Az új Prónay-kilátó is felkerült a látnivalók közé, de van templom és sztupa is ezen a szakaszon.

Reggel a 8:15-ös vonattal mentem el Vác-Alsóvárosig, onnan pedig a büfé épületének elülső oldalánál levő buszmegállóból volt buszom Alsópetényre. Ott újra elsétáltam a milleniumi emlékmű, a kastély, az 56-os emlékmű, majd a fogadó épülete előtt, és a buszmegálló után el is kezdtem emelkedni a Béke útra jobbra térve. Az utolsó házakat elhagyva, a hegy oldalában emelkedve balra egy-két ponton szépen ki lehet nézni Alsópetény felé:

A Korpa-hegyet megmászva az emelkedő lejtősebbre váltott - itt ki is léptem kicsit. 

Rockenbauer Pál emlékoszlopa halálának helyszínén, a Naszály 652 méteres csúcsán, és vállig érő csalánban is megfordultam ezen a hosszú, de szép szakaszon.

Éjszakára Katalinpuszta végében, a diáktáborban szálltunk meg:

A faházak egyike helyett a tanári épületben kaptunk egy szobát. Visszafelé a piros jelzésen indultunk - eleinte nagy gazban, később jól kijelzett ösvényen. Azért választottam ezt a jelzést, mert így érintettük a Rockenbauer kopjafát is:

Ezután folytattuk a domboldalban az utunkat a piros jelzésen, amíg az egyik kereszteződésben el nem értünk egy táblához, amin már a kék jelzés is rajta volt. Ez egyben a Gyadai-tanösvény útvonala is. Itt tanulhatunk a környék baglyairól, fáiról, a faszén készítéséről. A hol emelkedő, hol lejtő út egyszer csak egy függőhídnál kötött ki:

Nincs is messze Budapesttől, mégsem túl ismert a nógrádi vár. Pedig nem csak onnan, hanem a közeli Lokó-pihenőnél is csodaszép a kilátás!

A 9:07-es vonattal indultam a Nyugati pályaudvarról, majd Vácon átszálltam a kis Bzmot tömdödömre Nógrádig. Ott az első utam a várba vezetett egy fotózásra. Belépő, pénztár nincs, nyugodtan fel lehet menni bármikor. Éjszakára ki szokták világítani a várat. 

A vasútállomástól a kék L jelzés visz fel egy sétányon, majd utcácskákon át a vár feljáró útjáig. Lent, a vár tövében Béla bácsinál enni is lehet. (Mi kihagytuk, mert éppen zártkörű rendezvény volt az iskolai ballagás napján.) A vár bejárata előtt a hét vezért faragták ki fából. A vár területe igazából egy nagy rét, ennek szélén lehet körbesétálni. Remek a kilátás innen Nógrádra és a környékre több irányban is.

A durva emelkedőket végül csak túléltem valahogy, és a Csóványos kilátója pont olyan remek program lett, mint a Nagy-Hideg-hegy turistaháza. Szóval bátorság, túrázók, jó ez a szakasz, megéri!

Reggel korán, már hatkor felkeltem, és összecuccolás után fél hét körül neki is vágtam, mert hosszú, és nagy emelkedős szakasz volt előttem. Kóspallagon visszasétáltam a templomig:

A templom rendezői jobb oldalán indul a zsákutca táblás Kálvária utca, ezen vezették ki a jelzést. Feljebb, az utolsó házakat elhagyva, a kis tisztás tetejéről nézz még egyszer vissza, később már nem lesz jó rálátás Kóspallagra:

Ez volt az egyetlen túraszakasz, ahol nem csak szitakötőket fotózhattam, hanem pávát és szurikátát is. A Julianus-kilátóból pedig két ellenkező irányban is a Dunára nyílik kilátás. 

Hajnalban még szakadt a viharos eső, még áldozata is volt a Dunántúlon. Így kényszerűen csak később indultam neki a túrázásnak. Autóval mentem ki a váci vasútállomásig, onnan a 9:10-es vonattal indultam tovább Visegrád-Nagymaros vasútállomásra.

Nagymaroson csak bélyegeztem, majd indultam is tovább, a szép szecessziós homlokzatú iskola épületénél balra, majd az éppen felújítás alatt álló templom előtti térnél hegynek fel indulva. (honlap: www.nagymarosiplebania.hu)

A meredeken emelkedő Diófa utcán át hagytam el Nagymarost.

Az út balra tért, majd a nemzeti park tábla után egy vízmosás medre felett emelkedett a Templom-völgyben. 

Makovecz síházát, rétet és forrásokat, gyönyörű patakpartot és remek vendéglőt is érint ez a hosszú, de nagyon szép út. Ennek a szakasznak a teljesítésével befejeztem a dunántúli részt. Buborékos naplementével ünnepeltem meg a Duna vizén!

Fél tízre értem csak fel Dobogókőre, mivel a HÉV helyett pót-lóbuszok jártak. Így az Eötvös Loránd menedékháznál történt gyors bélyegzést követően csak egy rövid sétát tettem a sárga-piros (és egyéb) jelzések közös szakaszán a Rezső-kilátóig. Ez nem egy lépcsős kilátótorony, hanem egy szikla terasz, ahonnan remek panoráma tárul a Dunakanyarra.

Három barlangot és egy teve formájú sziklát is érintettem, ráleltem egy harkály fiókára és egy ismeretlen Makovecz épületre is, míg - két szakaszra bontva - feljutottam a magyar Rolling Stones-ra.

A Szentlélek térről induló 218-as busszal mentem ki a téglagyári bekötőútig. Itt már csak egy gyors bélyegzés volt, majd a sínek mentén végigloholtam a busz Kövesbérci utca megállóhelyéig. Innen a Kövesbérci utcán indul felfelé a jelzés, idővel a fák között elhagyva a házakat. Emelkedővel indul az út, de a sötét fellegek miatt kapkodtam a lábam hegymenetben is. 

Feljebb érve, már vízszintesebb, és az erdő szempontjából ritkább részen jártam, amikor el is ért az eső. Beálltam egy vastagabb törzsű fa alá, 15 perc alatt át is vonult felettem a front, mehettem tovább. Fent egy nagyon kellemes részen sétáltam végig, ritkásabb erdőben, sziklás hegytetőn, a Köves-bérc csúcsa alatt. 

A nagylelkű Glück Frigyes öröksége mentén túráztam a villamos végállomástól a Hármashatárhegy kilátóján át a Rozália téglagyárig. Budapest környéki kirándulásnak is ideális, drámai emelkedőktől mentes, látnivalókban gazdag szakasz, távcsővel még klasszabb!

Ez volt az egyetlen túraszakasz, amit nem busszal vagy vonattal közelítettem meg, hanem villamossal. 

A hűvösvölgyi végállomáson csak egy gyors bélyegzés, majd a főúton lejjebb sétálva (nem a jelzésen) pár lépés után el is értem a helyi központot. Itt van egy Lidl, több kávézó, még posta is - szóval kezdheted úgy is a napot, hogy feljössz ide reggelizni. Van játszótér és park is. Én a Varga's Caféba ültem be egy sütire és kávéra.

A villamos végállomáshoz képest az út túloldalán lefelé kell indulni, majd a 2009 októberében leégett Balázs vendéglő helyénél kell balra letérni, és az Ördög-árok vízfolyása felett átlépve, majd pár lépés után balra kanyarodva mehettem is az erdőbe. A Glück Frigyesről elnevezett sétaút hol enyhe lejtéssel, hol kisebb emelkedéssel tesz egy nagy kerülőt a Nyéki-hegy tövében. Közben számos kisebb látnivaló akad. Először padokhoz és azokon túl a vitorlázó repülőtér rétjéhez értem el, majd több ponton határköveket pillantottam meg bal kézre. 

Reggel időben elindultam otthonról, és elértem pont egy személyvonatot is a Nyugatiból, így 9:18-kor már Piliscsabán bélyegeztem. És közben az jutott eszembe, hogy ha a Petőfi Csarnok a PeCsa, akkor mi Piliscsaba? 

A szép állapotú vasútállomást elhagyva át kellett sétálni a fél falun (térkép nagyban itt), érintve egy jópofa, négyosztatú óvodát, egy cégéres táblát, majd a templom háta mögött kellett balra kanyarodni. A Kálvária utcában az első kocsmában ittam egy kávét, megnéztem a jópofa régi táblákat, aztán mentem is tovább. (Kicsit feljebb, az út másik oldalán is van még egy büfé.) A falut elhagyva, egy idő után jobbra kellett kitérni a sorompónál, így hamar fák között találtam magam. Egy fa kapun át Tájvédelmi Körzetbe értem. Ez egy gyönyörű erdőszakasz kezdete, több kilométeren át lehet jókora, szép korú fák árnyékában sétálni. 

Feljebb egy újabb kerítéshez érve balra megláttam az Erzsébet kutat:

Ejtőernyősök az Öreg-szirten, a pálosok első magyarországi kolostorának romjai, az ország harmadik legnagyobb barlangrendszere és egy hangulatos pincesor is útba ejthető ezen a változatos képű szakaszon.

Az azért vicces, amikor a gyorsított személy indul késve - gondoltam magamban a vonaton. De jó volt a kedvem, mert előző nap egy haverommal felidéztük, hogy annó milyen jó IKEÁ-s termékneveket találtunk ki. Köpet csésze, Lommaltölt kerti tároló, Sörrebor bárszekrény, meg ilyenek. (Továbbiakat kommentbe várok! :-) )

Dorogon a vasútállomás aluljárójából felérve jobbra tértem, és már indultam is a szép napsütésben túrázni. Az üzletsornál kell balra letérni, majd egy kis parkocskában Petőfi szobra mellett elhaladni, aztán a kápolnánál jobbra térni. A városból kiérve át egy fahídon, majd a kis szántóföld felső oldalán, az akácosban vezet tovább az út. Az enyhe emelkedő tetején pár lépést balra kitérve az egykori lencsehegyi bányaüzem felé lehet elnézni:

Az emelkedés tetejénél elértem a 117-es utat. Itt pár lépést balra, majd az út túloldalán az autókat kitiltó korláton átlépve visz tovább az út. Itt már be is értem Kesztölcre. Kétszintes házak között visz a jelzés az utcákon át. A falu felsőbb részén van egy árnyas, pados sarok, ha szeretnél leülni, itt kellemesen megteheted. A térképemen még jelzett büfé (na jó, kábé kocsma) már megszűnt, úgyhogy vendéglátás, bolt csak a falu közepén lehet, a kék vonalán már nincs. 

Jó hosszú, de élményekben gazdag szakasz fantasztikus barlangokkal, kegyetlen kaptatóval és szép kilátópontokkal - ez volt az út Pusztamaróttól Dorogig.

A bajnai szállásról a vendéglátóink visszavittek minket a K jelzésig, a parkolóig. (Ami inkább egy forduló, mint parkoló, nem egy nagy hely.) A parkolóból még az úton kell egy keveset emelkedve továbbmenni. Jobbra letérés után nem szabad lelkesen felvágni a földúton, mert már pár lépés után kitér a jelzés balra egy kis ösvényre. Ezen felfelé emelkedve idővel szép kilátás nyílt a Kecskekői-kőbánya felé:

Elhagyatott erdészház, óriáshangyák, egy kétszáz éves hársfa és jókora szikladarabok színesítették utamat Koldusszállástól Pusztamarótig. 

A 7:50-es személlyel mentem a Déli pályaudvartól Alsógalláig. Az esős idő hamarosan naposra váltott, bár a sár és a felhők megmaradtak. Alsógallán a vonatról leszállva visszafelé indultam el a peronon, majd a peron végén lementem az út szélére. Ez a Tarjáni út. Igen forgalmas, sok a teherautó is, úgyhogy óvatosan!

Túráztál már autópálya alatt? Itt azt is lehet. De volt sajtvásár, hegytető és meglepetésszerű bivalycsorda is ezen a szakaszon.

Az indulás olyan szempontból könnyű volt, hogy Budapestről óránként van egy vonat Szárligetre, így 40 perc vonatozás az egész. Szárliget vasútállomáson a felüljáróról ne a székelykapu, hanem a szoci szolgálati épület irányában kellett lemennem. Ezen az épületen van a bélyegző, ne feledd!

Pár lépéssel később, az úthoz kiérve van egy remek nyitvatartású Spar, itt még bepótolhatod az étel-ital feltöltést. Érdemes, aznap már nem lesz rá több lehetőség. Ezután egy viszonylag új szakasz következett, 2016-ban módosult ugyanis az útvonal. A Kőrösi Csoma-forrás és a Kifli-tó is kimarad. Ehelyett a túra egy meredeken emelkedő, majd fokozatosan lejtő szakasszal átmegy a piros jelzéshez látogatóba, és együtt mennek tovább az autópálya, majd Nagyegyháza felé.

A 2016-os vagy korábbi térképek nem így jelölik, de a jelzések jók, nem fogsz eltévedni. A K-P közös szakasz elvisz az autópályáig, ott alagúton kell átbújni:

Kilátás Várgesztesre az Oroszlán-kőről, az ismeretlen Rockenbauer Pál-emlékfa, az újjáépülő Vitányvár, egy erdei temető és egy új kilátó - megannyi ismeretlen csoda került elém ezen a szakaszon.

Várgesztesről (térkép itt) reggel időben elindultam, fél 9 körül elhagytam a szállást. De a faluban elbolyongtam még, mert először a Nemzeti Dohányboltnál kerestem a bélyegzőt, az meg csak délben nyit. Szemben, a buszmegállóban egy lány elmondta, hogy van bélyegző az ABC-nél is. Így - egy rövid templomnéző kitérő után - elindultam a kék jelzésen. Hamarosan meg is lett az ABC (Gesztes Market, 2017-ben nyitva: H-P: 7-18, Szo: 8-16, V: 8-13), bélyegeztem is, és be is vásároltam. (Délutánonként az udvarban van söröző is.) 

"A helyet 1231-ben,a  várat 1326-ban említik először oklevelek. A várgesztesi vár tagja volt a Neszmély - Tata - Vitány - Gesztes - Oroszlánkő - Gerencsér - Csókakő védelmi vonalnak, amely a Vértesben épült ki. Sokáig királyi vadászkastélyként működött. Falai között megfordult 1388-ban Mária királynő, Zsigmond király 1399-ben, Albert herceg 1435-ben, és II. Ulászló 1495-ben. Miután a törökök az ország középső részét meghódították, a gesztesi várat is elfoglalták és 1588-1605 között megszállva tartották. (...) A XVII. században az Esterházy család kezére került a vár és a hozzá tartozó várbirtokok és 1945-ig az ő tulajdonuk is maradt. Ez alatt az idő alatt a vár nem pusztult el úgy, mint a többi magyar vár és jelentős részei megmaradtak. A II. világháborúban azonban romlott az állapota. (...) 1960-63 között folyt a feltárás és az építkezés. (...) A tetőről csodálatos kilátás nyílik a vár alatt elterülő falura, a Vértes erdőrengetegére s jó időben a távoli Tata és Tatabánya környéke is látható. A falu lakói máig őrzik német nyelvüket, hagyományaikat; működik nemzetiségi dalkör- és ifjúsági néptánccsoport. Jelenlegi templomukat 1872-ben építették. Az 1990-es évek második felében épült fel a 125 házból álló, minden igényt kielégítő üdülőpark a falu határában. (...) Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően kialakításra került egy horgásztó 0,8 hektáros területen, mely rekreációs pihenőhelyként is működik. (...)" A falunapot júniusban, a Vendel napi búcsút októberben tartják Várgesztesen. (A buszmegállónál található információs tábla szövege, a teljes szöveg a helyszínen elolvasható)

A falu végén van egy mesterséges tó, ennek partján reggeliztem meg. Szóval jól eltöltöttem az időt a faluban, na :-) 

A tó partjáról már fel lehet nézni arra a sziklára, amelyre felvisz a jelzés, így lehet előre szörnyülködni, hogy aszongya "Én? Oda? Na neeee!"

Egy fotogén csiga, az egyik legősibb várunk maradványai, egy kis barlang, hatalmas öreg fák bukkantak fel utamon az omladozó Gesztes váráig. 

Gánton a Hegyalja út 39. alatti vendégházban szálltam meg. Nagyon szép ház volt, határozott, de kedves tulajdonos nénivel. Ha kell, pár házzal arrébb van Märy néni vendéglője, színvonalas étteremként működik. ABC viszont szombaton csak 14:30-ig van, utána és vasárnap már nincs nyitva.

Gántról csak 9 után, szóval elég későn indultam el. Egy kis - német feliratos - kápolnánál hagyja el a jelzés az utolsó házakat, és egy szép, kies pusztaság szélén indul neki a hegynek: 

A rét felső végében elértem a sárga jelzést. Itt egy kicsit elcsavarogtam: azt hittem, hogy a sárga jelzés felett valahol balra megy ki a kék is. De nem, csak egyenesen tovább. A Pap-völgy eleinte ritkásabb növényzetű, kopárabb:

Itt rengeteg fényes zöld hátú kis ganajtúró bogarat láttam:

A Sandokan étterem, Csókakő újjáépülő vára, séta a Nyúl-völgyben, és egy második világháborús mészárlás emléke is elém került ezen a látnivalókban gazdag szakaszon.

Reggel korán ébredtem, mert 6:45-kor indult a buszom Bodajkra. Bodajk előtt, Söréden tartott a busz egy 10 perces pihenőt, így egy gyors kávézás, szendvics vásárlás is belefért. Bodajkot nem jártam be végig, hanem egy gyors bélyegzést követően mentem is ki belőle. Balra az 1956-os emlékmű érdekessége, hogy idézetnek egy Ákos dalszöveget választottak rá - egyedi megoldás. A város határában, a már régen használaton kívüli iparvágány állomásépülete után rövidesen újra sínekhez értem - ez a ma is használt vonal. Itt is lehet bélyegezni, az állomásépülethez képest a sínek túloldalán, a sorompó mögött, egy oszlopon van a bélyegző. 

Az aszfaltúton végigbandukolva a 81-es főúthoz értem ki, itt, a Sandokan étterem és panzióban még tartottam 10 perc szünetet egy kólára, palacktöltésre, mosdó látogatásra. Ezután a 81-es mentén szerencsére csak pár lépés, és balra letértem a kis forgalmú aszfaltútra. Ez hangulatos, szerény emelkedővel visz be Csókakőre. Végig is kellett sétálni a falun, érintve a templomot, és előtte a falu térképét is. A 2016-os kiadású térképem szerint a falu közepén van a bélyegző, de de helyben kiderült, hogy már felvitték a falu felső végében levő parkolóhoz. Nem semmi, itt fizetős a parkolás (2017-ben 500 Ft/nap a tarifa). 

"Csókakő a Móri-árok Vértes felőli oldalán helyezkedik el. A vár és később a település, a csóka madárról kapta a nevét, a kő pedig a vár korabeli megnevezéséből (kő=vár) adódik. A várat az 1241-1242-es tatárjárást követően IV. Béla rendeletére a Csákok építették. Első írásos említése 1299-ben történik. (...) Károly Róbert 1326-ban felismerte Csókakő kulcsszerepét, és megszerezte azt a Csákoktól. A Rozgonyiak 1430-ban a várat megkapták a királytól. Csókakő 1490-től ismét királyi vár. II. Ulászló előbb Corvin Jánosnak adományozta, majd Egervári Lászlónak zálogosította el. Kanizsai László 1515-ben szerezte meg a várat. Báró Nádasdy Tamás kezére került 1534-ben. Csókakő 1543-1687-ig török végvár lett. (...) 1687. október 16-án 143 éves török uralom alól szabadult fel. Hochburg János tanácsos vásárolta meg a csókakői uradalmat 1691. november 8-án művelt és nem művelt területeivel. Az 1703-ban kirobbant Rákóczi Szabadságharc idején igen elnéptelenedett volt a falu. Az első betelepülőket Lamberg gróf hozta be - 1740-ben 17 magyar zsellért telepítettek Csókakőre. (...) 1772-ben megkezdik a Szent Donát Plébánia Templom megépítését, aminek épületét 1774-ben fejezik be és szentelik fel. (...) A második világháború sok áldozatot követelt, ami 1944-ben érte el a falut. Csókakő többször cserélt gazdát, német, illetve szovjet csapatok feszültek itt egymásnak. Az első találat 1944. december 24-én érte a falut. (...) A háborút követően újjáépítették a községet, és 1950-ben felszentelték a templomot. (...) Megindult 1960-ban a turizmus fejlődése, 1961-63 között végzett ásatási munkálatok révén egy időre sikerült megállítani a várrom pusztulását. (...) Megkezdődik 1995-ben a vár felújítása, a Sörédi Pál vezetése alatt álló Várbarátok Társaságának segítségével. A bánya 1999-ben bezárásra kerül, s befejeződik a Bánya udvar rekultivációja is. Ugyanebben az évben megrendezik az I. Várjátékokat Csókakőn. (...) A település összterületének nagysága 2012-ben 10,72 km2, lakossága 1383 fő." (Idézetek a térkép alatti leírásból, a teljes szöveg itt olvasható.)

Bakonykútiban reggel nyolckor hagytam el a Petőfi utca 3. alatti szállásomat (képek a lenti képgaléria első képei között), majd az Ady Endre utcán át a kis falut is. Az utolsó ház után vannak a fűben padok, mellette egy elhagyatott focipályával. Itt ültem le egy kicsit reggelizni, majd bevettem magam a fák közé. A kavicsos, köves út a fák között emelkedik. Felérve az út jártabb ága jobbra tér, ellentétben veled, kedves kéktúrázó, aki balra térsz, a puszta gazdasági épületei felé.

Innen szinte végig a kopár fennsíkon halad az út (legalább is a Gúttamási előtti aszfaltútig), úgyhogy akkor jársz jól, ha korán indulsz - vagy ha felhősebb napon jársz erre. Tíz után nekem már nagyon tikkasztó volt a kánikula, bár fotózni remekül lehetett. A jelzéseket fokozottan kellett figyelnem, mivel sok a kis ösvény, szekérút, de ritkább a jelzés. A száraz fűben, csenevész bokrok között nehéz jelfestésre alkalmas követ, fát találni. A puszta épületei után két szomszédos dombról is remek kilátás nyílik, először a puszta (részben romos) gazdasági épületei, később az Isztimér - Gúttamási vonal irányába. Sőt, egy kicsit kitérve az útról, még Tapolca felé is van kilátás!

Két helyen ki lehet térni 20-30 métert egy-egy nagyobb "gödör", sziklafal kedvéért: az első inkább valami meddőhányónak tűnt, a második gyönyörű sziklafalas:

Pár lépés kitérő csak ez a sziklafal, nagyon szép kilátással

Évszázados szélmalom tövében reggelizni, erdőt-mezőt bejárni, tűlevéllel párnázott ösvényen kanyarogni, az ország talán legszebb falusi utcájára rátalálni - ez az élet!

Tésen a Fagyöngy Vendégházban ébredtünk. Jó volt a szállás, mert úgy bealudtam, mint a sicc: 7 helyett 8:22-kor ébredtem. Összeszedtük magunkat (ezúttal egy barátom is elkísért), aztán nekivágtunk. A falu főutcáján jó sokat, jó kilométert kell enyhén fel, majd lefelé haladni. Útközben volt egy kisebb kocsma, majd egy autógumikból megálmodott népművészeti kerekes kút, vérvörös köcsögfával kiegészítve. De tudtuk, hogy Tésen ennél nagyobb látnivaló is lesz.

A lenti "főtéren" vasárnap délelőtt is nyitva van a Szélmalom ABC, az itteni bevásárlást felcipeltük magunkkal. Csak pár háznyit kell visszamenni. Ott, az egyik ház udvarában, ahol sok mezőgazdasági eszközt látni, jó helyen jársz. A macska sem harap, meg a néni se, aki odaadja a malom kulcsát. Az udvarról feljebb rövid séta az egyik malom, ezt lehet belülről is megnézni.

A malom mindhárom szintjét bejártuk, a Tés feliratnál fotózkodtunk, a malom árnyékában reggeliztünk. És még a falu panorámáját is láthattuk: Hát mi kellhet még egy vidám naphoz? 

A ház udvarában az egyik helyiségben egy komplett kis kovácsműhelyt is berendeztek, az erre kíváncsiak ezt is megnézhetik. És ez az egész csomag csak 300 ft/fő volt (2017-es árakon). Ezután már siettettem a továbbindulást, mert hosszú út állt még előttünk - úgy 20 kilométer volt aznapra. Újra végigmasíroztunk a főutcán. Az utolsó házak után pár száz méterrel jobbra kanyarodik az aszfaltút, de még a kanyar előtt lemegy róla a K, ami így átvezet egy másik, közepén felfestett elválasztóvonallal is felfestett aszfaltútra. Ezen jobbra kitérve fel lehet sétálni egészen a két emlékműig, majd visszafele úton térjünk be a romos háznál az Alba Regia barlangkutatókhoz. Itt kell bélyegezni is. Majd ismét vissza az aszfaltútra, és már el is hagytuk Csőszpusztát. A kék kereszt jelzésnek csak integettünk, majd feljebb olyan széles turistaút jött, ami kerékpáros turistaútként is használt. A kék barlang jelzésre már erdőben találtunk rá, de nem tértünk ki az Alba Regia barlanghoz - részben idő híján, részben azért, mert a barlang a leírás szerint vasrácsokkal lezárt, csak hivatásos túravezetővel látogatható. Pár lépéssel feljebb a Hamuházhoz értünk. A házikó nagyon szép, jó lenne, ha laknák is, akár kulcsosházként, kis büfével is működhetne. Innen csak rövid séta volt a kék L jelzésen a Csikling-vár. Várromra ne számíts, földsánc és pár kődarab az egész.

Kriptanézés Zircen, az ország egyik legszebb vízesése, szent hely és romantikus templombelső, plusz pazar kilátás egy új kilátóból. Van itt látnivaló bőven!

A 6:30-as gyorssal indultunk az egyre romosabb Déli pályaudvarról. Veszprémi átszállással érkeztünk Zircre. (Ezúttal egy barátommal, kettesben mentünk.) 

Zircen még egy rövid kitérőt tettünk: megnéztük a múltkor kihagyott kriptát és a korábbi kolostor romjait. Egyik sem volt olyan nagy szám, de egy 15 perces kitérőt megér annak is, aki már látta a templomot. 

A középkori apátságot III. Béla alapította 1182-ben. A tatárjárást követően még talpra tudtak állni, a központosított ciszteri szerzetesrend külföldi tagokat küldött Magyarországra a hiányzó posztok betöltésére. A 14. század közepére azonban megfogyatkozott az apátságok szerzeteseinek létszáma, részben a kolduló rendek növekvő népszerűsége, részben a pusztító pestisjárványok miatt. 1480-ban német tagokkal kellett újra feltölteni a hiányzó szerzeteseket, ez azonban elodázni tudta a hanyatlást, megállítani nem. 1526, a mohácsi vész után az ország szétszakadásával több helyi főúr a reformáció mellé állt, így az apátságokat zsákmánynak tekintette. 1552-ben került török kézre Veszprém - akkorra már az apátság, és Zirc maga is elhagyatottá vált. Zirc másfél évszázadon át (!) lakatlan volt. Az újratelepülés csak 1915-ben kezdődött el, az apátság új élete 1726-ban indult újra. Az új építkezésekhez felhasználták a régi apátsági épületek romos, de még álló falainak anyagát is, emiatt már csak egy helyszín-rekonstrukció látható a régi apátságból, az eredeti falak már évszázadok óta nincsenek meg.

A kéktúra 8. szakaszának végén nem csak Zircen barangoltunk egy jót, de hazafelé még Hajmáskérre is beugrottunk. Rózsaszínben úszó barokk pompa, középkori térképészet, virágok kavalkádja és szellemek járta egykori katonai bázis tette élménydússá a napot. 

Barátom autóval jött le Budapestről, így szabadabban mozogtunk, Zirc után még egy kis kitérő is belefért hazafelé. Én délelőtt érkeztem be Zircre Borzavár felől. A találkozót az apátság előtt beszéltük meg. (Anyádság még mindig nem épült fel Zircen, azért.) Így evidens volt, hogy ennek a megtekintésével kezdünk.

Zirc első említése 1199-ből való, de már korábban is állt itt egy udvarház, tehát a település még ennél is régebbinek tekinthető. 1182-ben alapították meg a ciszterci szerzetesek apátságát, III. Béla uralkodása idején. Torony nélküli templomuk és kolostoruk Imre király uralma alatt, a 12-13. század fordulóján épült fel. Ez a török háborúk idején indult romlásnak, miután lakatlanná vált. A középkori, már romos apátságot 1712-ben lebontották (az út mellett, a Szent Imre szobornál még fellelhetők maradványai), Zircre német családokat telepítettek be. Az apátság 1814-ben önállóvá vált, és a hazai ciszterciták központja lett.

Másfél napos túrázásom során felfedeztem Bakonybél monostorát, egy denevérek lakta barlangot, egy kivágott erdőt, egy postásra váró mókust, és forrás vize fiatalított meg Zirc előtt.

Bakonybélen nem keltem korán, ráérősen megreggeliztem, aztán kijelentkeztem a szállásomról. Tudtam, hogy nem kell rohannom, mert az ünnepi időszak miatt csak 11-kor nyitott a monostor arborétuma.

Szeles, borús, hideg idő volt, így először a templom bejáratához húzódtam be. Aztán a mise után kinyitották végre az arborétumot, így ott is sétáltam egy kört. Annyira nem nagy a területe, és egy hosszú U alakban szépen körbe is lehet sétálni, úgy háromnegyed óra alatt kényelmesen körül lehet járni.

(forrás: gilicze.tumblr.com)

Fentebb, belépéskor egy kis fűszerkert fogad, majd a farakások mögött kezdődik egy murvával felszórt út, azon lehet körbejárni. Az egész a bencéseké, akik 996-ban jutottak el először Magyarországra, Pannonhalmára. A Szent Márton monostor a 13. század első felében élte első fénykorát. A 16. században a korábban még központi szervezet nélkül működő bencéseket Tolnai Máté apát szövetségbe (confoederatio) tömörítette. A törökdúlás után 1639-ben indult újra a rend, a 17. században bencés központ volt Bakonybélen, Dömölkön, Pannonhalmán és Tihanyban is. Aztán jött II. József, aki feloszlatta őket is. 1802-ben azzal a feltétellel alakulhattak csak újra - immár I. Ferenc császár idején -, hogy gimnáziumi tanítást vállalnak. Bencés oktatás folyt a 19. század során Győrben, Sopronban, Kőszegen, Pápán, Esztergomban, Komáromban. A második világháborút a pannonhalmi központ a vöröskeresztes védelemnek köszönhetően jól átvészelte, de az államosításokat már nem: csak Pannonhalmán és Győrben maradt meg iskolájuk, és ez csak a rendszerváltással változhatott meg. 

Szent István 1018-ban alapította a Szent Mauríciusz tiszteletére szentelt bencés monostort. (...) Az alapításról keveset tudunk, az bizonyos, hogy Szent Gellért 1023-ban vonult vissza a királyi udvarból a béli remeteségbe, így ekkor már állt a monostor. A 16. században a török hódoltság idején a szerzetesek elhagyni kényszerültek a birtokot, így a terület elnéptelenedett, az épületegyüttes állaga leromlott. A bencések 1696-tól kezdődően tértek vissza Bakonybélbe, így a 17-18. század fordulóján újraalapították a monostort. A templom alapkövét 1750-ben tették le, majd felépült a kolostor is, és 1754-ben a felszentelésre is sor került. II. József rendelkezései megakasztották az építkezéseket, 1787 után mintegy 15 évre lakatlanná vált az épületegyüttes. 1802-ben I. Ferenc királynak köszönhetően alapíthatták másodszor is újra a rendet. A 19. századtól kulturális központtá kezdett alakulni a település, miután ide helyezték a bencés rend novíciusait, a bölcsészeti tanfolyamot, és a rendi tanárképzőt. 1950-ben a bencéseknek harmadszor is el kellett hagynia a kolostort, mely ezután szociális otthonként működött. A kertjét elhanyagolták, egy részét pedig elidegenítették (Pajta-rét, Borostyán-kút). 1998-ban alapíthatták csak újra. A közösség azóta folyamatosan működik. és igyekszik folytatni a hagyományokat, óvni az örökséget. (Az arborétum egyik információs táblájának szövege)

Hölgykő várának maradványai közt reggelizni, patak feletti fahidakon átsétálni, pénzt rejtő likba benézni, és este egy igazi csillagdában mozizni - rengeteg élményt kínál a Városlődtől Bakonybélig tartó Országos Kéktúra szakasz.

Előző este Kislődön, a Takaros Vendéglőben szálltam meg. Nemrég bővítették, így a szobák, folyosók egészen újak, rend van és tisztaság. Viszont az utca felől egy kocsma vendéglátóipari egység működik, a falak pedig borzasztóan áthallásosak, így fél tizenegyig együtt örülhettem a csocsó bajnokság játékosaival. 

Másnap viszonylag korán nekivágtam. Bélyegzés a vasútállomáson, majd Kislőd felső végében egy gyors fotó a tájházról és a kocsmáról (bélyegzőhely!), aztán a vasúti sínek alatt átbújva hamar el is hagytam a falut. A végében még van egy záportározó tó rendszer. Először a kis forgalmú autóúton kellett mennem, míg el nem értem a vasúti sínek feletti hídra. Itt tettem egy kitérőt: rögtön a híd után jobbra a kék L kimegy az egykori Hölgykő-várához. A földúton a szántóföld szélén csak addig kell menni, amíg a fák között el nem éred a patakot, azon ne kelj át, hanem előtte térj le balra. Egy másik földút visz le a völgy aljába, ott kell átkelni a patakon, és már meg is érkeztél egy sziklafal aljába, amiben egy néhány méter mély kis barlang, vagy inkább csak lyuk látható:

Innen még lehet feljebb menni, balra fel a csúcsig, vagy balra kitérve, szintben maradva a várfal tövéhez is ki lehet menni egy emléktáblához. 

Óvatos lepillantás az egykori várfal tetejéről

Városlőd és Csehbánya között, a Csiga-hegynek nevezett, megközelítően észak-déli irányú kis hegyvonulat északi csúcsán épült a kb. 30x30 méter alapterlületű kis vár. Az alacsony, de meredek domb lábánál a Tarna-patak a dombot északra félkörívben megkerülve folyik. A belső vár teljesen elpusztul, csak egy ciszterna maradványa látható. A keleti oldalon a falmaradványok között kivehető a vár egykori bejárata. A fennmaradt legkorábbi írásos feljegyzések 1240-ben említik Lueld községet, amely évi 400 kéve gabonával köteles hozzájárulni a veszprémi Szent Katalin apácakolostor fenntartásához. (...) A Csákok építhették a falu határában Hölgykő várát, amely a bakonyi erdőispánság egyik központja volt. A várat először az 1321-ben kiadott oklevél említi, melyben "Heugku" várnagya Zuszkur mester, mint királyi megbízott a veszprémi káptalan Jutas birtokába beiktatja. (...) Nagy Lajos uralkodása idején Leweld falu és környéke már ismét királyi birtok volt. Igaz, nem sokáig, mert a király 1364-ben Szent Mihály arkangyal tiszteletére kolostort alapított az akkor még Szent Mihály völgyének nevezett Torna-patak völgyében, és a falut a környező birtokokkal együtt a karthausi szerzeteseknek ajándékozta. A kolostor a rendnek ajándékozott Hölgykő várainak köveiből épült fel." (Részletek az egyik fára felszögezett papírról, a teljes szöveget keresd meg a csúcson!)

Ez egy rövidebb szakasz lett, de egyáltalán nem bántam meg, mert mindkét település bőven kínált látnivalót. Rövid séta őskarszttól erdőn-mezőn át Sobri Jóskáig és még tovább!

Úrkúton a falu közepén tett le az Ajka felől érkező busz. A kéktúrás kocsma ablakában pecsételtem, aztán elindultam a táblák útmutatása szerint a legszebb látványossághoz, a Csárda-hegyi őskarszthoz.

A Csárdahegyi őskarszt Úrkút belterületének keleti szélén található. Területe 2,2 hektár. A földtani természetvédelmi területet, melyhez hasonló kőtájat Európában nem találhatunk 1953-ban nyilvánították védetté. Megtalálásában a mangánérc bányászatnak nagy jelentősége volt. A XIX. században a Csárdahegyi erdőkben gyűjtött fekete köveket a tapolcai cserépkályhások csempék festésére használták. Kutatások és feltáró fúrások 1917-ben az akkori Zichy birtokon kezdődtek, majd 1920-ban megkezdődtek a kitermelések is. A Csárdahegy külszíni fejtésre alkalmas mangánkészletét kibányászták és a védett terület kivételével rekultiválták. A kézi fejtésnek köszönhető, hogy az eredeti karszt formációk megmaradtak. A vörös, sárga, zöldesszürke karsztkövekben krinoidák, gastropodák, szivacstűk kőházai találhatók. Különös helyi nevezetesség az itt található "Rhynchonella urkutica" a jurában élt karlábú mészváza, amely szintjelző ősmaradvány. Több, mint 100 millió évvel ezelőtt ezen a helyen trópusi klíma uralkodott. Éppoly karsztos felszínt lehetett látni, mint Kubában, Dél-Kínában. Ezidőtájt a jura korszakban a Bakony területén tenger hullámzott, amely a felső jurában elsekélyesedett. Üledékei a mészkő, agyagos és tűköves mészkő, mészmárga. A tengermelléki kúpkarszt 20-25 m mélységű karsztos tömbjeikre települt az oxidos és karbonátos mangánérc az úrkúti Csárda-hegyen. (Részlet az erdei tanösvény táblájáról, sokkal több infó a helyszínen elérhető.)

Ezután a kék egy másik ágon elhagyja a területet, és néhány ház után Úrkutat is. Két kerítés közé értem, ezután már lazábban fásított terület jött. A fák között piros-fehér-fekete tollazatú harkályokat láttam, de lefotózni nem tudtam őket. Szerencsére az éledező természet így is sok lehetőséget kínált a fotózásra:

Egy rétnél van egy jobb, majd bal kanyar, ezután - az ingoványosabb részt elhagyva - meredekebb lejtésű szakasz jött fiatal fák között. Egy ívesen kanyarodó, töltésre emelt földút keresztezése után már enyhül a meredekség. Egyszer csak egy őz maradványai kerültek elém - akármi is ette meg, a körömpörköltöt nem ismeri. Ezután enyhébb lejtéssel, egészen fiatal erdőben folytatódott az utam, míg leértem egy tisztáshoz. A végében egy öreg fa tövében le is lehet ülni egy padra. Pár lépés kitérő csak a Vörös-szikla, ami amúgy nem egy nagy szám:

Ezután egy viszonylag eseménytelen, hosszabb szakasz jött: néhány kilométert egy kavicsszórt erdészeti úton kell végiggyalogolni. Aztán egyszer csak házak közé értem, és pár száz méterrel később két vezeték futott át a fejem fölött. Az utolsó pillanatban vettem csak észre a dróton végigsuhanó fiatalokat - ez már a Sobri Jóska élménypark drótkötélpályája volt:

Az élményparkba be is néztem (900 forint volt a belépő, térkép nagyban itt, honlapjuk itt). Bent van egy csomó ingyenes, meg egy csomó fizetős játék lehetőség, tinédzser gyerekek és felnőttek is szórakozhatnak itt. Van a bejáratnál egy kis önkiszolgáló étterem is, a tó közepén levő szigeten nyáron pizzéria működik. Van állatsimogató, bobpálya, fák közötti mászópályák, faházak, kicsiknek kisvonat - több tucat kisebb játék. 

Az élménypark után a jelzés átmegy a vasúti pálya alatt, majd a túloldalon jobbra visszakanyarodik. Pár perc múlva elértem Városlőd-Kislőd vasútállomást a rakodóval. A vasútállomás még működik, de a rakodó terület a sínek hátsó oldalán már csak egy urbex kalandra hívott a romok közé:

Ezután néhány kilométer séta volt az út mentén Városlőd. Odaérve maradt még időm egy részleges nézelődésre is. 

A Bakony szívében, az erdő övezte Torna-patak völgyében helyezkedik el a jelenleg mintegy 1500 lakosú, szép természeti környezetű és tiszta levegőjű község. A település kulturális élete igen élénk: német nemzetiségi néptánccsoport, négyszólamú vegyeskar működik, minden évben megrendezik a "sváb bált". A falu történetét, hagyományait a Német Nemzetiségi Tájház mutatja be. Látnivalói közül kiemelkedő a község kálváriája, templomai és a városlődi keramikagyár bemutatóterme. A község fekvése, természeti adottságai lehetővé teszik a pihenésre vágyók kikapcsolódását.

A község neve 1240-ben jelenik meg először oklevélen, ekkor a lakosságnak a Veszprémben épült Szent Katalin-apácakolostor számára kellett adót fizetnie. 1340 körül épült az a karthauzi kolostor, amelyben a híres Érdy-kódexet készítette a karthazuzi névtelenként emlegetett kódexíró. A kolostort 1554-ben lerombolták, nehogy török erősség váljon belőle; így a falu csaknem teljesen elpusztult a hódoltság éveiben. A vidék többi településéhez hasonlóan Városlőd is a XVIII. század elején épült újra. Először bajorok telepedtek le a nyugati, pillének nevezett részen, majd az északi területet frankok népesítették be. A bajorok üveghutát létesítettek itt, és annak megszűnése után, 1762-ben épült össze a két település. 1830 körül Stingl Vince és Károly kőedényüzemet alapított Városlődön, amelynek termékei hamar népszerűek lettek a környéken. A második világháborúban a falut kétszer is bombázták, a házak jó része megsérült. A 20. század második felében a település újra fejlődésnek indult. 

Üvegolvasztó kemence egyszerűsített modellje a régi Huta téren

Ma is működik nyaranta a szépen felújított erdei iskola, ma Iglauer Park néven működik. (honlapjuk itt, tel: +36 (88) 240-021 és (70) 337-1558).

A katolikus templom

Megjött a gólya is

Ha van időnk a vonat indulásáig, másszunk fel a Kálvária dombra. A stációkat rendszeresen újrafestik, és szép kilátás nyílik a falura.

Ezután már meg kellett szakítanom a nézelődést, ugyanis indult visszafelé a vonatom. Az első vonat Veszprémig, a második a Déli pályaudvarig vitt.

Így ért véget ez a szép időben, az éledező természetben eltöltött jó kis hétvége.

Ezt a szakaszt 2017. április 9-én jártam be. Ha azóta lényeges változás történt, kérlek, hozzászólásban jelezd. Köszönöm! 

Nagyvázsony várától a Kab-hegy kilátóján át Úrkútig tartott ez a szakasz, az éledező természet ölében, rügyek és virágok, őzek és nyuszik társaságában.