Kriptanézés Zircen, az ország egyik legszebb vízesése, szent hely és romantikus templombelső, plusz pazar kilátás egy új kilátóból. Van itt látnivaló bőven!

A 6:30-as gyorssal indultunk az egyre romosabb Déli pályaudvarról. Veszprémi átszállással érkeztünk Zircre. (Ezúttal egy barátommal, kettesben mentünk.) 

Zircen még egy rövid kitérőt tettünk: megnéztük a múltkor kihagyott kriptát és a korábbi kolostor romjait. Egyik sem volt olyan nagy szám, de egy 15 perces kitérőt megér annak is, aki már látta a templomot. 

A középkori apátságot III. Béla alapította 1182-ben. A tatárjárást követően még talpra tudtak állni, a központosított ciszteri szerzetesrend külföldi tagokat küldött Magyarországra a hiányzó posztok betöltésére. A 14. század közepére azonban megfogyatkozott az apátságok szerzeteseinek létszáma, részben a kolduló rendek növekvő népszerűsége, részben a pusztító pestisjárványok miatt. 1480-ban német tagokkal kellett újra feltölteni a hiányzó szerzeteseket, ez azonban elodázni tudta a hanyatlást, megállítani nem. 1526, a mohácsi vész után az ország szétszakadásával több helyi főúr a reformáció mellé állt, így az apátságokat zsákmánynak tekintette. 1552-ben került török kézre Veszprém - akkorra már az apátság, és Zirc maga is elhagyatottá vált. Zirc másfél évszázadon át (!) lakatlan volt. Az újratelepülés csak 1915-ben kezdődött el, az apátság új élete 1726-ban indult újra. Az új építkezésekhez felhasználták a régi apátsági épületek romos, de még álló falainak anyagát is, emiatt már csak egy helyszín-rekonstrukció látható a régi apátságból, az eredeti falak már évszázadok óta nincsenek meg.

Ezután a park sarkában még egy kicsit rátöltöttünk egy pékségben az élelmiszer készleteinkre, majd visszafordultunk az apátság oldalában lejtő utcára. A Tesco-nál tovább egyenesen, és már ki is értünk hamarosan Zircről. Az aszfaltúton bandukolva csak egy emelkedőn kellett felmenni, és nemsokára át is értünk a szomszédos Nagyesztergárra. Ha a falu közepén kitérsz a zöld jelzésre, beljebb lehet még egy kicsit sétálni a faluba. A völgy tövében a postát is rejtő, neoborzalmas stílusú palota érdemel említést:

Feljebb pedig az egykori Purgly-kastély, amelyet ma a gaz ver fel, egyre romosabb állapotú:

Innen vissza, és a kéken egy kis utcán emelkedve hamarosan kiértünk a faluból. Az utca tetején balra, és be a fák közé! Enyhe lejtővel értünk le a Gaja-patakhoz, ami végigkísérte napunkat. A pataknak ezen az első szakaszán elég rossz volt az út, sokat kell a patak feletti, nyakig érő gazban, susnyásban menni. A magamfajta allergiásnak kész pokol - bár a rét színes virágainak látványa azért kárpótolt.

A két falu között félútban található az egykori Veimpuszta - az egyik egykori majorsági épület romjait érinti is a túra útvonala:

 Egy-két szakaszon óriási sár volt az úton, az út mellett meg rengeteg vállig érő csalán, de valahogy ezeken is átverekedtük magunkat. De jó volt már kiérni a Bakonynána előtti aszfaltútra. 

Bakonynána elején van egy kis tó, ennek a sarkában is le lehet ülni, pihenni, a kék kútnál bélyegezni.

Mi a faluba feljebb is mentünk, de a bélyegzőhelyként emlegetett, zöld falú vendéglátóipari egységet zárva találtuk. Így maradt a tóparti bélyegző, és mellette a "kékkúti" víz. Úgy döntöttünk, hogy nem itt eszünk, hanem még elsétálunk a Római-fürdőig. Ez egy nagyon szép szakasz, a patak mentén, de az felett haladó ösvényen jól lehetett haladni. (A Prémmalom nevű hely ma már magántulajdon, úgyhogy oda nem mentünk be.)

A Római-fürdőnél padok, táblák, fahíd fogadtak - itt egy iskolás csoport is leültethető, mert sok pad van. A térképen is jelzett "erdész emlékmű" csak egy faragott fa oszlop, nem nagy látványosság. De ha ettől a patak partján folyásirányban lefelé sétálunk, akkor száz méterrel lejjebb a túraszakasz legcsodásabb részéhez érünk: a "Római-fürdő" nevű vízeséshez. A sziklákon mászkálást érdemes óvatosra venni, itt nincsenek korlátok és vasláncok, de sokszor nedvesek, lekopottak a kövek. A látvány viszont pazar! 

"A Bakony egyik legromantikusabb kirándulóhelye a Római-fürdő. A források, vízfolyások számát tekintve a Bakony nem mondható vízszegény hegységnek, de ha ezek vízhozamát nézzük, mégsem beszélhetünk a felszíni vizek bőségéről. A csapadékfeleslegnek ugyanis csak kisebb része jut le a vízgyűjtő mélyvonalakra. A víz nagyobbik része utat talál a felszíni karsztmezők, valamint a vékony talajrétegek borította mészkő- és dolomitsziklák repedéseiben. A Gaja-patak a Nagyesztergár környéki források vizét összegyűjtve tör át a Bakonyon, a hegységet északról kerülve jut el a Móri árokig. A patak sziklák közé szorult vízesését nevezik Római-fürdőnek, bár nyilvánvaló, hogy ezen a zord helyen sohasem volt a rómaiak által is használt fürdő. A sziklák déli oldalában található a Sobri Jóskáról elnevezett betyárbarlang. A vízeséstől lefelé haladva 1 kilométer megtételével a Palotai-Bakony egyik legbővizűbb forrásához, a Vadalmás-forráshoz jutunk." (A kihelyezett ismertető tábla szövege)

A forrás felett jelzett Savanyú Jóska-barlangot idő híján mi már kihagytuk. Visszamentünk az erdész emlékműhöz, onnan pedig tovább a K jelzésen. Kb. háromszáz méterrel arrébb kitértünk a kék kör jelre jobbra. A Vadalmás-forrásnál vadkempingezőket, a patakban hűtött üdítőket találtunk. A forrás vize nagyon tiszta, de kút nincs kiépítve, csak lentről tör fel a hideg víz. Itt is vannak padok bőven:

A kékre visszatérve, azon tovább haladva egy pár perc séta után még egy cserkésztáborra is rátaláltunk (a térképen sátor jel). Ezután a K jobbra elhagyja a földutat (figyelni kell!), majd hamarosan balra kanyarodik. Így, a rétek alján, a patakot balra tudva mentünk tovább. Túratársam szerint olyan szépek itt az egymást követő rétek, mint a Windows XP háttérképe.

A Vadalmás-malomhoz is tettünk egy rövid kitérőt. Ezek a házak nem túl jó állapotúak, de legalább gyerektáborként funkcionálnak, és a patak partján, eldugott helyen a malomkerék is meg van még. Ezután újabb rétek alján mentünk tovább. Egy gazos vízműtelep után, egy rendezett rész kertkapuján át lehet bejutni Szentkút kegyhelyére.

A vízmű szomszédságának köszönhetően szentelt víz ipari mennyiségben is előállítható :-)

"(...) Már a kora vaskortól áldozóhely a szomszédos földvár, ahol a kutak mellett áldozó őseink, a pogány magyarok is áldozatokkal esdették Istenük irgalmát. (...) Mivel a török korban majd minden elpusztult, nagyon kevés adat maradt fenn. A XIX. század végén azonban Vathy István hírlapíró feldolgozott egy helyi legendát a Szentkút keletkezéséről verses formában. Ennek rövid története: Péter remete (Jásdi Péter) vezekelt itt nagy bűnéért. A "hegyre" járt imádkozni, de a nagy szárazság kiszárítja a patakot ahonnan inni szokott. Egyik éjjel álmában Szűz Mária, karján a kis Jézussal megmondja hol ásson, ahol majd vízforrásra talál. Egész héten dolgozik, eredménytelenül, és szombaton amikor kimerülve a kidobált földre ülve a rózsafüzért imádkozza, a rózsafüzér Mária-érme beleesik a kiásott gödörbe, ahol jó víz fakad föl, mely alatt fénylőn tündöklik az érmen Szűz Mária. Jásdi Péter jónak ízlelve a vizet felfut Tésre, hívja az embereket, hogy olthatják már a szomjukat, de a csodát is elmondja. A kúthoz jövők között egy sánta is van, akinek a víztől meggyógyul a lába. Azóta jár ide béna és néma, a sok-sok Mária-tisztelő messze földről és ezután alakul ki Jásd község, Jásdi Péter nevéről Jásdnak nevezve. (...) Jásdot évről évre ezrek és ezrek keresik fel, főleg szeptember 12-én Mária Neve és május 24-én Mária, keresztények segítése búcsúnapján." (részlet a helyi ismertetőről)

Az oltárral szemben állva bal kézre eső sarokban egy kálvária domb is emelkedik. 

Innen Jásd felé már szépen lejtett a széles út, útközben még egy kereszt jelent egy kis látnivalót. Jásdon kicsit feljebb is mentünk a falu főutcáján. A bisztrónál bélyegezni, valamint innivalót beszerezni és érdemes. Még feljebb sétálva a tájház jön, amit mi kihagytunk.  Még feljebb érdemes benézni a templomba. Itt ugyanis nem az a helyzet, hogy "római katolikus temploma a 18. században épült barokk stílusban." Ilyen templommal dugig tele van az ország, őszintén bevallva tizennégy ilyen után a tizenötödik engem már annyira nem is érdekel. Jásdon viszont ez a templomuk leégett 1862-ben. 1865-66-ban romantikus stílusban emeltek a helyére új templomot:

A falu megtekintése és a bélyegzés után mentünk vissza a kékre. A Siska-forrást csak futólag megtekintettük (vize nem iható) - érdekes módon vagy száz méter kaptatással feljebb találtunk rá a kidőlőfélben levő információs táblájára. Itt még jól kaptat felfelé az út, de csak kb. 800 méteren át, utána már sokkal enyhébb az emelkedése. Amikor felértünk egy széles, fehér zúzott kővel szórt útra, kitértünk rajta balra. Ez, kanyarogva bár, de szinte teljesen vízszintesen visz el a néhány éve emelt Széchenyi Zsigmond-kilátóhoz. Ide nagyon megéri kitérni, mert nincs messze, de gyönyörű a kilátás:

A kilátóban elbeszélgettünk még egy kicsit egy pedagógus anyukával, aki egy rokon kisfiúval jött fel szétnézni. Aztán a széles úton visszamentünk a kékre, és onnan újra hegynek fel, pár méterrel arrébb, mint ahol felértünk korábban. A Siska-kúti üregekből mi a felnőtt aljnövényzet miatt semmit nem vettünk észre, kitáblázva sincs. De az emelkedő végén egyszer csak Tésen találtuk magunkat. Felérve az aszfaltútra, érdemes előbb balra kitérni. Az Erdei Büfé csak három házzal van arrébb, és példásan jó nyitva tartással, terasszal, akár különteremmel vár. Meleg konyha nincs, de az egyszerű kis fröccsük is megváltónak bizonyult a tűző napos túra végén. Innen két házzal tovább van a Fagyöngy Vendégház (Bakony utca 75.), mi itt szálltunk meg. Egyszerű berendezésű, de jól felszerelt, szép kertje is van, szóval egy túrázó kis csapatnak szuper szálláshely. 

Itt ért véget ez a nap, Tés felfedezése már a következő nap történetének eleje lesz. 

Ezt a szakaszt 2017. július 29-én jártuk be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban, hogy frissíthessem a bejegyzést. Köszönöm!