Diszelen már viszonylag korán elhagytam a szállásomat. Besétáltam a falu nem túl nagy kínálatú élelmiszerboltjába, aztán az aszfaltúton visszatértem a K jelzésre. A jelzés is ezen az aszfaltúton halad egy rövid szakaszon, majd balra lekanyarodik egy nemzeti parkos táblánál. Van rajta jelzés, de eléggé felgazosodva. Ezután jött a túra legproblémásabb szakasza. Az egyik telektulajdonos 5-10 házilag fabrikált táblán hirdeti, hogy az az út az ő magánútja, még a turistajelzéseket is - úgy, ahogy - lekapargatta. De másfele nincs új jelzés, így egy kurvaistenbasszameg üdvözlés mellett maradtam ezen az úton.
Update: Azóta megváltozott az útvonal, most már nem kell a telektulajdonosokkal vitázni, bővebben ld. itt!
Update 2: Kis mértékben tovább módosult az útvonal, 2017 novemberétől Csobánc és Szentbékkálla között, a Hajagos oldalában. Az új nyomvonal a szekérútról a régi, felhagyott bányaútra került át:
Feljebb nagyon elhanyagolt, gazos útszakasz jött rengeteg csalánnal, benőtt ösvénnyel. A jelzéseket is keresni kell, errefelé ritkábbak. De legalább a lassabb tempómban összetalálkozhattam ezzel a cuki zöld busszal:
Gyorsan elneveztem Hugónak, aztán mentem tovább. A hegyről azért itt-ott már irtják a gazt, ennek jele volt a fa nyesedékeket rakodó gép is. A gazból kiérve egy felhagyott szőlőst kellett kerülnöm, majd hol erdősebb, hol szőlősebb, nyitottabb szakaszok jöttek. A kőkereszttől már jobb az út. A keresztet elhagyva négy (!) felé ágazik az út, válasszuk a harmadikat, amelyik a legmeredekebben indul lefelé. Hamarosan leértem egy "beton teknős" útra, itt már jól tudtam haladni. Ez visz be Mindszentkálla legfelső házaihoz. A K jelzés nem visz be a faluba, hanem a temetőnél egy jobb, majd bal kanyaros cikk-cakkal kerül. A falut elhagyva még egy kicsit egyenesen mentem az aszfaltúton, majd balra lekanyarodtam a lovaspóló klub felé. Oda nem mentem be, előtte jobbra elkanyarodva visz az út, a pólópályát viszont így is lehet látni. (Ezen a szakaszon kétszer is összefutottam egy pesti ismerőssel és párjával, akik bicajozni voltak erre.) A pólópálya után egy kanyar, és már kezdődnek is a szentbékkálai kőtenger csodás sziklái:
"Évmilliókkal az üledék lerakódását kvöetően egyes homok- és kavicsrétegeket a talajvízből származó kovás oldatok járták, öblítették át, melyek a szemcsék között kicsapódva rendkívül rideg és kemény kőzetté ragasztották azt össze. Bizonyos kőzetrétegeket azonban nem érintettek ezek az oldatok, így azokat kötőanyag nélkül nem tartotta egyben gyakorlatilag semmi. Nem meglepő, hogy később mind a szél, mind pedig a víz eróziója ezeket a képződményeket könnyen lepusztíthatta. A sokáig eltemetett, keménnyé cementált kőlapok, kőtömbök pedig a helyükön maradva, mint megdermedt szobrok, a felszínből lassan kiemelkedtek, majd kibillentek és sokhegyütt egymásra dőltek. A kőtenger egyik jellegzetes sziklaalakzata, az Ingókő is hasonló folyamat eredményeként jött létre." (Részlet az egyik információs tábláról)
A sziklás gerinc túlsó végében ismét rátaláltam egy laposabb szikladarabon a jelzésre, itt kell lemenni. A sziklák lassan elmaradnak az erdőben, az út levisz egy emelkedés nélküli földútra (egy fa vadászlesnél), majd egy üres fülkés kálváriasorra kanyarodtam rá. A végén egy kőkereszt felirata hirdeti: "Szerelmeseim, ha így szeretett minket az Isten nekünk is kell egymást szerelnünk." Beérve Szentbékkálára még jó kanyargás jön először - régi házak között, nagyon hangulatos utcán indul, de aztán figyelnem kellett nagyon, mert több kanyar, leágazás következik a falu széle mentén. A Kőtenger Panzió után még balra, aztán feljebb jobbra be a csalánosba, hogy felérjünk egy rövidebb kaptató tetején a Velétei palotaromhoz.
"Középkori eredetű, nem egyházi célokat szolgáló, egyemeletes épületrom. Figyelemre méltó az épületsarkon kiugró faragott kőkonzol, amely régen az erkélyt tartotta. Az írásos emlékek szerint 1559-ben a falu földesura, a veszprémi püspök itt "palotát" bírt, amely feltehetően azonos ezzel a rommal." (A kihelyezett információs tábla felirata)
A valóban romos rom után a temetőhöz értem ki, ezután a K nem megy tovább a templomhoz, hanem lejön Szentbékkála legfelső házai közé. A templom alatt van legalább egy információs tábla egy fehérre meszelt, buszmegállóra hajazó kis építményben. A faluba leérve balra jön egy kerthelyiséges presszó, itt van a bélyegző a kút padok felőli oldalán. Itt be is ültem egy üdítőre, kicsit lepihentem.
"Az 1273-ban először említett település a hagyományok és a névetimológia szerint (Szent Benedek Kállója, azaz malma) a bencés rend birtokaihoz tartozott. (...) A határban elpusztult falu emlékét őrzi a Töttöskál dűlőnév, ahol a középkori templom maradványai még ma is állnak. A középkorban a legfőbb birtokosa a veszprémi püspökség volt, de lakták más birtokos családok (Acsády, Csoron, Ecseri, Körmendi, Esterházy) és kuriális nemesek is. A veszprémi püspöknek a XVI. század közepén "palotája" volt a Velétei-völgyben, melynek romjai ma is láthatók. A török először 1548-ban, majd később többször is felégette. A XVIII. sz. végén több nemesi család is lakja. Megélhetésének elsőrendű forrása a középkor óta a híresen jó bort termű, nagy kiterjedésű szőlőterület volt és maradt a mai napig. (...)
A nemzeti park több kiemelkedő természeti értéke található a falu közelében: a szentbékkállai kőtenger, a Sátorma-hegy érdekes erdei és a Fekete-hegy számos látnivalója, az Eötvös-kilátóval, a Keleményes-kővel és az Ördöggátja bazaltszikláival, valamint a bocskorkúti árok réteskőszikláival. (...)" (idézetek a templom alatti információs tábláról)
A presszóban inkább csak inni lehet, de van két étterem is. Az egyik pár lépéssel lejjebb, a kereszteződésben jobbra nézve - nagyon hangulatos kerttel és kissé magas árfekvéssel. A másik a kék mentén tovább, a falu végét jelző táblánál az Öreg-hegy fogadó - én itt ültem le ebédelni, és nagyon jót ettem, nagyon szépen rendben tartott helyen. Utána továbbindulva az autóút mentén, tettem egy rövid kitérőt jobbra - 200 méter séta csak a Töttöskáli rom:
1296-ban említették először Töttöskál falut, mint amelyben királyi udvarnokok laktak. 1531-re elnéptelenedett. A templom a 12.-13. században épült. A 19. század elején még misézőhelyként használták, de 1876-ban már romként írták le. Mára csak néhány falmaradványa áll, az egykori kapu helyén fa dúcolás védi a boltív maradványait a beomlástól. A romtól visszafele sétálva szép kilátás nyílik a környező hegyekre.
Visszatérve a K jelzésre, feljebb egy hófehérre mázolt kereszt érintése után egy kis éren átlépve, majd ettől a szürke présháztól a víz mentén felfelé haladva hamar elértem az Öreghegyi-kúthoz. Itt nem kifolyóból, hanem egy medencéből tölthettem meg a vizespalackomat, és egy picit hűsölhettem is a hideg víz előtti kőpadon, hallgatva a víz kedves csobogását, és a távolban hol itt, hol ott felhangzó fűnyírókat. Feljebb egy nagy U alakot ír le az út, az alsó részén gyönyörűen helyreállított házakkal, a felső részén szép kilátással.
Ezután besűrűsödik a növényzet, így jutottam el egy egészen meghökkentő kompozícióhoz, ahol népi motívumokkal díszített, székely rovásírásos kapun buddhista imák és idézetek libegtek. Itt balra kellett fordulni, indult a nagyobb emelkedő, helyenként kőfallal megtámogatva. Ez visz fel az Eötvös Károly-kilátóhoz. Kevésbé ismert ez a kilátó, mint a Balaton partjánál állók, pedig az innen előtáruló panoráma is csodálatos. A legfelső szintről szinte az egész Káli-medence látható, tiszta időben még a Balaton is felbukkan egészen a távolban. Közelebb pedig a tanúhegyek: a Badacsony, a Gulács, a szigligeti Várhegy stb.
A kilátóból továbbindulva hamarosan egy kopárabb fennsíkra értem, ahol néhány kisebb tó is található. A K jelzés a Bika-tó mellett halad el, ezt egy kis kitérőt beiktatva körbe is sétáltam.
"A Fekete-hegy bazaltplatóján elhelyezkedő tófüzér tájképileg legértékesebb tagja. E tavak geológiai eredete a bazaltfennsík belső süllyedésével magyarázható. Az aljukban képződő vízzáró réteg akadályozza meg a víz elszivárgását. A helybeliek "tóállásoknak" nevezik e tavakat. A Bika-tó társaihoz képest ritkábban szárad ki. Fontos vizes élőhely, számos vízimadár (szárcsa, tőkés réce) állandó fészkelőhelye." (Idézet a kihelyezett információs tábláról)
A tó felett még folytatódott a kopárabb táj, a délutáni fényekben nagyon szép sétát kínálva a sziklagyepes tájon, késő délutáni "súroló" fényben:
Ennek a szakasznak a végén erősebb lejtésnek indult az út, egy mély szurdok, a Vaskapu oldalában vezetett el a falu feletti házakig.
2021-ben az útvonal megváltozott:
Már egészen narancsos, esti fények között értem be Balatonhenyére:
"Egyszerű, de érdekes vonalú középkori templomát e század legelején bontották le és építették fel helyette a ma is álló neogótikus templomot. (...) Református kisnemesi portái portái ma a Balaton-felvidéki népi kőépítészet legszebb emlékei közé tartoznak (Balogh-, Madár-, Körössényi és Mátyás-féle házak). Balatonhenye gazdag öreg fában, több helyen festői legelőerdőkben gyönyörködhetünk. A Törökök halála sziklasor a Fekete-hegy szélén látható, melyhez érdekes népmonda fűződik. A Fekete-hegy platóján felkereshetjük a szép fekvésű monostori tavat, amelyben hajdan még halásztak is. A különösen csendes helyen fekvő község kiválóan alkalmas a környék természeti értékeinek a megtekintésére induló túrák kiindulóhelyének." (Idézet a falu információs táblájáról)
A nem túl impozáns vegyesbolt-italbolt kombó hátsó oldalán, a lugas alatt van a bélyegző, ide térjünk be mindenképp! A szállásom a Bodor-ház volt (Akácfa utca 3., tel: (30) 493-2671, (30) 435-2982.). Gyönyörű a ház is, a kertje is, nagyon ajánlom! Képek az album végén:
Ezt a túraszakaszt 2016. augusztus 27-én jártam be. Ha azóta változás történt, kérlek jelezd egy hozzászólásban, hogy frissíthessem a bejegyzést. Köszönöm!
