Rövidebb, de így legalább gyerekkel is könnyen bejárható szakasz Bánkút síházától Mályinka kilátójáig.
Buszokkal, egri átszállással jutottam el Szilvásváradig. (Az egri buszállomás kerek épülete a 20. század második feléből az egyik legjobb közlekedési épület az országban, érdemes útba ejteni.) Szilvásváradon a vízesés felé indultam a hétvégi kiránduló hordákkal, de a felső parkolónál áttértem az onnan induló jelzésre. Annak a meredek emelkedőin értem fel Bánkútra.
Frissítés: a Grand Tours - előzetes bejelentkezés alapján - buszokat indít hétköznapokon Miskolcról Bánkútra, csak a felfelé tartó irányban.
Akkor már délután négy óra is elmúlt, de nem aggódtam, mert csak egy rövid kéket terveztem erre a szombatra, Bánkúttól Mályinkáig. Egyrészt azért, mert a sárga és a kék együtt így is 16-17 km volt, másrészt azért, mert egy ismerősnél meg tudtam aludni Mályinkán. (Köszi, Ricsi! :-) )
Bánkútra felérve a Fehér Sas Panzióban ettem-ittam, aztán 200 méterrel lejjebb, a síháznál bélyegeztem.
"Bánkút Nagyvisnyó településrésze, nevét a tőle északra található Bán-patak forrásvidékéről kapta. (...) Területe 780-930 m-es tengerszint feletti magasságban található, melyen 8 sípálya és 7 felvonó üzemel. A környék leghíresebb bánja minden kétséget kizáróan az Ákos nemzetségbeli Ernye bán volt, aki a legenda szerint a saját lovát adta át IV. Bélának, hogy királyunk azzal menekülhessen a vesztes Muhi csatából. Nemes cselekedetét folytatta, lova nélkül is visszatért a csatába, ahol súlyos sebeket kapott. Sérüléséből szerencsésen felépült, és IV. Béla oldalán részt vett a tatárdúlás utáni második honalapításban." (részletek az Északerdő Zrt. információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható.)
A turistaház mögött a síléc kerítést elhagyva többször vált utat a jelzés: először egy aszfaltútra vitt ki, de 50 méter után arról is levitt egy útra, aztán már egy ösvényen jártam a hegyoldalban.
A térkép az egyik csúcsot Verebec-várnak említette, de itt nincs semmilyen várrom, jelzés se visz fel a csúcsára. Érdekesség, hogy valamikor ez a szakasz kék L jelzéssel volt ellátva, ma már csak a várhoz kitérő utolsó 1-1,5 km ilyen jelzésű.
A Vásárhely-kőnél csak pár lépést kell tenni egy sziklaoromhoz, ahonnan szép kilátás nyílik:
Ezután hamar elértem a sárga jelzésig, ami jól ki van táblázva. Itt lehetett kitérni a dédesi várromhoz. A kék L és a sárga együtt indul, de csak a kék L visz fel a hegytetőre, kanyargós, emelkedő ösvényen.
"Dédestapolcsánytól délre 4,5 km-re, a Verepce-tető nagy kiterjedésű őskori erődített telepének északi végében meredek oldalú, kúp alakú hegy tetején vannak a vár romjai. Pontos alaprajzát csak ásatással lehetne tisztázni. A sziklakúp legmagasabb pontján több méter magas falcsonk mellett betemetődött ciszterna körvonalai látszanak. A délkeleti oldalon, kissé lejjebb is vastag falú épület falmaradványa látható. A hegycsúcstól északkelet felé egy 2 m vastag, egyenes fal nyomai követhetők lefelé, 85 m hosszan, mely alul sziklában végződik. A vár pontos kiterjedését nem ismerjük. (...) 1567-ben Hasszán temesvári basa ostromolta az erősséget, mikor az elmenekülő védők a vár tornyát a törökökre robbantották." (Részletek a Bükki Nemzeti Park információs táblájáról, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható.)
Ezután a szűk ösvényen visszatértem a kékre. A kék és a sárga közös szakasza határozott lejtéssel ereszkedett a Baróc-patak felé. Amikor elértem a patakot, a másik vízfolyásból jöttem rá, hogy itt van Vár-forrás is, csak pár lépéssel az út felett. Talán a reggeli eső miatt is, de bő vizű, tiszta, jól kiépített forrásra találtam.
A palack töltése után a patak mentén indult tovább az út, érintve a Pirító-kő szép nagy sziklafalát is:
Ezen a részen kicsit jobban kell figyelni, mert a jelzés többször is áttér egy másik útra, ösvényre. A pataktól eltávolodtam, magasabbra emelkedtem. A vízcsobogás hangját előtt egy-egy autó hangja váltotta fel, majd az út szalagkorlátját is megláttam. Ahol végül egy rövidke szakaszra az aszfaltútra is kikerültem, már csak pár lépés, és fel is bukkant balra a Begyeleg kilátóhoz vezető ösvény. Ekkor már sötétedett, így jó naplementés fotókkal érkezhettem be Mályinkára.
A szállásom most kivételesen egy ismerősömnél volt, a falu felső végében. Az itteni bélyegzést így már másnap reggelre halasztottam.
Ezt a szakaszt 2018. július 28-án jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!