte fel az Országház bronz oroszlánszobrait is megalkotó Markup Bélát, hogy a sziklatömbből faragjon ki egy oroszlán alakot. 1926 tavaszán el is készült a szobor, a talapzatán az irredenta hiszekegy szövegével. A szobor 1945-ben sérült meg, az azóta eltelt évtizedekkel együtt ma már nagyon nehezen vehető ki bármi is az oroszlán alakjából. (forrás)

A széles ösvényen jó lehetett haladni, így csak egy-két fotózásra álltam meg.

20180428-22-GluckFrigyesUt

20180428-23-Pitypang

Feljebb, egy erdei focipályánál, a kék és a zöld találkozásánál kell jobban figyelni a jelzésekre - nem volt nehéz megtalálni, csak sok a jelöletlen kis ösvény errefelé. Pár perccel később el is értem az Árpád-kilátóhoz, ahol tavasztól őszig nagy a forgalom jó időben. 

Az Árpád-kilátót is Glück Frigyes nagylelkűségének köszönhetjük. 1929-ben épült fel, a tervezője Fridrich Lóránt volt. Bár már kezdenek felnőni a fák, még mindig nagyon szép kilátás nyílik Budapest központi részei felé. Érdemes itt egy kis pihenőt tartani, távcsővel is szétnézni. (Ha nincs távcsöved, használd a fényképezőgéped zoom-ját.)

A kilátó után szélesebb ösvény ereszkedik le a hegyoldalról, és úgy egy kilométerrel később le is értem a Fenyőgyöngye parkolójába. Az éttermet azoknak ajánlom, akik 12 óra után érnek ide :-) (Nyitva: H-Szo: 12-22, V: 12-17 h; honlap: www.fenyogyongye.hu)

Innen jön a túraszakasz egyetlen valamire való emelkedője, fel a Hármashatárhegyre. De ez sem vészes, jól kitaposott ösvényen kell emelkedni az aszfaltút hol egyik, hogy másik oldalán. Közben fel-felbukkan már az (egyik) adótorony is; jelezve a csúcsig hátralevő távolságot. 

20180428-39-HarmashatarhegyFele

Felérve jobbra kell kitérni, itt van egy kék kút is, meg lehet tölteni a vizes palackokat. 

(Innen indul egy kék bélyegző jelzés, ami jókora kerülővel levisz a régi repülősiskola-nagykapuhoz, majd azon betérve visz el a turista ház melletti erdei iskolához, ahol a bélyegző van. De erre a jelzésre, erre a kitérőre igazából már nincs is szükség, mivel 2017-ben úgy módosult a kék jelzés útvonala, hogy a kék először a kilátóhoz visz, utána pedig a kilátón túl balra ágazva, majd egy lépcsőn letérve levisz az éttermekhez, ahol az erdei iskola előtti korláton ott van a bélyegző. Innentől kezdve viszont a kék bélyegző jelzésnek nincs létjogosultsága, felesleges rá kitérni. Én persze, hogy kitértem, nem tudtam erről a módosításról...)

A kilátó 2016-ban létesült, és a hegy kopárságának köszönhetően nem is kellett túl magasra építeni.

20180428-52-Harmashatarhegy

A kilátót Guckler Károlyról nevezték el, aki a 19-20. század fordulóján volt erdész, erdőmester a fővárosnál. A Hármashatárhegy pedig azért viseli ezt a nevet, mert az 1873-as városegyesítésig itt volt Buda, Óbuda és Pesthidegkút határa. Ma is határvonal: a II. és a III. kerület határán fekszik. Csúcsa 495 méterrel van a tengerszint felett. Mivel ezzel a környék legmagasabb pontja, jó pár antennát telepítettek a tetejére - emiatt messziről, a pesti oldalról is könnyen felismerhető. Ez tette a második világháborúban is stratégiai ponttá, hisz aki ezt a csúcsot birtokolta, az jó nagy területet tudott ellenőrzés alatt tartani. Ennek köszönhetőek azok a bunkerek, amelyek romjai ma is megtekinthetők a hegy tetején. A kilátóból pazar kilátás nyílik Budapest északibb felére, érdemes távcsővel is körülnézni - nálam az objektív zoom-ja töltötte be ezt a feladatot: 

A kilátó után lefelé indulva a fák mögött rögtön felbukkan egy újabb épületsor. Itt van több vendéglátóhely is egymás után. Én a Hangár Bistro nevű helyen ültem le ebédre. (www.hangarbistro.hu) Lejjebb, a következő épületben éppen esküvőre készültek: 

20180428-45-Harmashatarhegy

Ez alatt van az erdei iskola, majd még lejjebb a turistaház épülete:

20180428-44-Harmashatarhegy

20180428-43-HarmashatarhegyiTuristahaz

"A kezdet kezdetén Rotter Lajos (a magyar vitorlázórepülés kiemelkedő alakja, egyben kiváló repülőgép tervező) a Hármashatár-hegyen akart vitorlázó repülőteret kialakítani. A Légügyi Hivatal, a Magyar Aero Szövetség és a főváros illetékesei azonban megállapították, hogy a terep alkalmatlan vitorlázó repülésre. Rotter, dacolva a tiltással, bebizonyította, hogy az illetékesek tévednek: 1933. december 26-án, egy német gyártmányú Hols der Teufel gyakorlógéppel több, mint egy órát töltött a levegőben. Ezután az illetékesek is kénytelenek voltak elismerni a hegy repülésre való alkalmasságát, így megindulhattak az ez irányú fejlesztések. (...) A hármashatár-hegyi turistaház pilótaotthonként funkcionáló ősét aztán 1940 áprilisában adták át. (...) A II. világháború utáni vezetés azonban átgázolt a fejlődő pilótaközponton. A Rotter által épített világhírű repülőt, a Nemerét szétzúzták és darabjaira törték. Az 50-es évek elején Rottert is eltávolították a pilótaközpontból, helyére pedig egy susztermestert ültettek. (...) a rendszerváltás után a hangárok és a pilótacentrum állapota folyamatosan romlott. A Pilisi Parkerdő Zrt. 2012-ben kezdte meg a terület rendbetételét. 2013 őszén indult a Hármashatár-hegyi Erdő Ajándéka Erdei Iskola kialakítása, amelyet az erdőgazdaság 2014 tavaszán adott át. 2014-ben a Hangár Bisztró felújítása, kialakítása, és a rendezvényhangár tetejének korszerűsítése került napirendre. 2015-ben pedig a kilátópont és a turistaház építése kezdődött el." (Részletek a helyszíni információs tábláról)

(A turistaházba bejelentkezés: +36 (20) 776-7475, +36 (1) 919-0108, e-mail: turistahaz@hhkk.hu, honlap: hhkk.hu)

Bélyegezni ne felejts el az erdei iskola épülete előtt! Ezután a turistaszállás és az erdei iskola között elhaladva, majd jobbra az erdőbe betérve folytattam utamat. Egy nagyon szép, de turisták által már alig járt szakasz következett.  A Vihar-hegy nyergén leereszkedve, majd a Vihar-hegyre felkapaszkodva visz tovább az út. A Vihar-hegy túloldalán egy tisztásra értem ki, ezen lesétálva egy villanyoszlopon jelzések hada sorakozott. Itt kissé jobbra tartva, tovább ereszkedve egy szélesebb útkereszteződésbe értem le, és egy távolabbi villanyoszlopon a bélyegzőt is megtaláltam. (Ha itt tovább sétálsz egyenesen, az egyik ház aljában volt egy büfé. De én ottjártamkor úgy láttam, hogy már megszűnt.) A fák közé belépve folytatódik a bélyegzőtől az út, amely jól járható erdei ösvényként vezetett el a következő katonasírhoz. 

20180428-79-Katonasir

Innen a Csúcs-hegy oldalában maradva, nagy szintkülönbség nélkül lehetett haladni, úgyhogy kicsit gyorsabbra is vettem a tempót. Közben több ponton is felbukkant egy-egy fekete "pecséttel" ellátott , ezek Budapest szintezési felmérésének emlékei. Ezt az útszakaszt Guckler Károlyról nevezték el. Egy jókora villanyoszlop előtt haladtam el (fel is néztem a tövébe) a kilátás hiábavaló szép reményében, majd a zöld jelzés csatlakozott be. A sárga jelzésnél egy újabb kő megtekintése kapcsán egy kicsit elkavarodtam a jelzésről, de a sárga jelzésre rátaláltam, így hamar visszataláltam a kék-zöld jelzések közös szakaszára is. (Itt két fiatal lánnyal találkoztam össze, és mentünk együtt pár száz métert, hogy aztán ők a zöld jelzésen folytassák az utukat.) A térképen jelölt II. világháborús emléktáblának sem az ösvény mentén, sem a kis nyaralóházak között nem találtam nyomát, így pár perc keresgélés után folytattam az utamat. A zöld jelzéstől elbúcsúzva már egyértelműen lejtett az út,  amelynek az alján elértem a Rozália téglagyárhoz vezető aszfaltutat. A téglagyár nagykapujának szélén van a bélyegző, ne hagyd ki!

20180428-95-Teglagyar

A téglagyár után még egy kicsit gyalogoltam tovább. A vasúti átkelő előtt kell balra kanyarodni, és a sínekkel párhuzamosan sétálni a következő átkelőhelyig.  Ott már csak ki kell sétálni a forgalmas Bécsi útra, közben átkelve az Aranyhegyi-patakon. Ahogy kiérsz az útra, jobbra rögtön ott is lesz a buszmegálló, ahonnan a 218-as busszal lehet visszatérni az erdőből a házak rengetegébe. Ez így kb. 15 kilométer túrázás volt, nagyon szép és változatos tájakon, sok látnivalóval. 

Ezt a szakaszt 2017. április 28-án jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változtatásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://kektura.blog.hu/api/trackback/id/tr8313993694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fődíszpinty 2018.08.15. 16:56:57

Szuper a leírás mint mindig☺
süti beállítások módosítása